Egyre nehezebben viselem a telet – a Balaton-nélküliséget, így egyre több emlék tolul fel bennem a nyárból. Ott volt például Lajoska, a nagypapa, a két unokával és a Donnával.

Augusztus végén ahhoz már hideg volt a víz, hogy brűgöljön benne valaki órákon át. Kivéve a Donnát! Én már biztosan vesemedence-gyulladást kaptam volna, de ő rendületlenül ringatta habtestét a 17 fokos hullámokban. És bentről navigálta Lajoskát, a nagypapát és a két eleven unokát. Lajoska úgy ugrált, ahogy a Donna fütyült – mit fütyült… kárált megállás nélkül.

• Lajoska, hozza ide Botikát, de vegye le róla a köntöst és adja be a vízbe!
• De előbb vigye ki Bendegúzt, mert már kék a szája. Siessen!
• Lajoska, kellene majd akkor a büfébe menni és hozni a kicsiknek sült krumplit!
• De vigyázzon, mert Botika elszalad és nem éri majd utol!
• Lajoska, vegye már le Bendegúzról a vizes fürdőbugyit, mert megfázik!
• De törölje le alaposan mielőtt ráadja a szárazat!
• …

Jó műsor volt! Egy idő után kifejezetten drukkoltam, Lajoska mikor kanyarít oda végre valami cifrát termetes nejének. De nem… Lajoska kifogástalan bábként hagyta magát rángatni egész nap. Megadóan lótott-futott, miközben Donna héderelt a hideg habokban. Aztán Lajoskánál egyszer elszakadt a cérna! Mikor Donna odaharsogott neki egy újabb csokor feladatot, empatikusan a végére biggyesztette: „Bírja még Lajoska?”

Láttam a férfi arcát, amint összeszűkült a szeme, megdermedt az összes ránca. Felültem a törülközőn… Na, ez az! Végre most! És igen! Lajoska bátran, kifelé jövet a vízből, kezében valamelyik B betűs gyermek, a fogai közt félhangosan sziszegte: „Bírni bírom, csak már kurvára unom…”

A szájáról persze csak én olvashattam le ezt az egyetlen őszinte mondatot a nap során. Vagy ki tudja, talán egész életében…