Kedves Bevállalós Anyuka!
Megszólítva éreztem magam, ezért válaszolok. Nem ismerem Önt, ezért én megtisztelem azzal, hogy NEM tegezem le, bár Ön a legutóbbi posztjában, melyet a teljes társadalomnak címzett, szinte kivétel nélkül mindenkit tegezve hányt le. Tette mindezt otromba stílusban, előadva az Önben felgyűlt összes sérelmet. (Zárójel: a stílus maga az ember.)
Kérem, engedje meg, hogy néhány helyen idézeteket kiemelve reagáljak írásművére.
Rossz hírem van: az Ön kisgyermekei is hamarosan a „bulikirály tizenévesek” közé fognak tartozni. Hamarabb, mint gondolná. És ha most nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy pont NE az Ön által leírt flegma módon viselkedjenek, akkor nagyon rossz élményei lesznek. De még egy titkot elárulok. Ha mindent megtesz ennek elkerülésére, akkor is. Ugyanis mindaz, amit Ön leírt róluk, az bizony sajnálatos életkori sajátosság.
És igen, a tizenévesek nem várnak Öntől semmit. Pont tesznek rá, hogy Önnek 3 gyereke van. És belebújnak a mobiljaikba, mert ott van a társaságuk. És erről kicsit mi magunk, szülők is tehetünk, mert már meg sem próbálunk beszélgetni velük. De ha nem lenne mobil, akkor máshova bújnának a világ elől, mert nem találják benne a helyüket, mert épp megismerik önmagukat és a világot.
A helyet átadják. Ha nem maguktól, akkor SZÉPEN meg kell kérni őket. És át fogják adni. Mert nem velejüktől fogva romlottak, legföljebb azt adják vissza a világnak, amit a világtól kapnak. Ön ezt írja róluk: „ azt hiszed, tiéd a világ és neked jogaid vannak…”
- Ha Ön is így neveli a gyermekeit, hogy mindenkinek hasra kell attól esni, hogy Önnek 3 gyereke van, és ettől előjogaik vannak, akkor mit vár másoktól?
- Ha Ön is úgy neveli a gyermekeit, hogy nem lehet rájuk szólni, mert a gyerek lelke megsérül, akkor mégis mit vár tőlük majd kiskamasz korukban?
- Ha nem alakul ki a szabálykövetés egy bizonyos életkorban, akkor soha.
- És ha a mások tisztelete és elfogadása sem alakul ki, az sem pótolható később. Ezen gondolkodjon el.
Az egyik kedvenc részem a „Karrieristákról” szóló fröcsögése. Írása alapján Ön a karrieristák közé mindenkit besorol, aki éppen nem azzal foglalatoskodik, hogy otthon nevel 3 gyermeket. Fájdalmas tény, de a társadalomban valakinek elő kell teremteni a TB alapot, a nyugdíjat, a gyermeknevelési támogatást és a sok miegymásra való aprópénzt. És ezzel nem azt állítom, hogy amit Ön végez, az nem munka! Másoknak viszont ugyanezen idő alatt a munkahelyükön kell helytállni és teljesíteni. Ez bizony megkövetel némi munkát, fejlődni akarást, folyamatos tanulást, alkalmazkodást, erőkifejtést.
És addig, amíg a 3 gyerekes anyukák – arra hivatkozva, hogy nem futja az idejükből – megtehetik, hogy loncsos fejjel, szakadt-kinyúlt tréningben slamposan ténferegnek a lakótelepi boltban, addig nekünk bizony adni kell magunkra. Ha van kedvünk, ha nincs. Ha van időnk, ha nincs. De aztán ne csodálkozzanak a 3 gyerekes slampos mamák, hogy apuka egy idő után csinosabb hölgyeket mustrál az utcán…
Azt írja, hogy „nap mint nap versenyt futok az idővel és nap mint nap vesztek”. Az édesanyám édesanyja szintén felnevelt 3 gyereket, és közben földet művelt, ellátta a magatehetetlen nagymamát. Nem újdonság a család és a munka együtt, csak az a fránya emancipáció… Persze, neki nem volt ideje baromi hosszú blogbejegyzésben ország-világ elé kitárni a legbensőbb problémáit. Örült volna a férje nagyon, ha megteszi... Mint ahogy az Ön férje is biztos boldog volt a poszt egynémely gondolatától…
Az is fáj Önnek, hogy „nem engedsz előre a boltban, ha a gyerekeim nyönyörögnek”.
Nos, lehet, hogy a karrierista lehúzott 10-14 órát a munkahelyén és este bevásárláskor már nem mérlegeli, hogy nyönyörögnek-e az Ön gyermekei, mert hullafáradt és szeretne mielőbb ledőlni. Apropó! Ön miért nem megy bevásárolni például délelőtt, amikor mások dolgoznak? Ráérne egész nap, és akkor nem 3 fáradt-álmos gyerekkel kellene manőverezni a tele bevásárlókocsit. A megfelelő time management csodákat tesz!
