Mindig meghunyászkodunk előttük. Mert ők az okosok. Mert a fehér köpeny tiszteletet érdemel. Mert a sztetoszkóp a nyakban, a fémkeretes szemüveg mind olyan attribútumok, amelyektől automatikusan elakad a szavunk. Hát nem! Az orvosnak is csak akkor jár a tisztelet, ha tisztességesen dolgozik!

Mostanában sajnos többet forogtam orvosi körökben, mint szerettem volna. Az Apám halála után egy héttel pedig érthetően érzékenyebben reagáltam, mikor Anyám sírva hívott fel a soros orvosi látogatását követően. Röviden: egy kisebb műtét után immár hónapok óta hetente kétszer jár proktológushoz, a részletekkel nem terhellek titeket – meg aztán Anyukám se örülne, ha a fél világot beavatnám ezekbe a diszkrét ügyekbe.

Szó, mi szó, egészen idáig fogalmam sem volt róla, hogy létezik ilyen orvos. Első hallásra a műfogsorral hoztam volna kapcsolatba, de éppen a tápcsatorna másik végével foglalkozik a proktológus. Elég az hozzá, nem egy kellemes ügy a heti kétszeri, alsófertályi kezelés.

Anyám síró hangjára azonnal autóba pattantam. Kiderült, a drága doktor úr bedobta a törülközőt, és három hónapos eredménytelen kínzás után végre szükségét érezte egy alaposabb kivizsgálásnak: jelesül vastagbéltükrözésre küldi Anyámat. De még most sem azonnal! Áhhh… Majd két hét múlva jöjjön el újra megbeszélni, hogy mikorra lenne időpont a következő hónapban. Tudom én, hogy a kormányszócső szerint minden olyan esetben, amikor daganatos gyanú felmerül, a lehető leggyorsabban gyógyítani kell, blababla… A valóság kicsit más. Megelégeltem a dolgot. Kikerestem interneten néhány fizetős rendelő elérhetőségét. Három nap múlva túl voltunk egy alapos kivizsgáláson, és rá újabb két napra megvolt maga a tükrözés is. Az eredmény egyfelől megnyugtató (nem daganat), másfelől agyrém: komoly, jól látható gyulladás, ebből eredő vérzés – előreláthatólag több hónapos gyógyulási folyamattal.

Feltettem a kérdést a doktornőnek: láthatta ezt a korábbi orvos? A válasz: igen, mindenképpen látnia kellett. Az agyamra vörös köd ereszkedett…

Anyámat hazavittem, az éjszakát vele töltöttem.

Másnap felkerestem a jó doktor urat, aki eddig (félre)kezelte Anyut. Úgy döntöttem, egyszer az életben valaki mondja már el neki, hogy egy trehány disznó. Kivártam a rendelőben az utolsó beteget, majd bementem. Udvariasan bemutatkoztam, és elmondtam Anyám nevét. Hogy emlékszik-e rá? Hiszen harmadik hónapja kezeli… Valamit hápogott. Megmutattam a tükrözésen készített beszédes fotókat a gyulladásról és megkérdeztem, szerinte mi ez? Újabb hümmögés. Elmondtam neki, mit lát. És hogy ezt neki is látnia kellett volna már korábban a heti kétszeri vizsgálat alkalmával. Csendben, higgadtan beszéltem. Tagoltan, hogy megértse. A nővérke zavartan álldogált egyik lábáról a másikra. Az orvos szótlanul bámulta a számítógépe monitorát. Megkértem szépen, legyen szíves rám figyelni, ha hozzá beszélek. Kérdeztem, látta-e ő ezeket a gyulladásos fekélyeket? Közölte, hogy nem. Jeleztem, hogy véleményem szerint szemüveget kellene cserélnie, mégpedig sürgősen. És hogy megértem én, az egészségügyben nagyon rossz a helyzet, kevés a pénz, de talán ettől még lehetne tisztességesen, lelkiismeretesen dolgozni, mert emberek életéről van szó. Jelen esetben az Anyáméról. És talán érthető, ha kicsit ideges vagyok, hiszen egy hete veszítettem el az Apámat, egy hasonló trehány orvos miatt. A drága doktor úr egyre jobban belebújt a monitorba. Közölte, hogy én félreértem a helyzetet és a néni (az Anyám) szintén félreértette. Aha… Bevallom, itt kissé felemeltem a hangomat, és kértem, ne nézzen hülyének se engem, se Anyut, aki mellesleg nem néni. És követelem, hogy azonnal hiánytalanul adja ki az összes leletét, mert ide az Anyám többet nem teszi be a lábát. A nővérke azonnal nekilátott fénymásolni a kézzel írt bejegyzésekkel gazdagon tarkított gépi leleteket. A doki még tett néhány hamvába holt kísérletet, hogy letolja magáról a felelősséget. Ő nem tudta, ő nem látta, ő már elküldte tükrözésre, csak Anyám lemondta az időpontot és hasonló orbitális nonszenszek hagyták el a száját. Eltettem a leleteket. Félre nem érthető hangsúllyal nagyon kellemes hétvégét kívántam neki. Nem köszönte meg.

Remélem, nagyon jó hétvégéje volt a drága doktor úrnak.

Legalább egyszer az életben.

Apropó. Akár önmagában azért is ráhúzhatnám a vizes lepedőt, hogy meghatalmazás és minden egyéb nélkül kiadta nekem Anyám összes leletét, amelyek bizony különösen érzékeny személyes adatok.

Ejnye, drága doktor úr…  Budapest, IX. kerület, Mester utcai rendelőintézet, proktológia.

(terka)