Tudom, sokan utálni fognak. Nem baj. Amikor egy futtatóban vagy a Ligetben hallgatom a sok kutyást együtt - kifejezetten taszítanak. Sőt... És elképzelem, mit gondolhatnak róluk azok, akiknek nincs kutyájuk...
Nekem is van kutyám. Mindig is volt, amióta az eszemet tudom. Emlékszem mindegyikre az elsőtől az utolsó napig. Mindent megadtam nekik, amire szükségük volt. Fontosak voltak, ahogy a mostani kutyám is az. De... Amikor komoly felnőtt embereknek szemlátomást nem szól szinte semmi másról az életük, mintsem hogy fifike mikor és milyet kakilt, hova pisilt, hogyan játszik, mikor megy kozmetikába, mikor megy csoportos kirándulásra, mikor megy iskolába, mennyire szereti a nyershúst/tápot/rágcsit, milyen ruci kell mert jön a hideg, esik az eső, mikor kell trimmelni, már egy hete nyomták ki a bűzmirigyét, tegnap megugatta a szomszédot, úgy sípolt a labdájával, nem eszi meg a főzött kaját, nem megyek sehova ahova nem engednek be kutyát, le kell szedetni a fogköveit, kipróbáltátok már azt az új... blablabla Legalább olyan taszító és uncsi egy idő után, mint a csakis a gyerekükről áradozó anyukák... (VE) És az állandó slágertéma: pórázon vagy póráz nélkül sétáljon a kutya? És ezen órákat el tudtok vitatkozni minden kutyás fészbuk oldalon... És nem tökmindegy? A városokban momentán kötelező a póráz és nem véletlenül. Ma este is "csak" néhány olyan kutyát keresnek a felelős gazdik, akik csak a parkban engedték le fifikét a pórázról, aki aztán meglátott egy cicát vagy megijedt egy biciklistől és kiment a világból. Ha tetszik, ha nem, kutya városban pórázon. Ha póráz nélkül akarjátok, hajrá, de viseljétek a következményeit. A baj az, hogy másnak is viselnie kell. És leginkább a kutyáitoknak.
Mondom még egyszer, tagoltan: én is nagyon szeretem a kutyámat. Sőt, a kutyákat általában nagyon szeretem. De a kutyásokat, akik azt gondolják, ők a világ közepe, és mindenütt körülöttük kell forogni a világnak, nos őket nem. Sajnálom, hogy nincs más fontos az életükben, mint a kutyájuk. Hogy a kutyájuk a legjobb barátjuk. Hogy a kutyájukkal kell összebújjanak az ágyukban. Hogy a kutyájuk falatkáit válogatják olyan műgonddal a kutyaáruházban, ahogy a családjukét sosem fogják...
Van egy dilis idős nő a parkban, mindenkinek beszól, minősíthetetlen stílusban. A kutyásokat valamiért alapból gyűlöli. Mindig azt mondja nekik, hogy azért sétálnak a kutyájukkal, mert nincs nekik más. Ez így persze túlzás és nem általánosítható, de az öreghölgy sarkos megjegyzésében azért van valami.
De abban igaza van, hogy a magányt nem lehet egy állattal orvosolni. A kutya egy kényelmes lelki masszőr, aki akkor is csóvál és örül nektek, ha még köszönni sincs kedvetek... És marhaság, hogy mindazt az odaadó odafigyelést, amit a négylábúaktól kaptok, mérhetetlen és tök felesleges költekezéssel próbáljátok kompenzálni. Pont erre épít a kisállat-ellátóipar. Beletoltok egy halom pénzt egy állatba, nagy örömmel, de tök feleslegesen. A kutya egy használt pléden is ugyanolyan jól alszik mint egy tízezres párnácskán. És tényleg minden szabad időtöket velük töltitek, hogy azt higgyétek, tartalmas az életetek? Mert bizony unatkoznátok kutya nélkül. Ja, még azt is el tudom fogadni, hogy inkább a kutya, mint az emberek... De akkor meg mi a fenének csacsogtok órákat a kutyátok kaksijáról, kedvenc gumilabdájáról a futtatóban a többiekkel? Hogy ne érezzétek azt, hogy csak ti vagytok ilyen egyedül? Ha nektek tényleg ez a jó, persze tegyétek. De akkor megtennétek azt is, hogy pl. összeszeditek a szart a kutyátok után? Meg a többiek kutyája után? És elfogadnátok, hogy például egy étteremben nincs helye az állatnak, mert lehet, hogy valaki allergiás, vagy ha nem is az, nem akarja, hogy az asztal alatt acsarkodó/nyáladzó/lefetyelő/pisilő kutyuskákra kelljen figyelnie? A kutyának se jó, hogy "okosan" ott kell kuksolni egy asztal alatt amíg a gazdi tolja az arcába a finom falatokat. Tisztában vagyok persze azzal, hogy a szolgáltatóiparnak a kutyások egy komoly és fizetőképes célcsoport, ezért a fogukat összeszorítva bár, de kiteszik a kutyabarát plecsnit, majd aztán idegsokkban takarítják a nyálat és a szőrt. Mert bizony a kutyának csorog a nyála és hullik a szőre... sőt, néha csepeg a bűzmirigyéből a szutyok és odakeni a falra. Vagy a szőnyegbe. Kinek fogják utána kiadni azt a szobát? Csak egy másik kutyásnak.
Attól, hogy nektek a ti kutyátok a legfontosabb, ne várjátok el azt, hogy mindenki másnak is a ti kutyátok legyen a világ közepe. A kutya az csak egy kutya. És annak, akinek a büdös kutyaszart kell lemosni a cipőjéről, hiába magyarázzátok, hogy ti bezzeg mindig összeszeditek... És persze a városi lelketeknek baromi fáj, de vidéken igenis láncon tartják őket, mert házőrzők, és akkor is bekaphatják az állatvédők. És ha kimennek az erdőbe, akkor lelövi őket a csúnya vadász, mert hajtják a vadakat. És ha megfogja a szomszéd tyúkját, rögvest felhúzzák az első fára. És a felesleges cukimuki kiskutyákat még vakon vízbe ölik, ennyivel is csökkentve a menhelyeken senyvedő kutyák számát. És régen a katonai táborokban dolgozó kutya ha megharapott egy embert, kapott egy sorozat golyót a fejébe, és nem vitték kutyapszichológushoz... A világ már csak ilyen kegyetlen. És csendben szólok, nem az a normális, hogy a kutyák jobb kajákat esznek mint az egész életüket végiggályázó, mégis csóró nyugdíjasok. Na befejezem.
És bocs, hogy beleugattam az életetekbe.
Inkább megyek és leviszem a kutyámat sétálni.
(terka)
