Elfogadták a helyi önazonosság védelmének fontosságát hirdető törvényt. Azért, hogy ne lehessen tömeges betelepülés és a "bebírók" ne zavarhassák meg az adott település társadalmi-kulturális hátterét. Muhahahah...
Jó szöveg. Az eszme szépnek is tekinthető. Azonban véleményem szerint hamis.
Aki kicsit is jártas például a Balaton-felvidék ügyeiben, meg nagyjából követi a napi politika üzletvezérelt alakulását, az akár úgy is vélelmezheti, hogy valójában talán nem ez vezérli a törvényalkotót. Vajon érdekli a törvényalkotót meg a pénzéhes holdudvart, hogy egy-egy zsákfaluban hány százalék a pesti bebíró és mennyi a maradék helybeli?
A Balaton környékén szinte minden településen van már legalább egy helyi "b@szdszájba". Aki már eddig is szépen fölvásárolt földeket, házakat. Nyitott kocsmát, vendégházat, a modern fúziós konyha és a vaddisznópörkölt sajátos elegyét kínáló éttermet. Épített tüzivíztározónak hazudott medencéket pár kilométerre a magyar tengertől, és épített szőlőfeldolgozáshoz hazudott "gazdasági" épületeket hatalmas üvegfelületekkel övezett amerikai konyhás nappalival - csodás panorámával a tóra. Helyenként nem kicsi, hatvan-száz hektáros, még legelőnek is alkalmatlan, minden közműtől távoli földbirtokok lapulnak szinte a semmi határán, várva a kecsegtető befektetési lehetőséget.
Ez a törvény bizony akár fegyverként is használható. Biztosíthatja, hogy ezek a korábban betelepült, immár helyinek számító mini-oligarchák, vagy a nagy-oligarchák strómanjai olcsón felvásárolhassák az adott településen megkívánt, eddig nem eladó ingatlanokat.
Hogyan? Nos, úgy, hogy a helyi polgármester, persze szigorúan a település védelmében, termetes adót csap egy-egy valaki által megkívánt ingatlanra. (Megteheti, az új törvény erre is lehetőséget ad!) Ami mondjuk határos a háttérből irányító bebíró területével, akinek útban van a szomszédja.
Ha valaki ki tudja és ki is akarja fizeti, sebaj, annyival is nő az egyébként végletekig elszegényedett önkormányzatok bukszája. Ha nem tudja kifizetni a nyaralótulajdonos vagy földtulajdonos a sarcot - meghirdeti eladásra. És ki veszi meg majd vajon? Aki megfelel a törvény előírásainak és persze van rá pénze. Kitalálod? Igen, a tüzivíztározós stróman. Így épülnek majd tovább szépen a helyi kiskirályságok, a földesurak gyarapodnak. Ne legyen kétség afelől, hogy a politikai segédlettel székbe került településvezetők készséggel fognak ehhez segédkezni. Csurran-cseppen alapon.
Lehet, hogy én rémeket látok, de az elmúlt 15 év alatt megtanulhattuk a törvényalkotók mögöttes vezérlőelveit.
Csakis a harácsolás számít. És most, hogy az EU-s pénzcsapok elzárultak, az ipar megállt - nincs lóvé az éhes holdudvar etetésére.
Mi marad?
A magánvagyonok. Az emberek nyaralói, kis földecskéi.
Nosza, akkor ezeket is el kell venni valahogy!
A magánnyugdíjpénztári vagyont már ellopták - hasonló hazugságcunamival. Az pont hatszorosa (3 ezer milliárd) volt az MNB útján lenyúlt (500 milliárd) közvagyonnak, mégse mentek ki az emberek az utcára. Merthogy ÖNKÉNT adtuk oda a srácoknak - igaz némi csúsztatások benyalása után. Tehát nem szólhatunk egy szót se.
Az mégiscsak nagyon csúnya felháborodást generálna, ha valaki odamenne és egyszerűen elvenné az emberek féltve őrzött nyaralóját, földecskéjét.
Mennyivel egyszerűbb egy ilyen, közérdekű célt mímelő generálszósszal leöntött törvényt alkotni és ennek mentén elvenni a másét. Megírták a törvényt, hogy ki vehet majd ingatlant. A polgármesterek majd hoznak rendeleteket (joguk van hozzá), hogy kinek mennyi plusz adót kell fizetni az ingatlan után. Aki nem tudja fizetni, eladja. Kinek? Akinek a törvény megengedi. Szerintem ilyen egyszerű lesz a képlet.
Persze, lehetséges, hogy én nagyon rosszmájú vagyok.
De alkalmasint emlékezzetek majd szavaimra.
Bárcsak ne lenne igazam.
(terka)