Milyen az igazi kutya színe?
2016. február 20. írta: MagyarTarka

Milyen az igazi kutya színe?

Volt már hat kutya az életemben, közte barna tacskó, rajzos németjuhász és több keverék. De az igazi kutya szerintem fekete! És szerinted?

gabi02.jpgNekem Kormos volt az első, a „mindent eldöntő” négylábú, aki a három picike fehér zoknit és féltenyérnyi mellfoltot leszámítva, fajtiszta puliként, Fruzsina néven látta meg a napvilágot. Talán a mellékelt fotó is elárulja, első pillantásra beleszerettem az ide-oda gurigázó, maroknyi fekete gombolyagba. Kormos elképesztően okos volt, ha nem élem át, el se hinném. Például kétutcányi távolságból megérezte, ha közeledtem a suliból, csak erre a célra szolgáló vakkantással jelzett, így a Nagyim pontosan tudta, mikor kell feltálalni az ebédemet. Sok évvel később következett Kormos 2 – nem fantáziátlanság, hanem a nagy előd iránti tisztelet adta a nevet annak a hajléktalantól vásárolt kutyának, aki bölcsességben méltó utódja lett. Természetesen ébenfekete színben pompázott. Csakúgy, mint aztán Pamacs, aki annyira okos volt, hogy még azt is tudta, ezt manapság inkább titkolni érdemes… Most pedig itt horkol a lábamnál Panka, aki decens úrhölgy módjára – talán mondanom sem kell – csodásan csillogó fekete bundát visel.

Nem vitatom, vannak más színben is nagyon helyes kutyák! De számomra az igazi kutya fekete.

És te mit gondolsz? Szerinted milyen színű az igazi kutya?

(terka)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr528407462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása