Majdnem elkezdtem írni egy szokásos puffogós posztot, hogy december 25-én rohadtul üres volt az európai legjobbnak kikiáltott karácsonyi vásár és milyen nagy átverésnek érezhették azok a külföldiek, akik a hírverésre idejöttek, sétáltak a szemétkupac közepén, ittak egy forralt bort műanyagpohárból és nem értették, mit keresnek ott... De egyszerűen nem jött az ihlet. Idén csak 7 posztot írtam nektek. Pedig itt vagytok, olvassátok a blogot, ezt látom a statisztikákból. Én meg kussolok. Nem írok, mert lassan már gondolataim sincsenek. Ne haragudjatok. 2020 más lesz. Elhatároztam. Nem újévi fogadalom. Elhatározás. Önmagamért. És értetek, hűséges olvasókért. Ha magamat sikerül kirántani a szmötyiből, talán nektek is segíthetek.

2020. A fene se tudja előre, mit hoz. Amikor anyámhoz jöttem-mentem tegnap, észrevettem, hogy a sarkon van egy jósda... Már majdnem arra vetemedtem, hogy betérek. Én! Aki amúgy két lábbal a földön... Ajaj, nagy a baj! Sokkal többre mész, Terka, ha visszanézel az elmúlt évedre, számot vetsz önmagaddal! Ez nehéz. Persze. Mert a legnehezebb önmagunkkal őszintének lenni! Mert ki a csoda akarja belátni, hogy elcseszett valamit?

Ha máskor nem, az év végén mégis érdemes számot vetni önmagunkkal. Mit tettünk jól, mit rontottunk el, mit kéne másképp. Nem szabad mástól várni a megoldást. Ha másképp nem, vegyél egy papírt, oszd ketté (jó, rossz) és kezdd el írni, mi történt veled. Én megcsináltam. Egy csomó jó dolog történt velem, tartottam előadásokat, sikeres voltam a munkámban, előléptem a ranglétrán - vow. De közben felnőtt a kiskutyám, akit rendre napközben más sétáltatott helyettem, mert reggel elmentem hazulról és késő estig dolgoztam. Ugyanígy nőtt fel a gyerekem is anno, akiért gyakorta édesanyám ment el az oviba - helyettem. Mert akkor is dolgoztam.

Nem tehetek róla, szeretek dolgozni. Mondhatjátok, hogy ez hülyeség. Így születtem, így neveltek. És mázlista vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek. Csak a mérték nem mindegy! Ha egy év első három hónapja úgy telik el, hogy hirtelen plusz egy hónap túlórát termelsz, kezdj el gyanakodni, hogy nincs minden rendben. Ha reggel ébredés után rögtön az emaileket nézed, pedig előző nap éjfél előtt nem sokkal ott is fejezted be a napot, akkor már tuti nincs minden rendben. Minden munkáltató örül annak, ha vele fekszik és kel a munkavállaló. Pedig ez hülyeség. Ugyanis ha állandóan gombócot eszel, akkor is megundorodsz tőle, ha korábban az volt a kedvenc kajád. Ha eljön a nyár, és nem tudsz felmutatni egy olyan hetet, amikor nem foglalkoztál a munkahelyeddel, akkor már tuti nagy gáz van. És van egy rossz hírem: ezt te cseszted el.

Lehet elkötelezettnek lenni. Lehet megszállottnak lenni. Lehet imádni amit csinálsz. De mindenkinek le kell állni néha. Neked is. Nagyon divatos kifejezés a kiégés. Hát igen. Ősszel már beszélgettem egy coach hölggyel, mert azt éreztem, gáz van. Türelmesen végighallgatott. És azt mondta, az nem jelent megoldást, ha munkahelyet váltok. Magamon kell változtatnom. Eljött az október és akkor már a harmadik régi barátom jelezte, hogy "idén még nem találkoztunk..." Mert mindig közbejött valami. Bent kellett maradnom. Mert sok volt a munka. Vagy ha nem, akkor már nem volt kedvem sehova se menni. Lehet ezt csinálni - egy ideig.

Aztán a jóisten bemutatja a középső ujját. Az egyik nagyon régi közeli ismerősöm meghalt. Nem mentem be hozzá a kórházba meglátogatni, mert mindig halogattam. Majd, majd, majd. A temetésére elmentem... Kivettem szabadságot. Bár akkor tartottam volna szünetet, amikor még élt és beszélhettem volna vele. Akkor egy kicsit berogytam, bevallom... De még mindig nem volt elég nagy a pofon. Pedig korábban megtanultam, hogy a szervezet előbb-utóbb behúzza a féket. Akkor jön az izomszakadás (2010) vagy a trombózis (2016). Idén csak egy árpa jutott - pont másnap amikor egy nagy feladaton sikeresen túl voltam. Másnap reggel úgy keltem fel, hogy nem nyílt ki az egyik szemem. Belenéztem a tükörbe - rémesen néztem ki, pont mint akinek benyomtak egyet. Azon tanakodtam, hogy megy majd a vezetés fél szemmel.... Csak álltam az előszobában. Hát hülye vagyok én? Hova akarok így menni? Telefonok, SMS-ek - aznapi találkozók lemondva. Irány a szemészet. Sosem volt még árpám, nem dráma, most már tudom, egy hét alatt elmúlt. De arra jó volt, hogy elgondolkodjak. Persze, ha azt mondom, elfáradtam, még rám sütik, hogy egy gyenge nő vagyok. Hát pont leszarom. Ha az őrség viccesen szalutál nekem este, mikor többnyire utolsóként elhagyom a munkahelyemet, akkor mit akarok még bizonygatni? És kinek? Magamnak? Másoknak? Minek? Csak magamat ütöm szét és az senkinek se jó. Én versenyló vagyok. De nem igásló.

Hét posztot bírtam írni idén. Ismeritek a piros-kék-sárga-zöld személyiségtipológia "játékot"? Na, én egy erős piros-sárga emberből szépen kékké váltam az elmúlt években. Ez így nem megy tovább. Új év, új élet.

Te is gondold át az életed. Mert neked is egy van belőle. És senki nem fogja megköszönni, ha feláldozod magad. A hősök ideje lejárt. Főleg, ha már feltették neked a B oldalt. :) Köszi Anna, ezt a mondást tőled kaptam. És veled már meg is beszéltem egy közös reggelit januárra. Nem fogom lemondani. Mert akkor önmagamról mondanék le.

Sikerekben gazdag új évet kívánok nektek. Hogy mi a siker? Szerintem az, ha egyenesbe jössz önmagaddal.

2020 szép szimmetrikus szám. Legyen 2020 az egyensúly éve!

Hozd egyensúlyba az életed te is!

Köszönöm, hogy olvastatok és türelemmel vártatok rám.

Itt vagyok!

#egyensúly #élet #2020

(terka)