A szoba túlsó felében ülő kollégámmal rendre csak úgy tudok szót váltani, hogy hatalmasat ordítok és további ráutaló magatartásként megdobom egy radírral. Akkor esetleg leveszi a fejhallgatóját és méltatlankodva gesztikulál: Szóltál? Nem hallom! Oké, a srác enyhén szociopata, ezzel önmagában még nincs semmi baj. De a jelenség nem egyedi, sőt annyira elburjánzott, hogy ha egy földönkívüli idetéved, joggal hiheti, az ember egy olyan faj, amelynek drót nő ki a füléből.
Tényleg, mi abban a poén, hogy ha kell, ha nem, egyre többen fülhallgatóval a fejükön közlekednek, léteznek? Félreértés ne essék, imádom a zenét! Sőt, én sem postagalambot használok és a kocsiban az egyik (!) fülembe mindig bedugom a telefon fülhallgatóját.
De az nehezen indokolható, amikor trendiapuka két apróságot sétáltat a parkban, és közben mindkét füle gondosan bedugva, nehogy válaszolnia kelljen az "Apa az mi? Apa miért…?" típusú, hároméves korban jellemző kérdésözönre. Apa nagyon fontos dolgot hallgat, nem ér rá beszélgetni! A gyerkőc pedig jól idomítottan már nem is kérdez...
Az sem volt gyenge, hogy tegnap reggel tizenkettővel csoroszkáltam egy, az út közepén kóválygó bringás mögött, mert ő elengedett kézzel (hú, de menő…) azon igyekezett, hogy elővakarja a zsebéből az ájfónt, majd a madzagot és betolja az agyába. Nem mellesleg: ha én kézben tartott telefonnal vezetek, nénónénó – repül máris az extra telefonadó állambácsinak. Ha a kerékpáros teszi ugyanezt, ráadásul elengedett kormánnyal az út közepén, az csak trendi. Nincs rendszám, nincs felelősség.
Ma már a kutyasétáltatás legfőbb kelléke sem a póráz, hanem a fülhallgató. Így nem kell meghallani, ha valaki odaszól: Kakilt a kutyája, kedves uram! Buszon, villamoson is teljesen természetes, hogy fülbedugott droidok merednek a semmibe, véletlenül se kommunikálva egymással. Persze, szeretném azt hinni, hogy mindegyikük éppen nyelvleckét hallgat a közlekedés perceit (óráit) is okosan hasznosítva, azonban a nemzet lassan már nemcsak idegenül, de magyarul sem képes megfelelően kommunikálni…
Sebaj! A modern világban úgyis bevezetik a gondolatátvitellel történő közlésfolyamatot! Igen ám, de ahhoz majd gondolatok kellenek… Hála a különféle modern oktatási módszereknek, lassan nem lesz mit átvinni.
A tendenciákat látva a jövendő világ számomra sajnos hallatlanul embertelennek tűnik.
Vegetálnak majd a kis emberfikuszok az ultramodern cserepeikben, fülükből már madzag sem lóg, hiszen a fülhallgatót beépítették a bőrük alá. Szemükön már nem napszemüveg lesz éjjel-nappal, hanem a szemlencséjükbe épített virtuális vetítő, amelyen át egyenesen az agyukban landol a kívánt kép, vagy az aktuális hatalom által elvárt világkép… És már a reakcióik is gondosan kiszámítottak lesznek – hiszen pontosan ez a cél.
De én hallani akarom az elcseszett villamossínen csikorgó villamost, a fészkénél ólálkodó macskát ijesztő rigó csattogását, a fák között susogó szellőt, a szétcsapnivaló szúnyog zümmögését, a balatoni hullámok morajlását, a szívem dobbanását!
És nem akarok minden étteremben, bevásárlóközpontban ha-kell-ha-nem-ordító zenét, amitől az emberek a saját gondolatukat sem hallják...
Akarjuk hallani egymást! Feltéve, ha van még mondanivalónk egymásnak...
Süket világ, ébresztő!
(terka)