A Városliget friss levegőjét a csodálatos fáknak köszönhetjük, amelyek minden erejüket megfeszítve próbálják oxigénné alakítani a hatsávos Dózsa György út és a közeli M3-as bűzét. Az ember azt gondolná, hogy akik errefelé sétálnak, óvják és becsülik ezeket az élőlényeket. Miért van az, hogy mindig akad egy-két erős emberállat, aki az erőtlenségének ellenpróbáját öncélú, semmi egyéni hasznot nem eredményező rongálásban teljesíti ki? Esetleg neveletlen kölykök, akikre a mai nevelési metódus szerint rászólni sem lehet, mert megsérül a lelkük? Lenullázott családi hátterű kamaszok, akik az aktuális hormonbomba előtt – egyéb lehetőség híján – így kívánják férfiasságukat bizonyítani? Panda-rajongók, akik a táblán levő természetvédő cég logójából a fekete-fehér állatot próbálták állat módjára megszerezni? Vagy kik lelték örömüket ennek a táblának az elcsúfításában? És ha végeznek a táblával, akkor majd végeznek a fával is?

Egy 150 éves platánról van szó, amelynek a törzse mintegy 420 centiméter kerületű. 150 év alatt hány embernek adott friss levegőt ez a csodálatos matuzsálem? Lombja hány családnak nyújtott enyhet adó árnyékot a forró nyárban? Ágai között hány madárcsalád talált otthonra, hány madárfióka tanult repülni az ágain ugrálva?

Évtizedekben mérhető életünk csupán perceket jelent a bolygó milliárd években mérhető életében. Miközben a 150 éves platán létezése önmagában is több emberöltőt tesz ki. Az emberek mégsem tisztelnek senkit és semmit. Mindenhatónak képzelik magukat. Ma csak a tábla, holnap a fa. Holnapután mi következik? Soha senki nem látja, amikor ezek a gyáva lények tönkretesznek valamit?

Két háborút és egy forradalmat túlélt a 150 éves platánfa.

Napjaink békéjébe bele fog pusztulni.

(terka)