Ha már Ön elvárásokat támaszt a társadalommal szemben, én itt zárójelben jegyzem meg, hogy a késő este a bevásárlóközpontokban üvöltő gyerekekkel vásárolgató anyukáktól várnék mást…
Bejegyzése szerint rendszeresen számon kérik Önön, hogy „miért nem utazok messzire repülővel”? Nos, ilyet még nem hallottam. Tényleg elvárja ezt Öntől valaki? Vagy éppen az Ön fájdalmát vetíti ki a „karrieristákra”, hogy ők bezzeg eljutnak más országokba… És ha már nyaralásnál tartunk. Én, mint keményen dolgozó „karrierista” elvárnám, hogy éjjel ne a mások gyerekének ordítására kelljen felébrednem. Mert ha már elutaztam, pihenni szeretnék legalább abban az egy hétben, amit kivehetek. Bocs. Igen, én is felneveltem a gyerekemet! De addig, amíg nem volt biztos, hogy végigalussza az éjszakát, nem vittük idegen helyre. Tekintettel voltunk az Ő és a mások nyugalmára. A pici gyerek az ilyen, sajnos némi áldozatot kell hozni érte. Háromért pedig háromszor annyit.
És akkor jöttek a „Középkorúak”, akiket rendesen leosztott és lenézett. Merthogy elvárják, hogy az Ön gyereke csöndes, tiszta, előzékeny legyen. Igen, elvárjuk, hogy ne álljon a takony az arcán. Hogy evés után törölje meg a kedves mama az arcát. Hogy időben szedje ki alóla a szart, mert a modern pelenka sem alkalmas a korlátlan szagszűrésre és a popsi épségének megőrzésére. És még azt is elvárjuk, hogy peluscsere után anyuka NE dobja a szaros pelenkát az állatkertben (parkban, bevásárlóközpontban, stb) a pad alá… És mindezt nem a gyermektől várjuk el, kedves anyuka, hanem Öntől, az anyukától… Ez itt a nagy tévedés, kedves! Mindezért a kedves édesanya a felelős, nem a gyerek.
Újabb alapvető logikai bukfenc Öntől, hogy „a kutyától is elvárod, hogy macskaként viselkedjen?” Nos, látványos a hasonlat, de nem stimmel. Ugyanis a gyerek és a felnőtt is EMBER. A gyerek egy leendő felnőtt és meg kell tanítani viselkedni, alkalmazkodni, különben látjuk, mi lesz belőle. A hordozós anyukák és a mai gyereknevelés sem függ össze, ez is egy igazi demagóg logikai bukfenc. A hordozós anyukákkal nem az a baj, hogy hordozóban hordják a gyereket. Amúgy a módszer jól bevált sokezer éve Afrikában, nem most találták fel a spanyol viaszt… Az afrikai mamák manapság is nehéz fizikai munka közben hordják a hátukon a gyermeküket.
Aztán ismét jön egy sommás vélemény: „te vagy az, akit száraz kenyéren és vízen tartottak és rendszeresen elhordtak mindenféle hülyének és felpofoztak…” Hát ezt köszönöm szépen minden magyar középkorú nevében.
Egyrészt engem Ön NE tegezzen, nem álltunk egymás mellett a diplomaosztón. Tudja, valahol itt kezdődik a tiszteletre nevelés. Másrészt, honnan veszi mindezt? Nekem nagyon büdös a sajt, hogy „ki mint él, úgy ítél”… Bocs. Ha Ön feltételez, én is megtehetem. Talán problémás volt a gyermekkora, kedves anyuka?
És a legszebb, ahogy a nyugdíjasokról vélekedik. „…Akik még porban, mocsokban játszottatok, akiket időnként istenesen elvertek”. Nos, az én édesanyám nem porban mocsokban játszott. Hanem egyáltalán nem játszott, mert dolgoznia kellett kis gyerekkorától folyamatosan. Mert a játszó gyermek, az bizony a modern kor terméke. Egykoron csak a kiváltságosaknak adatott meg, hogy játékkal tölthették a gyermekkorukat. És a világ nagy részén a gyerekek bizony ma is dolgoznak. Nem kell messzebb mennem: az imént tértem haza egy vidéki nyaralásból, ahol a 3 gyermek segít az édesanyának a kerti munkában, illetve a falusi turizmusban ágyat húzni, főzni és hasonlók. Nem mennek tönkre ettől, nem sérül a lelkük. Becsületes, tisztességes, mosolygós gyerekek, akik megbecsülik, amit kapnak.
