Magánegészségügyben dolgozó barátom azt mondja, lasszóval kell fogni a dokikat, mert amióta nettó 2-2,5 millát simán hazatalicskáznak a zállami szolgálatból, azóta egyre kevésbé akarnak dolgozni. Pedig a magánban akár jobban is kereshetnének.
Viszont! A zállamiban nincs kontroll. A nagy fehér varázslók lekezelő stílusa szinte sikk, az előjegyzési táblát telefoglalni, majd kegyet gyakorolva némi várakoztatás és kávézás után behívni az ÜRES folyosóról a SÜRGŐS beutalóval küldött TÉNYLEG beteget - nagyjából rendszeralap.
Ugyanakkor a magánellátásban a betegek visszatérési hajlandósága, a doktor "betegmegtartási képessége" egyenes visszajelzés az adott orvos teljesítményéről. Aki ott elkurvulna, azt szinte automatikusan kikukázzák az elégedetlen betegek. Így működik a piac!
Azért el kell mondjam, akadnak üdítő kivételek. A háziorvosom a kenyere javát megette. SOHA nem fogadott el plusz pénzt tőlem. De ma már desszertet sem. Azt mondja, nem ezért csinálja. Neki jó érzés, ha segíthet. Ennyi.
Az elmúlt egy évben megjártam a hadak útját, hol anyámmal, hol magammal. Élő egyenesben a bőrünkön éreztük a "törődést". Azokat a már-már sajnos "természetes" dolgokat most nem részletezem, hogy röpke 12 óra várakozás után további 35 órát töltöttem az észak-pesti centrumkórház FOLYOSÓJÁN egy életveszélyesnek diagnosztizált trombózissal. És nekem még mákom volt, mert éppen jutott egy mobilágy. A későbbi szobatársamnak csak két összetolt szék adatott ugyanennyi időre...
Abba se menjünk bele mélyebben, hogy a dél-pesti centrumkórházban némi elgyógyszerezéssel majdnem megölt édesanyámhoz csak akkor jött oda orvos, amikor a saját felelősségemre kimentettem onnan. Akkor viszont rendesen felháborodott, hogy miért viszem el...
Bár végigfotóztam a helyeket, mégsem csatolok ide olyan fotókat, amelyeken a zuhanyzóban hányingerkeltő kosz van, vagy a komikus módon a plafonig leszakadt zuhanyfüggöny csonkja, vagy éppen ehetetlen "étel" látható. Ezek már szinte magától értetődőek a zállami egészségügyben. Nem mesélem el, hogy anyám ágyáról a rászáradt VÉRT magam töröltem le fertőtlenítő törlőkendővel, mielőtt belefeküdt volna...
Csupán egyetlen képet csatolok ide, amely jól jelképezi a teljes rendszert:
Feltöltve: hónapokkal ezelőtti dátum, majd egy ÖRÖKÉRVÉNYŰ egyértelműsítő felirat: ROSSZ.
A kórterem kézfertőtlenítője. 2024. Centrumkórház. Mindegy is, hogy dél- vagy észak-pesti.
A STÍLUS MAGA AZ EMBER(TELENSÉG)
Amiről most látletetet adok, az az egészségügyi intézményekben eluralkodott elképesztő stílus.
A nővérek hallatán egy jobb képességű kocsis elpirulna, nem akarok álszenteskedni, de ha annyiszor hágnának meg bármit, ahányszor elhangzik felszólító módban, nem lenne gond a népességfogyással. De ez a legkisebb baj, a káromkodás segít levezetni az indulatokat.
Az alább felidézett beszélgetéseket mind-mind saját fülemmel hallottam, nem mendemondák. A HANGSÚLYT sajnos lehetetlen írásban visszaadni, azt próbáljátok hozzáképzelni - az elképzelt bunkóságot nyugodtan szorozzátok meg kettővel.
1. Beteghordó - orvos
Egy jól láthatóan alkoholista, lepukkant betegszállító úgy beszélt a doktornővel, hogy ha nem hallom, nem hiszem el.
- Nem, doktornő, ma már nem hozok fel több beteget!
- De Zolika, muszáj... A sürgősségin belső vérzéses betegek fekszenek, belehalnak, ha nem ultrahangozzuk meg őket.
- Nem érdekel! Azzal bezzeg senki se foglalkozik, hogy én fáradt vagyok!
- Zolika, kérem, akkor inkább lemondjuk az osztályos betegeket, de a vérző betegeket mindenképp hozza fel!
