"Honnan a f@szomból tudjam, milyen kávét iszik?"
2019. augusztus 09. írta: MagyarTarka

"Honnan a f@szomból tudjam, milyen kávét iszik?"

A címben szereplő vendégmarasztaló mondat egy nemolcsó újlipótvárosi kedves kávézóban hagyta el az újonc felszolgálókislány száját. Fokhagymás Rózsi csak pislogott, mint az a bizonyos béka a kocsonyában. Két évtizede törzsvendég (volt) a helyen, eddig kikészítették neki a pultra a kedvencét és a mellé járó corissant-ot. Most az új kislányból előbukkant a mai munkaerőpiac bájos velejárója: a bunkóság és a hozzá nem értés.

coffee-791045_1920.jpg

Az én Nagyim közértes volt. Vérbeli kereskedő, sokszor múlattam az ovi után a délutáni óráimat a boltban. A szocializmusban nyoma se volt a mai árutúlkínálatnak, örülni kellett a karácsonyi egykiló banánnak. A Nagyi mégis udvarias volt a vevőkkel, szívesen jártak hozzá vissza, akár csak trécselni is. Nagyi tanulta a kereskedelmi szakmát és érzéke volt hozzá.

Erről mesélt a Balaton-felvidéki kisváros üvegesmestere is: a kiszolgálásban segédkező neje még három évig tanulta a szakmát, megtanulta a mestereitől tisztelni a vevőket. És ezt ma is kamatoztatja a csöppnyi üveges boltban.

Ha bemész egy plázába, szinte bármelyikbe, rád se néznek az "eladók". A ruhákat bemutató kirakati babák arcán több érzelem látszik. Ja, merthogy az eladók arcát se látod - fel se néznek a mobiljukból. Majd csipog a riasztó, ha el akarsz lopni valamit! Addig meg le vagy szarva, neki tökmindegy, veszel-e valamit.

Mert bármelyik munkanélküli öt perc alatt lehet ma már eladó, akkor is ha totál alkalmatlan mindenre.

Anyámhoz vezető utamon mindig útba ejtem az osztrák benzinkútlánc egyik tagját, ahol élelmiszer shop is található. Megtankolok, közben megveszem Anyámnak a cipelnivalókat, hogy ne neki kelljen a nehezebb dolgokat megvásárolni: üdítő, krumpli, tartós tej. Nekem így kényelmes, nem bolyongok egy átláthatatlan hipermarketben órákig, nem veszek meg minden kívánatos ámde felesleges dolgot. Tegnap látom ám, hogy új a személyzet, a megszokott kedves hölgy és úr helyett egy új fiatalember áll a kassza mögött. Akit szemlátomást csak a kuncsaftok zavartak, ugyanis vadul csapta a szelet az éppen távozó (szintén új) munkatársnőjének. Szó esett mindenről, ki hol bulizik a hétvégén, milyen jó a rucija, stb. A fizetésre váró ügyfeleknek nem is köszönt, rájuk se nézett, csak foghegyről odaböffentette a fizetnivaló összeget. Persze, még jó, hogy beszélgetés közben jutott ideje dolgozni, különben még most is ott állnék.

Miért sorolom el mindezt? Mert baromira gyűlölöm, ha így bánnak velem. És nagyon éles volt a kontraszt, amikor tegnapelőtt betértem két üveg jeges teáért a sarkon levő Kínai Supermarketbe. Két kínai fiatalember rögtön odaugrott, miben segíthetnek, megmutatják, odahozzák, beteszik szatyorba, kérek-e még valamit, ez újonnan érkezett nézzem csak meg, köszönés befelé, kifelé, megköszönték a vásárlást, pedig csak alig 900 forintot hagytam ott. Üzletemberek. Azt éreztették velem: fontos vagyok nekik. Nyilván azért, hátha még visszamegyek egy nagyobb bevásárlásra. És vissza is megyek! És nem érdekel, hogy kínaiak. És bizony már az se érdekel, hogy lassan a fél világ az övék, ha cserében jól működtetik az üzleteket. És nem érdekel az sem, hogy mókásan törik a magyar nyelvet. Engem nem ez érdekel.

Mint ahogy az egyik ismerősömet sem, aki elmesélte, a kis büféjében Fülöp-szigeteki diákmunkás dolgozik, mert őt találta megfelelőnek, aki nem a mobilját nyomkodva unott pofával áll a pult mögött, hanem mosolyogva kedvesen szolgálja ki a kuncsaftokat.

