Amikor az autóm fényszóróját cserélő pasas a jól látható kínlódás közepette elmondta, hogy eddig nem nagyon látott még ilyen típusú autót, mert csak most kezdett itt, levert a víz... Basszus, még jó, hogy nem a féket javítja...
Autószerelőből avanzsált banki pénzügyi tanácsadó. Cukrászból lett méteráru eladó. Színészből átminősített fejlesztési projektmenedzser. Autórajongó úrvezetőből "átcsapágyazott" autószerelő. Meteorológusból "autodidaktált" kontrollingvezető. Előbb-utóbb mindannyian belefutunk olyan szituba, amikor a bőrünkön érezzük az ország munkaügyi problémáit.
Mindezek a furcsa karrierváltások valóságban megtörténtek, a legközelebbi ismerősök által szállított sztorik. Magyarország egyre inkább az az ország lesz, ahol egyre többen csinálják azt, amihez nem értenek? És a professzionalizmus szintjére tökéletesített dilettantizmus, amikor ideológia is igazolja a hozzá-nem-értés diadalát, na, az a legdurvább. A régi jóbarátoknak kínált szívességállások, az urambátyám butácska unkaöccsének kényszerből adott díszes parkolópálya, vagy a "ha-én-egyszer-kinyitom-a-számat" alapon bekövesedett munkatársak de-morálja már középtávon szétzüllesztheti bármely cég csapatát.
Persze, tudom jól, megvan mindennek az oka: elfogytak a szakemberek. Tényleg nem akarok nagypolitizálni, és a "hányszázezer kivándorló országa lettünk" licitversenybe beszállni. A helyzet adott: népvándorlás minden korban volt és lesz, egész Európa küzd, öregszik a kontinens, a képzett fehérember túl egoista lett a folyton sulykolt önmegvalósításnak köszönhetően ahhoz, hogy egynél-kettőnél több gyereket csináljon, blablabla. Mindehhez kevés tudással bírok, tehát nem borzolom a szakemberek idegeit azzal, hogy megírom a témában a sokadik értelmiségi, köldöknézegető eszmefuttatást...
A következmények viszont, a mindennapokban gyarapodó élhetetlen helyzetek egyre inkább zavarnak. Hogy a cipész már jó esetben csak egy ember, aki átveszi tőlem a cipőt, de azt se tudja, mi fán terem a kaptafa. Hogy a tévészerelő, mint olyan már nem is létezik. (Persze, tudom, a tervezett avulás miatt 5 évente eldobható termékeket ki a fene akarja (és tudja) megjavítani. Senki. Esztelen és fedezet nélküli pocsékolásban élünk, feláldozva a Föld nyersanyagait a senkinek se jó értékesítési verseny oltárán. Zárójel bezárva.)
A napokban bementem egy boltba, kerestem X terméket. Az unott pofával ácsorgó eladónő foghegyről vetette oda, szinte undorral: Ott van! Se "jó napot kívánok", se "miben segíthetek még?", se lófasz. Sőt, majdnem odatette a végére: ott van, bazmeg. Miközben a fizetése talán már több, mint az enyém...
És ebből nem egy van. Egy másik üzletben az eladó fiúcska nem tudta elolvasni (!) a terméken a lejárati időt. Csak a számokat ismerte. És majdnem kidobta a kristálycukrot, mert a gyártási időt gondolta lejárati időnek. Viszont nagyon magabiztosan érvelt a másik eladónak, aki a fülem hallatára kétségbeesetten bizonygatta, hogy de nem kell kidobni, nem járt le, mert a cukor amúgy se...
Vagy amikor a gazdasági témával foglalkozó rádióműsorban nyilatkozó vezető tőzsdei elemző száját ez a mondat hagyta el: "...korábban be voltak Európába fektetve a cégek..." Nem kérnék tőle pénzügyi tanácsot.
Fokhagymás Rózsi édesanyját az egyik nagycsarnok méteráru boltjában nagyjából elküldte melegebb éghajlatra az "átmenetileg kisegítő" eladó: mit tudja ő, "mi a franc az a rip szalag, válassza ki magának a polcon, és örüljön, hogy egyáltalán be tudott jönni a boltba", mert ő csak azért van itt, hogy egyáltalán nyitva legyen, amúgy cukrász...
A legnagyobb baj mégsem csak a szaktudás hiánya. Hanem a stílus mindehhez! Az a típusú flegma, lekezelő bunkóság, ami a hirtelen pozícióba került, képzetlen ember önhitt fölényességének eredménye. A kultúra hiánya. Amit egy régvolt ismerősöm úgy fogalmazott meg, hogy nyugat-európában már négyszáz éve nyírták a füvet, mikor nálunk még marhák legeltek Budapest helyén... Én ezt úgy hívom: új típusú proletárdiktatúra. Örüjjé, hogy megszerelem a kocsidat baszki, nemá még azt várd, hogy udvarias is vagyok. Árajánlat? Számla? Mennyé máááá, ha nem tetszik, vigyed máshova, úgyse találsz mást. Ezeket a mondatokat mind hallottam a saját fülemmel, nem városi legendák.
