Áldott állapot - előtted van, amikor a kismamák boldog üdvözült arccal simogatják a hasukat? Ez a szolidság vajon hova lesz a szüléssel? Vajon mitől tör elő a legkülönbözőbb élethelyzetekben az "asszonyállat" - vélt vagy valós előjogaiknak érvényt szerezve?

Ki ne látott volna már mindenki fárasztó sorbanállás közepette hervadó embertársait céltudatosan kikerülve a sor elejére rodeózni babakocsis amazonokat? Vagy ennek eggyel visszafogottabb és rafináltabb verziója, mikor az egyébként nem is síró gyermeket félhangosan "nyugtatja" és így próbál nyomást gyakorolni a többi, munkából jövet még ügyintézésre kényszerülő ember között a postán, "Nem baj kicsim, ezt a sort még kiálljuk és mehetsz haza az ágyikódba szundizni, jójójó?" - Érezze magát mindenki szarul, hogy szegény kis csemete csak őmiatta nem kerülhet idejében ágyba, ha nem engedi előre - "Hát tessenek csak előre menni a babával, grrrrrr..."

Hasonló élmény ma a strandon ért. Bementünk a strandi öltözőbe levenni a vizes fürdőruhát. A hely bár szépen ki lett pingálva, idéntől egyen-bugyi-kék minden balatoni strandon, azért nem olyan kényelmes, hogy az ember órákat fecserészve töltene el benne a száraz füvön, szúrós betonon mezítláb álldogálva. Vizes cucc le, gyors törülközés, száraz cucc fel. Max három perc a ruhák csomagolásával együtt. Már amikor bementünk, fél pillanat múlva egy totyogós kiskölyök igyekezett befelé, de édesanyja kihúzta mellőlünk ("Szívem, várjuk meg a néniket"... Néni... ahhhhhhh....) Tehát tudtuk, hogy várnak, ezért se hevertünk el a száraz füvön pihengetni...

Épp jöttünk volna kifelé, mikor elállta utunkat a zorall-fejű Harcos Anyuka: "Itt alszanak vagy kijönnek végre?" Majdnem mondtam neki, hogy "Ó, Önnek is szép jó napot kívánok Asszonyom, ugye milyen jó volt a víz és milyen szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk a Balaton partján?" De a kedves hölgy merev izmokkal rágó arcára nézve rájöttem, hogy neki bizony hiába próbálnék kommunikációs gyorstalpalót tartani. Így hát annyit mondtam, hogy mindössze max. három percet voltunk bent és látja, már megyünk is. Erre még harapósabban vágott vissza: "Nekem elég lett volna tíz másodperc átvenni a nadrágomat. És engem várnak..." ennél a dramaturgiai pontnál üdvözült tekintettel nézett le méhének gyümölcsére. Ez csak a másodperc töredékéig tartott, majd a boldog édesanya, aki pár hónappal ezelőtt még réveteg mosollyal simogatta a "kis pocaklakót", most gyilkosra eltorzult arccal, diadalmasan vonult be átöltözni.

A gyerkőc és nő párja végighallgatta a Hős Anyát, amint ki tudja milyen sérelmeit épp rajtunk vezette le. A férfiember szája sarkában némi mosoly bujkált. Nem tudtam eldönteni, hogy asszonykája harci sikerének szólt, hogy "hö-az-asszony-jól-megmondta-hö!" avagy annak, hogy barátném nem állta meg, és a kisgyerekre tekintettel csak némán, de szájról jól olvashatóan egy hülyepicsával nyugtázta a jelenetet.

Nem mellékesen, a még ártatlan, nyiladozó értelmű kicsiny gyermek megkapta a leckét anyucitól: így kell bunkónak lenni kisfiam, látod?

Elballagtunk a kocsihoz, és ott teljes nyugalomban elszívtunk egy cigit. Közben barátnémnak elmeséltem, hogy én is felneveltem egy gyermeket. Tehát tapasztalatból tudom, a bilizés és a villával evés mellett a kisembereknek bizony meg kell tanulni várakozni is. Olykor. Legalább három percet. Különben ilyen randa türelmetlen és ideges felnőtt lesz belőle, mint az iménti anyuka. Teszem hozzá a kiskölyök teljesen jól elvolt, se sírás, se rívás. Végtére is nyár van. Meg Balaton. Meg strand, lángos, fagyi. Sajnos sokan vannak, akiknek ez nem adatik meg. Akinek meg igen, az mérgelődik, mert... Miért is?

Hőbörögni, veszekedni, mérgelődni lehet otthon is, ezért kár drága pénzen elutazni.

(terka)