Megfigyelted már, mennyiféle kavics él a vízben? Fehérek, szürkék, pirosak, sárgák, barnák, sokszínűek, csíkosak... Többségük sima felületű, de különböző formájú. Kerek, duci gömböc, lapos kacsakő, csúcsos fagyiforma – a víz fantáziája kimeríthetetlen.

De némelyik kavicsot kegyetlenül összetöri, mert nem engedelmeskedik neki. Amelyik nem áll folyásirányba, és nem hagyja magát görgetni a víz által, az elpattan, megsérül. A másik felükkel talán soha többé nem találkoznak, pedig ugyanabban a folyóban élnek.

És azt megfigyelted, hogyha a szép fényes kavicsokat kiveszed a vízből, a nap felé tartod őket és csodálod a csillogásukat, egy idő után megszáradnak és kifakulnak? Lehet, hogy a kezed még nedves, de a kavics már kiszáradt. Ha hazaviszed, kiteszed a polcra, emlékezel a hullám morajára, a víz simogatására.

De a kavics a polcon nem érzi jól magát. Kiszáradt testén megáll a por.

Ilyenkor muszáj, hogy a kezedbe vedd, átmelegítsd. Nem lesz többé olyan fényes, mint a vízben volt, de meleg lesz és ez az életet jelenti. 

És azt megfigyelted, hogy a vízben sosincs EGY kavics? A kavics nem szeret egyedül lenni. Szüksége van az érintésre, hogy testével más kavicsokhoz érhessen. Vagy hogy egy örök kisfiú kezében legyen...

Az ember polcán legtöbbször több kavics van, de megfigyelted, hogy sosem érnek egymáshoz? Az ember, aki a kavicsokat a polcon gyűjtögeti, nem akarja, hogy rajta kívül bármi más hozzáérjen az Ő kavicsához.

Mert az ember önző lény. Csak ő akar hozzáérni. Csak ő akar ránézni. Mert az Ő kavicsa.

De olykor az ember elfelejti, hogy feltette a kavicsot a polcra, mert sok más fontos dolga akad. És a kavics nem ugrik le a polcról, hanem türelmesen vár, hogy az ember újra kézbe vegye. Csak közben egyre fakóbb és porosabb lesz, és nagyon kihűl, mert nem veszi kézbe senki.

És ilyenkor visszagondol a múltra…

Amikor a többi kaviccsal görgött, bucskázott a vízben, nem tudta merre sodródik, és nem tudta, hogy akár szét is törhet. Amikor jött egy ember, meglátta és felvette őt, boldogan gyönyörködött benne a napfényben. Később sokszor kézbe vette és melegítette. Ő pedig boldog volt, hogy az ember őt választotta, ő lett A KAVICS.

De most ott ül a polcon, egyedül van, kifakult és fázik.

Szomorú a kavics.

Olykor könnyek áztatják. A sós nedvességtől fényes lesz újra! Nem tudja, mi az a só, mert ő még nem látta a tengert. A kavics a polcon csak az édesvizet ismeri.

A könnyek felszáradnak. Az ottmaradó só fehérre marja a kavicsot, még inkább megfakítja a színét. Így hát a kavics nem szereti a könnyeket. Inkább nem is sír.

Csak ül a polcon.

Szárazon és hidegen.

Örökre várja a kezet, mely felmelegíti.

(terka)