Zolika önelégült mosollyal slattyogott el, na ugye, hogy megérte bunkónak lenni, kevesebb lett a munkája. Az osztályon fekvő beteg meg csak várjon... A doktornő meg rövid úton úgyis elmegy nyugatabbra a megszégyenülés elől.
2. Orvos - beteg
- Majd én megmondom, hogy ki lehet bent, amikor vizsgálok. Ha akarom, akkor senki. Mit gondol, maga az orvos? Úgy látom, szerepet cseréltünk!
Teszem hozzá, éppen azért kértem a legjobb barátnőmet, hogy maradjon bent velem, mivel nem volt egy nővér sem a Csernusdokit bőven alulmúló stílusban kommunikáló rezidens mellett, és nem akartam vele kettesben maradni. Arról nem is beszélve, hogy ő töltött velem másfél napot a kórházban, ő tologatta a tolószékemet a vizsgálatokra - betegszállító híján...
3. Nővér - beteg
- Na, magának rohad a valaga anyukám!
Mondta ezt a nővér a javarészt elfekvőként üzemelő belosztályon vegetáló, egykor szebb napokat látott gyógyszerésznő betegnek, miután előző nap szintén a szemem láttára és többszöri jelzésem ellenére 8 óra hosszan hagyták feküdni szegényt a telefosott pelenkájában...
Mindezt úgy, hogy amíg ott feküdt anyám, nap mint nap azt hallgattam a nővérektől, hogy bezzeg az orvosok milliókat hordanak haza.
Nos, a történet másik fele, hogy már a nővérek bérét is rendezték, simán 6-800 ezer nettó fizetést kapnak. Abból azért már meg lehet éldegélni. Ezt szintén bennfentesektől hallottam. Én meg azon tipródtam, hogyan csúsztassak oda legalább egy doboz gyümölcsöt vagy desszertet a szegény nővéreknek hálából, mert ugye pénzt nem fogadhatnak el, az bűncselekmény...
4. Hozzátartozó - orvos
- Most miért viszi el a beteget!? Épp HOLNAP kezdenénk neki a kivizsgálásnak!
Mondta ezt a fiatal orvosnő, amikor éppen 4. napja feküdt ott jól láthatóan egyre romló státuszban az édesanyám, anélkül, hogy bármi is történt volna vele. Infúziót se kapott, miközben már egy pohár víztől is hányt, nem evett semmit. A másik kórházban, ahova átvittem, azzal kezdték, hogy 3 zacskó infúziót töltöttek bele, mert végletesen ki volt száradva. Bele se merek gondolni, ha nem állok a sarkamra, ha nem sikerül egy másik (fizetős) helyet találni neki, vagy ha nem tudtam volna kifizetni, most hol lenne...
A stílus a tisztelet és az emberség teljes hiányáról tanúskodik. Régen azért egy orvos szavát egy beteghordó nem bírálta volna felül! Nemhogy visszaszólt volna, vagy az orvosnak kellett volna KÖNYÖRÖGNIE, hogy az életveszélyben levő beteget szállítsa már el vizsgálatra a beteghordó.
Ha már az orvos iránti tisztelet sincs meg a rendszerben, akkor min csodálkozunk?
A saját problémámat azóta egy magánintézmény szakorvosa tartja karban. Szakorvossal a zállami kórházban nem is találkoztam. Édesanyámat szintén egy kórház fizetős részlegén vizsgálták ki és oldották meg 3 nap alatt, és azóta is jól van szerencsére.
A tudás tehát megvan a szakemberekben. A fizetéseket rendezték.
A STÍLUS, a lelkiismeret pedig nem lehet pénz kérdése.
A gyógyítás alapvetően EMBERSÉG kérdése.
Akiből ez hiányzik, tessék elmenni máshova dolgozni, nem pedig kiszolgáltatott emberekkel foglalkozni.
Elkötelezettség, emberség, alázat.
Olyan erkölcsi alapok, ami nélkül sem állami, sem fizetős egészségügy nem működhet.
Vidéki környezetben, kis dunántúli faluban nemrégiben meséltem az átélt egészségügyi élményeimről. A válasz, amúgy értelmes, normális emberektől, heves indulattal, szélesen hárító gesztusokkal: "Jaj, csak azt ne mondd, hogy ez Orbán hibája! Nem ő a hibás ezért!"
A gyászfolyamat fázisainak első lépcsője a TAGADÁS. Legalább idáig már eljutottunk.
(terka)