Kérem, úgy általában legyen nagyobb tisztelettel a nyugdíjasok iránt! Ne szólja le őket ismeretlenül! Őket, akik a háborút követően újjáépítették ezt az országot. És Önt is felnevelték, de legalábbis kellett volna… „Azért, mert nyugdíjas vagy, még lehetsz egy gerinctelen féreg, akinek bűn volt szaporodnia.” Ezt mégis hogyan gondolta? Ahogy másokról véleményt mond, az leginkább Önről árulkodik! Olyan szinten lenéző, ahogy az idős emberekről ír, hogy én kikérem magamnak a 35 éve elhunyt nagymamám nevében is!
Aztán még itt a megfejtés a mai elidegenedett világra: „nem szeretjük, ha gyerekeink idegenekkel állnak szóba”. Igen, pont ettől is olyan a világ amilyen. Egoista, zárkózott, mogorva emberek gyülekezete, ahol mindenki szarik a másikra. Miért várja, hogy Önre odafigyeljenek és segítsék, ha Ön így áll hozzá a többiekhez?
Azt írja, hogy a „nő, aki gyereket vállal, legyen mellette feleség, nő, munkavállaló, mindig mosolyogjon, és csak a szépet és a jót mutassa”. Nem, nem ezt várjuk. De aki 3 gyereket vállal, azok közt nem kevesen akadnak olyanok, akik csak azért teszik, hogy ne kelljen munkahelyre menniük. Hanem főállású anyaként felvegyék a pénzt.
A minimum, amit ezért cserében a társadalom elvárna tőlük, hogy:
- Főzzön a gyerekének és ne gyorséttermekben zabáltassa velük a sült krumplit.
- Tegye le őket időben aludni – ebéd után is és este is, akkor is, ha épp remek traccsparti megy lent a játszótéren.
- Foglalkozzon a gyerekkel úgy, hogy példát mutasson a társadalom ama részének, akinek lenne miért fejlődni.
- Szoktassa rá a gyereket mielőbb a bilire – igaz, ez időt és odafigyelést igényel. De mennyivel kényelmesebb ráadni a méregdrága és környezetrongáló pelenkát és közben sírni, hogy milyen drága és nehéz felnevelni egy gyereket…
- Ne ússzon az otthona a mocsokban, legalább napi egy órát fordítson a környezetére is. Ha minden nap csak egy részét teszi rendbe a lakásnak, bámulatos lesz a tisztaság egy hét után!
- Foglalkozzon önmagával is, hogy apuka, aki este hazaér, egy kedves és szép feleséget találjon ott, akinek lehet örülni.
- Ne csak úgy tekintsen a férjére, mint egy robotra, aki segítsen be a háztartásba, de közben teremtse elő mindhárom gyereknek a márkás ruhákat meg a tabletet…
- Az identitása ne pusztán abból álljon, hogy ő főállású anya, amiért le kell borulni előtte mindenkinek, hanem tegyen önmagáért is, hogy békében legyen önmagával. Mert ha a gyerekek kiröpülnek, nem marad a helyükön semmi...
Ön azt írja, hogy „a férfi dolgozik csak igazán, amit mi csinálunk, az láblógatás”. Úgy érzem, innen fúj a szél. Olyan sérelmektől feldúltan fröcsög az írása, ami csak mély és személyes érintettség okán alakulhat ki.
Sajnálom Önt. Mert ahelyett, hogy boldogságban nevelné a három gyönyörű gyermekét, ha már megengedheti magának, hogy otthon van velük, ehelyett fortyog Önben az indulat. Ha egyáltalán mindezek felmerültek Önben, akkor lenne min változtatni… De ehhez Önre is szükség lesz! Ahhoz, hogy tudja, mit is vár pontosan a környezetétől, először saját magával kell dűlőre jutnia.
Azt írja: „magunkra hagytak minket a rengeteg elvárással és teendővel, és amikor nem teljesítünk, jön a kioktatás, és dühösek vagyunk a világra”
Miért dühös? Ön vélhetően önszántából szült három gyermeket. Ez bizony kötelezettségekkel jár. Lehet irigykedni azokra, akiknek csak egy van, de már adott a helyzet. Ebből kell kihozni a legtöbbet.
Azt is írja, hogy „amíg itthon vagyok, nem idióta főnökök idióta elvárásainak kell megfelelnem”.
Hűha… Ideális munkaerő lesz, ha egyszer véletlenül mégis visszatérne dolgozni… Bevallom, nem szeretném, ha a beosztottam lenne.
Ha eddig nem vált volna világossá, érzésem szerint nem az a probléma Önnel, hogy 3 gyerekes anyuka. Hanem, hogy egy sértett, frusztrált, az életében semmivel sem elégedett, boldogtalan ember.
Javaslom, kérjen segítséget a családjától, a barátaitól. Lehet mindenki másban, akár a teljes társadalomban keresni a bajt. De ettől Ön nem lesz boldogabb.
Pedig a 3 gyerkőcnek egy boldog és kiegyensúlyozott anyukára lenne szüksége.
Szívből kívánom, hogy így legyen!
terka
A válaszlevelet kiváltó blogbejegyzés itt olvasható:
http://haromgyerekkel.blog.hu/
