Irigylésre méltóan gazdag ország vagyunk! A fotón látható víztartályokat rendezvényeken felállított mobil vécékhez, mobil zuhanyzókhoz, illetve színpadoknál és sátraknál ellensúlyként használják. A tartályokból a fel nem használt víz pedig (a képek tanúbizonysága szerint) a csatornában köt ki. A szolgáltatónak megtermelte a profitot, a megrendelő szarik rá  kisdolga is nagyobb ennél - hát irány a szennyvízcsatorna! 

Az emberi test 55-60 %-a víz, csecsemőknél még magasabb az arány: 70%. Normál körülmények között a szükséges folyadékbevitel naponta 2-3 liter. Ha a folyadékveszteség eléri a testsúly 10%-át, az izomműködés megbénul. 15% vízveszteség esetén a szomjazó meghal.

Egyetlen ilyen csatornába döntött tartály víztartalma 300-400 ember egynapi folyadékszükségletét tudná fedezni! Vagy legalább a parkot meglocsolhatnák vele!

Különböző statisztikák szerint napjainkban 1-4 milliárd ember él vízhiányban. A szám attól függ, miként határozzák meg a vízszükséglet mértékét. Van, ahol csak mosásra nem jut, de alsó hangon 1 milliárd ember konkrétan szomjazik! Létezik ország, ahol katonai felügyelet mellett, tartályokból osztják a vizet.  

Ausztráliában már ma is vízbrókerek kereskednek - elég kemény profit mellett - a fogyasztható vízkészlettel. De már Magyarországon is működik vízkvótával foglalkozó cég. Az ENSz 2030-ra kitűzte célként, hogy mindenki ivóvízhez juthasson a Földön. Sajnos lehetséges, hogy addigra a víz olyan tőzsdei termékké válik, amelyet csak a kiváltságosok élvezhetnek. És 2030 nem beláthatatlan időtáv: már csak 13 évünk van hátra addig...

Sokan vagyunk a Földön. Az egyre több ember nemcsak egyre több vizet, de egyre több élelmet is fogyaszt. A mezőgazdaság pedig a legnagyobb vízfogyasztó: egyetlen csésze kávé megtermelése, előállítása 140 liter vízbe kerül! A víz legnagyobb ellensége mégis az esztelen és önző pocsékolás! A sivatagban létesített golfpályák öntözése, a szintén a sivatagban megtermelt (majd Európában értékesített) gyilkos virágok, vagy a fogmosás közben nyitva hagyott csapok - és persze a rendezvényes tartályok csatornába ürítése mind-mind ide sorolható.

A tartályos fotó extra pikantériáját az adja, hogy készítésének helyétől néhány száz méterre zajlott éppen a Dunai Regatta, amely kiválóan jelképezhetné nemcsak a Dunával, de a kincset érő ivóvízzel való kapcsolatunkat is. Ha ezt a tartályokból a csatornába döntött vizet nézem, bizony nem álluk túl jól ezen a téren sem.

Ráadásul a véletlen nagy úr, mert pont az ELTE Természettudományi Karának épületénél ömlött a tartály vize a csatornába. Szép szimbolika.

De sebaj, kiváló alkalom nyílik kiköszörülni a csorbát! Javaslom a gőzerővel (eredetileg az is víz!) munkálkodó szervezőknek, hogy az ominózus vizes vébét esetleg használják fel a vízzel kapcsolatos szemléletformálásra is! Mutassák meg, mennyire szereti Budapest a Dunát és a vizet! A szervezésbe/építésbe zúdított sok milliárd forintból igazán vissza lehetne csorgatni erre az életbevágóan fontos üzenetre is.

A magyar ember úgyis szomjazza a tudást. És egyelőre csak a tudást. Ha tovább pazarolunk, lehetséges, hogy hamarosan a vizet is! (Megjegyzés: Több mint 300 magyar településen már csak palackozott vizet fogyaszthatnak honfitársaink...)

Úszd meg, Magyarország!

(terka)