A fagyi jó üzlet. Egy 5 dekás hűsítő gombóc előállítási költsége csupán 20-30 Ft, amit aztán átlagosan 200 Ft-ért élvezhetünk. Nyár végén egyes strandokon már 150 Ft-ért dobják utánad a szezonjamúlt nyalnivalót. A fővárosban azonban több helyen találni menő márkájú, csinos papírpohárkában tálalt fagyit 300 Ft-ért. Nem olcsó. Persze, a termék remek, bár nekem jobban kedvemre nyelvemre való a lágyabb állagú kézművesgombóc. Ez persze totál szubjektív. Ami ellenben objektív probléma a papírpohárkás fagyival, az maga a pohár. Az emberek evés után ott hagyják, mint eb a szaharát. Virágágyásban, padon, bárhol.

A képek nem egy külvárosi lakótelepen készültek. Nem, nem... Budapest egyik leginkább felkapott, ingatlanosok által messze túlárazott részén járva lőtte őket Fokhagymás Rózsi: az Újlipótvárosban. A tradíciókban gazdag városrész lakóinak többsége büszke értelmiségi. Szinte minden sarkon összefuthatsz egy híres emberrel, tévéssel, művésszel. Mégis egyre inkább úgy néz ki a park és az utcák többsége, mint egy MÁV állomás Bivalybasznád-Alsón. Szerencsétlen közmunkások harcolnak a kedves kutyástársak által otthagyott szarkupacokkal, részeg randalírozók üvegeivel, a parkolóhely után kőröző kocsikból hanyagul kivágott csikkekkel és miegymással. Sziszifuszi küzdelem: a mocsok óráról-órára újratermelődik. Az önmagára egykor méltán büszke környék mára olyan, mint egy elvirágzott szépségű primadonna: leszaladt a harisnyáján a szem, elmozdult a műfogsora, feslett az alsóneműje és bizony az erkölcsei is... A tősgyökeres itt lakók már maguk is sommás véleménnyel vannak: a sok beköltözőtől erősen hígul a környék. Egy tény: jómagam csak három éve járok gyakrabban erre, mégis jól érzékelhető a közállapotok romlása. És a pénz tényleg nem minden! A társadalom állapotát kiválóan példázza a szanaszét heverő, 300 Ft/gombóc árú, tehát nem olcsó fagyit rejtő papírdobozka. Akinek telik rá, annak lehet, hogy sok pénze van, de egyéb értékekben kevésbé gazdag. Az igényesség csak a menő fagyimárka iránti sznobizmusig terjed, a külső környezetre már nem futja. Vajon hány emberöltőnek kell eltelnie ahhoz, hogy a valahogyan megszerzett anyagi javak mellé emberi értékek is társuljanak?

Egy mindenesetre dicséretes: a picurka üzletben működő fagyizóban dolgozó fiatal lányka első szóra kijött a bolt elé, és összeszedte a bolt vendégei által szertedobált szemetet. Köszönet érte ezúton is!

A környék lakóinak érdemes volna elgondolkodni azon, hogy ne csupán nagy csinnadrattával járó belterjes piknikek alkalmával emeljék föl hangjukat a kultúráért. Felülről hiába várják, hogy Újlipótváros ismét a régi fényében ragyogjon. Ezért nap nap után mindenkinek önmagának kell tennie. Ez a városrész ugyanis olyan, mint egy zárt kis falu. Akkor tessék szépen mindenkinek a maga portája előtt rendet tartani és türelmesen kommunikálva megtanítani az új beköltözőket is ugyanerre.

Különben rövidesen búcsút lehet majd mondani a milliós négyzetméter áraknak...

(terka)