A tisztelet definíciója szerint lehet tisztelni személyt, kort, szabályt, törvényt, hagyományokat, múltat, teljesítményt, feljebbvalót, tanárt, szülőt, embertársainkat, érzéseket, élőlényeket és a Természetet...
Nem tisztelünk sem Istent, sem embert?
A tisztelet mint tiszteletbe tartandó alapérték mintha kiveszni látszana a mindennapjainkból. Kisóvodások cifrán káromkodva küldik melegebb éghajlatra szüleiket és az óvónéniket, és nem szól rájuk senki. Merthogy megsérül a lelkük... Majd csodálkozunk, ha ugyanezen kisdedek felnőve képtelenek tűrni egy munkahely kötöttségeit és a feljebbvalójuk utasításait, nem ismerik az alázatot a munka és munkatársaik iránt. Vagy amikor amúgy művelt érett emberek gondolkodás nélkül eltapossák az útjukba kerülő másik élőlényt, legyen az ember vagy állat vagy növény, kiirtanak évszázados fákat, ha éppen akadályozza a kilátásukat, kitérdelt farmerben járnak színházba és temetésre, kályhára vetnek régi könyveket és családi fotókat. Amikor városszerte összerondítanak frissen festett házfalakat a tévesen értelmezett önmegvalósítás és képzőművészet jegyében. Amikor törvényileg kell szabályozni, hogy a hozzátartozó köteles gondoskodni idős szülőjéről, mert ez már nem a természetes emberi viselkedés része.
Pedig a tisztelet hosszú évszázadok óta kíséri az emberiséget. "Azt mondta az Isten: apádat és anyádat tiszteld, felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat." (Máté evangéliuma)
Nem vagyok templomba járó elvakult hívő, régóta nem vettem részt istentiszteleten, mégis tudom tisztelni a vallást, de leginkább az általa közvetített alapértékeket. Én úgy gondolom, az alapvető hitbéli értékek a Természet alap értékrendje szerint valók. Tisztelni az életet, az elmúlást, az emberi kapcsolatokat, tisztelni más tulajdonát... Mindezek nélkül nincs normálisan működő társadalom. Ezek a természeti alaptörvények nem véletlenül vannak így, évmilliók alatt alakultak ki. Mi meg szépen felborogatjuk őket és azt hisszük, ettől boldogabbak leszünk és büntetlenül megtehetjük. Hát nem. És ez kihat a mindennapjaink legegyszerűbb mozzanataira is.
Pár évvel ezelőtt egy üzleti partnerünk meghívott minket ebédre. Az étterem ablaküvegén egy darázs fenyegetően (vagy kétségbeesve? értelmezés kérdése...) zümmögött. A csávó gondolkodás nélkül elővett a zsebéből egy vaskos pénzköteget és azzal nyomta össze a darazsat. Ez az apró mozzanat számomra többszörösen azt mutatta: nem vagyunk jó helyen. Miért? Az illető hanyagul a zsebébe gyűrve hordott egy átlagember számára vagyont jelentő pénzt. Alapvetően nem adta meg a pénznek a kellő tiszteletet: könnyen jött, könnyen megy... Majd ezt tetézte azzal, hogy légycsapónak használta és elkente vele a darázs belét az ablakon. Nagyon bizarr volt ezt látni.
Emlékszem, a nagymamám egyszer zsebpénzként adott nekem húsz forintot, és a klasszikus kék húszast begyűrtem a rövidnadrágom zsebébe. A Nagyi csendesen, de határozottan rendre utasított: Tedd be szépen a pénztárcádba! A pénznek ott a helye, ne gyűrd bele a zsebedbe! Eltelt már vagy 45 év azóta, de ez a mondat végigkísérte az életemet: a pénzemet, ha kevés vagy ha éppen több is volt, mindig rendezetten a helyén tartottam, sorba rendezve, kisimítva. Mert megdolgoztam érte és tiszteletben tartottam az értékét, ezáltal a saját munkám értékét.
Az illető üzleti partnerünk nem tisztelte sem a pénzét, sem az életet. Pedig amúgy élőlényekért volt felelős a cég tevékenységéből adódóan. Nem hajtotta ki a darazsat az ablakon, hanem gondolkodás nélkül elpusztította a szerencsétlen rovart. Az élet igazolta a megérzéseimet: az illető már nem vezeti azt a bizonyos céget.
