Minket, kutyásokat sok mindenért lehet utálni. A pórázmentes sétáltatásért, az ugatásért, a nyalakodásért, a felugrálásért és még hosszan sorolhatnám. De amiért még én is utálom a kutyásokat, pedig magam is kutyás vagyok több évtizede: az "ottfelejtett" kutyaszar.

Ma is ki kellett bányásznom a bakancsom talpredőiből a valaki által össze nem szedett ürüléket. A bűzös, nyúlós darabkák eltávolítására már kiváló módszert fejlesztettem ki: először egy csavarhúzóval kipiszkálom a nagyját, majd a felmosóvödörben egy dörzsivel lemosom a maradékot. Az undorító barnás szutykot aztán leöntöm a vécébe, majd a vödröt egy adag fertőtlenítővel teszem tisztába a takarításhoz. Mindezt csak azért írtam le ilyen unalmasan és hosszan, hogy érzékeltessem, mennyivel gyorsabb megoldás, ha a kedves gazdi azon melegében felszedi a kutyája végtermékét. Gyorsabb, higiénikusabb és elegánsabb. Még ha fáj is a dereka a tisztelt kutyatulajdonosnak, akkor is egy kis jajongás közepette egyetlen mozdulattal eltakaríthatja a kutyások elleni gyűlöletet kiváltó kupacot.

Megfigyeltétek, milyen komoly színészi eszköztárat fejlesztettek ki azok, akik nem szedik fel a kutyaszart? Éppen telefonálnak, éppen át kell nézniük az utca túlsó oldalára, éppen ki kell fújniuk az orrukat, éppen rá kell szólniuk a gyerekre… Mindegy mit – csak a szart ne kelljen összeszedni. Velem megesett már, hogy a szomszéd lépcsőházban lakó fiatalembernek, aki következetesen hagyja a járdán a cuccot, odakínáltam a zsebemben lapuló számos zacskó egyikét. A pökhendi válasz így hangzott: nem kell! A közelben lakó tévés megmondóember pedig szinte méltóságán alulinak érzi lehajolni a kutyuskája kakijáért. A politikai szarságokról mindig olyan finnyásan beszél, ezek szerint a kutyaszartól is undorodik...

És azt megfigyeltétek, hogy többnyire sosem azok lépnek bele az ottmaradt ürülékbe, akik otthagyták? Pontosabban azt vettem észre, hogy én, aki mindig összeszedem a magunkét, szinte mindig belelépek mások mocskába. Mert a parkok és már a járdák is tele vannak belelépnivalóval.

Az analógiát nyugodtan átvetíthetjük az élet más területeire is: a szart sosem az szívja meg, aki előállítja.

(terka)