Értitek mi a bajom? Hogy miért így? Hogy a sok melóval megkeresett közepes mennyiségű pénzemet úgy akarom elkölteni, hogy kapok érte valamit. Terméket. Stílust. Kiszolgálást. Szolgáltatást.
De itt minőség-mentes szabadrablás folyik. Kontraszelektált szabadrablás. Olyan emberek kerülnek állásokba, akiknek korábban esélyük se lett volna bekerülni a munkaerőpiacra. Nem az ő hibájuk. Valaki felveszi őket. És nagyon sokba kerül, mire kiderül, vagyis inkább bevallják önmaguknak a vezetők: rosszul döntöttek, amikor felvették XY kollégát, mert többet árt mint használ az ottléte.
A cégek vért izzadnak. Például, hogy az alapvető szocializációs lépéseket bepótolják a felvett embereknél. Nemhogy nyelvtudás vagy szaktudás... Köszönés, tisztálkodás, csapatmunka, pontosság stb. Sok helyütt örülnek, ha egyáltalán áll valaki a pultnál, padnál, ajtóban, vagy egyáltalán felveszi valaki a telefont. Miközben egyébként jól képzett 50-es barátaim nem kapnak munkát, vissza se böffennek a beküldött önéletrajzukra. A nyugdíjas szövetkezetektől bérelt munkaerővel is rendre befürödnek, azt mondják, még kevésbé megbízhatóak mint a diákmunkások. Az egyik az előző éjszakai buli miatt, a másik a másnapi laborvizsgálat miatt nem megy be dolgozni. (Tisztelet a kivételnek.)
A cégek végtelenül rövidlátó HR politikája (???) immár katalizátora az eleve beindult sajnálatos folyamatoknak. Ennek eredményeként, aki még itt maradt az országban, mert lokálpatrióta vagy hazafi vagy bármi (...) az is előbb-utóbb elmenekül. Mert a munkával, tisztességesen megkeresett pénzét nem ilyen tapló körülmények között akarja elkölteni. És már a külföldiek kiszolgálása se megy rendben, egy nemrégiben készített felmérés szerint a kiszolgálás stílusával egyáltalán nem elégedettek már a vendégeink. Nesze neked, magyar vendégszeretet.
És az a durva, hogy a pénz nem az egyetlen alaptényező. Az igényesség, az odafigyelés sokkal többet jelentene. A képzésre fordított erőforrás már rövidtávon megtérülne. Ehhez persze az kellene, hogy megérje betanítani a munkaerőt. Amihez olyan szerződés és előremeneteli lehetőség kellene, hogy ne álljon fel egy év után a drága pénzen kiképzett munkatárs. Amihez kellene egy jól dolgozó HR munkatárs... Aki már szintén elment. Vagy sosem volt, mert jó HR eleve csak megfelelő szemléletű cégnél működik. A "kellene-kör" bezárult.
Persze, akadnak üdítő kivételek. Nem egy gyorséttermi hálózatnál érzékelem, hogy kifejezetten kedves, udvarias lett a kiszolgálás. Elbeszélgettem nemrégiben egy ott dolgozó, 50 év fölötti hölggyel, aki elmondta, hogy miket tanítottak nekik a tanfolyamon, mielőtt munkába állították őket. Például azt, hogy mosolyogj és légy önmagad. Haha, micsoda mondatok. Talán ki kellene tenni az országhatár tábla mellé... De látszólag mennyivel olcsóbb a félmegoldásokat választani, ugye?
A lojális, jól bevált munkaerő megtartása az egyik alappillére kellene legyen a cégek munkaerő-politikájának. Ehhez képest még mindig jópár helyen dívik a "mindenki pótolható" poros, és napjainkban indokolatlanul pökhendi szemlélet. Tessenek csak elolvasni, mennyibe kerül egy cégnek egy új ember betanulása - nemcsak pénzben, de időben, elvesztett ügyfélben, a többi munkatárs munkaidejében és "burn-outjában" mérve.
A lojális dolgozók megtartásához persze a vezetőknek dolgozni kell az embereikkel. Sokkal többet és nagyon másképp, mint régebben. Az "adok-kapok" folyamatos monitorozása és egyensúlyra kalibrálása sok meló. És ez nemcsak pénzt jelent! Ahogy a felmondások jellemző okai közül csak egy vékonyka szelet az anyagi rész. A többi tényező ennél szofisztikáltabb, erről nemrégiben egy mértékadó gazdasági lap is részletesen írt.
Természetesen, az élethosszig tartó tanulás jó dolog. Az egy emberöltőben 3-4 újrakezdés sem ördögtől való. A hozzá vezető út minősége nálunk történetesen eléggé döcögős... Kényszer-vállalkozások helyett ma kényszer-eladók, kényszer-autószerelők, kényszer-pékek, kényszer-pincérek szolgálnak ki.
Majd ha már kényszer-orvosok, kényszer-mérnökök és kényszer-tanárok dolgoznak, akkor lesz a nagy baj.
Vagy már van?
Boldogulj Évet!
(terka)