A lojalitást nem lehet pénzzel kifizetni
Ha a munkavállalót nem a feladat vagy a cég iránti elkötelezettség hajtja, hanem csupán az egyre több pénz, ott valami elvész. Sőt, sok minden elvész! Például a munka eredményének és sikerének öröme, a kollégákkal együttműködés öröme, a személyes fejlődés öröme, elvész a tapasztaltabb kollégától való tanulás öröme, elvész a "munka után édes a pihenés" öröme. Minden összekavarodik a fejekben és a lelkekben. Hát csoda, hogy az emberek már nem szeretnek dolgozni? Pedig a munkahelyre alapvetően NEM csocsózni és ingyen kávét inni járunk. Bocs... A jó munkahelyen van egy értelmes feladat és egy jó vezető, akinek az utasításait követjük és igyekszünk a legtökéletesebben megoldani a feladatot. A magunk örömére és a cég sikeréért is. A munkahelyen közmegegyezésen alapuló szabályokat követünk. De ma már a munkahelyek is erős fejtörésben vannak, hogy egyáltalán legyen munkavállaló, aki hajlandó még dolgozni. Felborult az egyensúly, a tartozik-követel oldal kezd átbillenni a túloldalra. Az elszabadult egó mindent akar: egyre több szabadságot, egyre kevesebb utasítást, az ingyen kávé mellé járjon ingyen gyümölcs, irodai masszázs és még a fene tudja mi minden. Ismerősöm mesélte, hogy egy pozícióra nagy nehezen találtak egy megfelelő képzettségű személyt, aki a felvételi beszélgetés végén azt kérdezte, van-e arabica kávé az ingyen kávés pultban, mert ő csak olyan helyen dolgozik... Mi van??? Hol élsz te, ember???
A hét főbűn...
Karácsonykor vagy éppen az év végi számvetés alkalmából izgalmas játék lehet elmélkedni a hét főbűnről, és a mai szép új világot ezek tükrében értékelni:
1. kevélység 2. fösvénység 3. bujaság 4. irigység 5. torkosság 6. harag 7. a jóra való restség
A karácsony a mértéktelen túlfogyasztás ünnepévé silányodott. Pedig eredendően a fény és a megújulás ünnepe. A számvetés ideje, amikor felkészülhetünk az elkövetkező esztendőre. A téli napfordulót követően hosszabbodnak a nappalok, lassan újraéled a pihenő természet. De ma már javarészt csak azt látod, hogy az elmagányosodott kisgyerekek unatkozva ülnek a tizedik lego készlet mellett a földön. Anya-apa nem beszélget velük, sőt egymással sem, hanem mindannyian bújják a telefonjukat vagy pár nap összezártság után veszekednek... És az megvan, amikor az ünnep végeztével tonnaszám megy a felesleges élelmiszer a pocsékba? Vagy amikor bekerül a szekrénybe a tizenötödik felesleges ing vagy cipő - majd a legközelebbi színházba menés előtt tanácstalanul pörög az asszonyka a szekrény előtt, hogy "nincs egy rongyom, amit felvegyek"?
Az emberiség jó dolgában már nem tudja, mit csináljon. A túlfogyasztás is a tisztelet hiányának egyik jele. Nem tiszteljük a természet korlátosan rendelkezésre álló erőforrásait. A pénzt és a rajta megvásárolható javakat istenítjük - és furcsa paradoxon, mert közben nem becsüljük meg őket. Azt hisszük, nekünk minden jár.
Pedig a természet alapvetően egyensúlyra törekszik. Annyit ad, amennyit elvesz. Mindennek megvan a maga helye és szerepe. A legutolsó kis apró egysejtűnek is dolga van, hogy az egész láncolat rendben működjön. A papucsállatka nem képzeli magáról azt, hogy ő egy oroszlán és nem akar felfalni egy zebrát. Van egy struktúra, ami évmilliók óta jól működik. Az emberek világában a természet rendje már alig érvényesül, a hagyományos értékrend felborult. Az egyensúly elmozdulásának számtalan nyoma van a mindennapokban és az ünnepeinkben is.
A COVID nagy hullámának idején édesanyámat csak küszöbre letett bevásárlásokkal támogattam, hiszen féltettem őt. Majd mikor lement a nagy cirkusz, és először léptem be a lakásába, rám nézett és könnyes szemmel azt kérte: Ölelj át! Annyira hiányoztál! Igen, egy ölelés többet ért, mintha bármi drága holmit odavittem volna neki.
Tiszteljétek a fenyőt, ami azért nőtt, hogy nektek örömet okozzon az ünnepen. Tiszteljétek a kóbor állatokat mentő civil szervezeteket, hogy mentik az életet. Tiszteljétek a boltokban még most is serénykedő eladókat, akik csak késő este rogynak le a családjukhoz, mert benneteket szolgálnak. Tiszteljétek az ügyeletben levő orvosokat és ápolókat, mert a ti biztonságotokért áldozzák fel az ünnepüket. Tiszteljétek az időseket és a gyengéket. Mert gyengének lenni igazából több erőt kíván, mint erősnek lenni. Tiszteljétek mindazt, amitek van.
A tisztelet a Természet egyik legnagyobb kincse: a továbbélés kulcsa. Talán még nem késő, hogy a magát a teremtés koronájának képzelő, önnön egójától megszédült és azt mindenekfelettinek képzelő emberiség újra megértse ezt.
Különben a Természet majd teszi a dolgát és helyreállítja az elborult egyensúlyokat. Ahogy évmilliók óta.
Boldog karácsonyt mindenkinek!
(terka)