Egy szó mint száz: a magyar munkaerő egy részével bizony komoly gond van. Nagy anyagi elvárások, még nagyobb egóval párosítva. Teljesítmény, tudás és hasonlók a holdban. A magyar név megint szép lesz? Méltó régi nagy híréhez? Hova tartunk? Mit akarunk önmagunktól? Büszkén vállalom, hogy proli családban nőttem fel. Annyit vehettem el az asztalról, amennyit letettem oda. Nem voltunk gazdagok, de ami kellett, megvolt. Vagyunk ilyenek jópáran a mai középkorúak között. A gyerekeinket mégis mi rontjuk, rontottuk el: a számolatlanul nyújtott javakkal, az elvárások csökkentésével semmissé tettük a normál értékrendet. Igen, ilyen a világ... Persze, de azért amit otthon megkap a gyerek útravalóként, mégiscsak ellensúlyozhatja, nem gondoljátok?

Valamelyik este egy aprócska étterembe zavart a vihar. Sebaj, gondoltam, legalább eszem egy jó házias vacsorát. A szomszéd asztalnál jól szituált anyuka ült két kamasz fiával egyikük 13-14, a kisebb úgy 10-11 éves lehetett. Nem figyeltem rájuk egészen addig, mígnem a következő párbeszédet hallom:

- Edd meg, mások éheznek, te megint otthagyod a finom husit...

- Leszarom! Magasról leszarlak téged is. Nem érdekel a hülye dumád.

Vártam, mikor repül egy pofon. Akkor is, ha tudom, egy gyereket törvényileg nem szabad testi fenyítésben részesíteni. Hát, itt bizony akkor is dukált volna, én egy feleekkora tiszteletlenség után kaptam Apámtól életem egyetlen pofonját, melyre a mai napig emlékszem és pontosan tudom, hogy megérdemeltem és soha többé nem beszéltem úgy az Anyukámmal...

Semmi reakció. Anyuka békésen tűrte, hogy ráadásul idegenek füle hallatára szarja le őt méhének édes gyümölcse, akit éppen étteremben zabáltatott drága pénzen. Egy fiúcska, akinek majd előre kellene engedni az ajtónál szíve hölgyét, felsegíteni a kabátot és udvariasan bánni a vevőkkel a boltban. Az fennhangon leszarja az anyját.

Értitek, mi a bajom? Ma már mindent lehet. De aztán ne csodálkozzunk semmin.

Azon se ha az eladólányka azt kérdezi: Honnan a faszomból tudjam, milyen kávét iszik ez."

color-1118610_1920.jpg

Az árukínálat, az elérhető szolgáltatások köre talán minden korábbinál nagyobb. A szaktudás és annak tisztelete, az udvariasság, az emberség viszont hiánycikk lett. És ha minden ilyen szituációt szolgai módon csöndben lenyelünk, nem is lesz változás.

(terka)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr5015002584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.08.10. 09:51:11

Érdekelne az előtörténet, amire az eladó lányka ezt válaszolta.
Erősen sanszos, hogy egybitesagyú ostoba vendég amikor látta, hogy új ember van a pult mögött aki nem ismerheti az ő szokásait besértődött és beszólt azon, hogy 20 év után egy új eladó a számára full ismeretlen vendég elé nem tette le rendelés nélkül is a kívánt kávét.

Észak Korea tárt karokkal várja a fajtád, költözz oda.

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2019.08.10. 10:36:33

@csúti csüngőhasú tolvaj: Ha nem tudja, hogy milyen kv-t szeret a vendég, akkor megkérdezi *udvarisan*, és nem szól be. Ez a stílus a helyet húzza le, ahol dolgozik, nem csak őt minősíti.

carlbadog 2019.08.10. 12:42:22

@csúti csüngőhasú tolvaj: Persze sok mindent ki lehetne találni előélet címén, de most nem erről volt szó, hanem a minimális tisztelet meg nem adásáról.

halaloszto 2019.08.10. 17:18:43

@csúti csüngőhasú tolvaj: Ha netán beszólna a vendég, akkor sem mond ilyet egy felszolgáló. Soha nem mond ilyet. Ahogy a buszvezető nem vezeti fának a buszt, a kőműves nem rakja ferdére a falat, a felszolgáló nem szól be a vendégnek.

És ez nem lenézése a felszolgálónak. Ha elfogadnánk, hogy beszólhat, a vendéglátás komplett értelmetlenné válna.

Vajk

n3spr3ss0 2019.08.11. 06:37:25

A cikk minden szava igaz a mai fiatal munkaerőről.Első kérdés, mennyi a fizetés, de azt sem tudja melyik a sajtos kifli, buták, bunkók, neveletlenek, a minimális elvárásnak sem felelnek meg. Az meg rejtély, hogy ezek külföldön hogy felelnek meg, mert kutyából nem lesz szalonna.