Igen, egy kicsit puffogni fogok megint. Egyre többször tapasztalom ugyanis, hogy az autósok járó motorral állnak itt-ott-amott. Várakoznak, telefonálnak, beszélgetnek – és közben a gépjármű puffogja kifelé a büdöset a levegőbe.
Nyáron még könnyebben magyarázható a jelenség: a forró kánikulában kétségtelenül kellemesebb klímával hűtött utastérben várni az anyóst az SZTK előtt. Persze, a többiek meg szívnak: a mozdulatlanul vibráló forróságba önzésből kieregetett gázok tovább fullasztják az amúgy is lestrapált városi tüdőket. Télen pedig a szerelmesekért dobog az autó szíve: az elválás oly nehéz, a lovag fűt, a szíve hölgye langy melegben – a környék pedig szmogban ül.
A zajról nem is beszélve! A monoton brummogást nappal elnyeli a város zaja, de éjszaka a csendben, főleg nyitott ablaknál… Isteni! Bevallom, komoly késztetést szoktam érezni, hogy szélvédőn pottyantom egy puha paradicsommal…
De tavasszal vajon mi szükség van a járó motorra? Ma éppen egy mercis szépség telefonált az út szélén a Victor Hugo utcában, miközben böhöm fekete autója eregette magából a dízelrészecskéket. Nincs se meleg, se hideg. Lustaság? Nemtörődömség? Egyszerűen nem tudom mással magyarázni az egyre szaporodó püffögést, mint azzal, hogy talán túl olcsó az üzemanyag! Miközben bizonyos autógyárak már az alapmodelleket is a motort a piros lámpánál automatikusan leállító, majd újraindító Stop&Start funkcióval gyártják, egyes autóstársaink fittyet hányva az indokolatlan fogyasztásnövekedésre és a vérlázítóan szükségtelen környezetszennyezésre, járó motorral várakoznak.
Én speciel – maradi módon – füzetben vezetem a kocsim fogyasztását, és mindig boldog vagyok, ha sikerül egy-két decivel lejjebb vennem a lábam a gázról. Akkor is, ha most épp egy százassal olcsóbb a benzin, mint két évvel ezelőtt. Mert amit nem iszik meg az autóm, azt például fagyira költhetem, vagy mozijegyre.
Ilyenkor, amikor ezeket a járó motorral álló kocsikat látom, bizony mocorog bennem a kisördög, hogy jobb lenne, ha ötszáz forint lenne egy liter üzemanyag. Akkor talán nem szívnánk meg mások pocsékolását.
(terka)
