Békésen toltam volna az arcomba a sült kolbászt, amikor a szomszéd padnál megszólalt a hordozható mini hangfalból a ricsaj. Két harmincas jáppigyerek kipakolta az almás laptopot, az almás telefonokat és a henger alakú, kis mérete ellenére meglepően erős hangot adó hangszórót. Nagyon dolgoztak. Nagyon menők voltak. Mindezt egy balatoni strand halsütödéjében fényes délben. Oké, bevallom, piszokul irigylem, hogy ők dolgozhatnak home office üzemmódban. Nálunk még a „gazda szeme hizlalja a jószágot” vezetés dívik: ezt a takaros új elektronikus beléptetési rendszer is hivatott segíteni. Zárójel bezárva.
Szóval a két, már nem annyira fiatal csikó nagyon dolgozott és ennek hangot is adtak. Amit – ha kell, ha nem – az egész halsütöde kénytelen volt élvezni. A bajszom alatt mormogva megjegyeztem: naggggyon menő… Az egyik pasi üres tekintettel átnézett, de magasról tett a véleményemre. Egy strandon, ahol elvileg az egy szál fürdőruhás viselet mindenkit egyenlővé tesz, nekik feltétlenül ki kellett pakolni vagy egymilliónyi cuccot a zsíros asztalra. Hogy mindenki jól lássa. Bloah.
De ez zavart kevésbé. A zaj irritált mérhetetlenül. A strandnak van egy alapzaja, sikoltozó gyerekek, hullámmorajlás, szélsüvítés. Ez mind rendben. De miért kell mindenkinek két kivagyi' majom zenéjét élvezni? És miért kell minden bevásárlóközpontban – akár többféle – zenét tolni az emberek agyába? És miért kell minden kocsmában nyekeregni valaminek? És miért kell minden szabadtéri programon 3-5 féle különböző „zenének” ordítani keresztbe-kasul, olyan kakofóniát gerjesztve, amitől megőrül az épeszű kétlábú lény? Miért kell egy görög étterem teraszán „autentikus” görög zenével hergelni a környékbeli lakosokat hétvégenként minden este, amikor pihenni szeretnének? Miért kell lehúzott ablakkal, maximumra tekert zenével, úgymond „hangsebességgel” suhanni a forróságtól amúgy is elviselhetetlen városi utcákon? Muszáj mindenhol zajnak lenni? Az emberiség miért fél a csöndben? A csöndet ki lehetne tölteni saját gondolatokkal, értelmes beszélgetéssel – ez pedig egyre nagyobb hiánycikk manapság… Vagy valami titokzatos háttérhatalom végez rajtunk zajtesztet? Hogy meddig bírjuk a zajt elviselni? Hogy mikor ugrunk egymás torkának a sokféle, már-már elviselhetetlen zajártalom hatására?
Tegnap a strandon azon agyaltam, odaülök a két zeneládás ricsajmajom mellé, és elkezdek nekik énekelni. Mert nekem meg az tetszik. Vajon mit szóltak volna? De végül a konfliktus gerjesztése helyett úgy döntöttem, beúszom a Balatonba, messze a parttól, ahol már csak a hullámok morajlását és a sirályok sivítását hallani.
El, messzire az emberiségtől. Hogy ember tudjak maradni.
(terka)
