A koronavírus egyesek szerint maga a harmadik világháború, ami szinte minden területen felmérhetetlen károkat okoz az emberiségnek.
A legsúlyosabb pusztítást talán mégis a lelkekben okozza?
A napokban fodrásznál jártam. Nem azért mert közeledik a karácsony, hanem mert eltelt a szokásos idő és megnőtt a hajam. A korábban mindig vidám fodrásznőm és a vele együtt dolgozó körömszobrász lány valahogy nem voltak jó passzban. Persze, év végére mindenki elfárad, ez oké. Mégis nagyon furák voltak.
Hajvágás közben kissé nehezebben indult be a szokásos traccsparti: És veled mi újság...?
Régóta ismerjük egymást, nagyjából képben vagyunk egymás élettörténeteivel, így némi unszolásra végül kiöntötték a lelküket: "Mostanában mindenkinek csak baja van. Úgy el vannak keseredve az emberek... Nem hiszed el, hogy egész nap milyen negatív energiában dolgozunk."
Az megszokott dolog, hogy mikor beülnek a székbe a kedves kuncsaftok, szinte mindent elmesélnek a fodrásznak, akik meghallgatnak és megértően hümmögnek. Az embereknek általában ennyi elég is: valaki meghallgatja őket. Hajvágás extrákkal. Mint afféle gyóntatószékben, vagy a pszichológusnál.
Az én fodrászom életútja amúgy elég érdekes, többek között pszichológus diplomája is van. Számára nem újdonság, hogy ez egy speciális hozzáadott érték a hajszobrászati szolgáltatása mellé... De most azt mondja, úgy megy haza szinte minden nap végén, hogy lelkileg teljesen kimerült, alig marad ereje a családjára.
Durva, nem? Ki gondolná, hogy ilyen szintig hat ez az áldatlan állapot, amiben lassan két éve vagyunk kénytelenek élni.
Hasonló tapasztalatról számolt be egy ismerős pénztáros hölgy is, a kedvenc élelmiszerboltomban. A három önkiszolgáló pénztárból kettő elromlott - kérdeztem, ez hogy lehet. Mélyen a szemembe nézett és megkérdezte: a PR szöveget mondjam, vagy őszintén? Csendben bólintottam. Lopva körbepillantott, és mikor látta, hogy senki nincs a közelben, elmesélte: "Tudod, mostanában bolondok az emberek. Idegesek és nem várják meg, hogy kijöjjön a blokk, hanem kitépik és ettől napi szinten tönkremennek a gépek..."
Képzeljük el, mit élhetnek meg nap mint nap a kórházi dolgozók, a tanárok, a tömegközlekedésben dolgozók - és mindenki más, aki abból él, hogy emberekkel foglalkozik. Emberekkel. Azaz velünk.
Annyit tehetünk értük és egyben önmagunkért is, hogy megpróbálunk elsősorban LELKILEG két lábon maradni ebben az őrült világban.
Miközben már a Mars expedícióra készülünk és géneket operálunk és 8K-s tévét nézünk és robotokat alkotunk a saját képmásunkra...
Úgyszólván Istent játszunk, pontosabban a Teremtés koronájának hazudjuk magunkat...
Közben újra meg kell tanulnunk emberként viselkedni.
Szomorú. Elgondolkodtató. Tanulságos.
(terka)
fotó: pixabay.com
