Rigókönny
2016. január 03. írta: MagyarTarka

Rigókönny

Gyenge, de éles sikoly hasított a levegőbe és a lelkembe. A könyvelő furcsa mozdulatot tett a kezével, majd kihúzott valamit a szőlőt borító háló alól...

blackbird-265701_1280.jpgA szomszéd, a Könyvelő mindig centivel ültette a zöldborsót, hogy egyenes legyen a sor. Remekül mulattunk rajta.

Kopaszodó, görbe hátú ember, furán tartotta a nyakát. Párja halk szavú, szorgalmas, kertet túró, valaha szépnek mondott asszonyság. Ma már inkább lesüti szemét a férfinép, amikor az olajos hordóból barkácsolt kerti zuhany alatt - nem zavartatva magát az utca forgalmától - meztelenül fürdik.

A kert minden négyzetcentije gondosan beosztva, még a szőlőlugasok alatt is sárgarépa, borsó, egy-egy hasznavehetetlen sarokban petúniatövek. A kerti papucs a garázsbejáróhoz igazítva, azzal nem lehet a lakásba menni. Beszédes pedantéria. Az unokák csak ritkán látogatnak a nagyszülőkhöz, nem csoda: a gyerekek még véletlenül kitaposnak valamit a Kertben.

Pamacs, a kutyám nem szerette könyvelőéket, ösztönösen elhúzódott még a kerítésüktől is. A kutyák érthetetlen módon szeretnek meg vagy taszítanak el a környezetükből embereket vagy kutyákat. A mi radarjaink sokkal érzéketlenebbek, satnyábbak, mint a kutyáé.

Egy alkalommal lövéseket hallottam a szomszédból.  Átordítottam a könyvelőnek, hogy hagyja abba a lövöldözést. Abbahagyta. Meghunyászkodott. Talán épp úgy, mint annyiszor tette azt életében a főnökei előtt. Meg a békávé ellenőr előtt. Meg a párttitkár előtt. Meg gyerekkorában az apja előtt, aki szíjjal verte. Annyi bátorságot kapott a jóistentől, hogy lesből, a ház mellől lövöldözzön a madarakra. De ha rászólnak, engedelmesen abbahagyja.

Apám is csak egyszer lőtt le egy madarat a légpuskájával. Aztán, mikor felszedtem a földről a kis testet, és hiába ápoltam napokig egy terráriumban, és elpusztult, és bőgtem, akkor apám megértette, nem pusztán egy madarat durranthat szét a légpuskával, hanem a velem való kapcsolatát is, örökre. Többé nem lőtt.

Megnyugodtam. A könyvelő végül is nem hülye, ért a szóból.

Egy reggel, mikor a nap még bágyadtan pislogott és nem tudta eldönteni, felkeljen-e vagy még visszabújjon (mintha lett volna választása), Pamacsot sétáltattam. Pontosabban – ezt a kutyások tudják - ő sétáltatott engem. Azon múlott mindig, hogy a part felé megyünk-e vagy a régi szőlős felé, hogy neki mit tanácsolt éppen az orra. Aznap a régi szőlős felől talán fácánillatot hozott a szél, így hát arra indultunk. Békés reggel volt, a madarak kedvesen daloltak. Egy mókus átszaladt az úttesten – ugyan hiába kereste az öreg nagyfenyőt a németek telkén, tegnap kivágták. Épp azon gondolkodtam, hogy szegény, vajon mit szól, hogy eltűnt az egyik éléstára, ahova tegnap olyan finom falatokat rejtett. Egyszer csak valahogy fura csend lett. Balra néztem. A könyvelő ott matatott a szőlőjét borító hálónál. Gyenge, de éles sikoly hasított a levegőbe és a lelkembe: egy madár. De hol? A válasz nem késett. A könyvelő furcsa mozdulatot tett a kezével, majd kihúzott valamit a háló alól.

Földbe gyökerezett a lábam.

A kezében egy törött nyakú feketerigó csüngött, élettelenül.

Mint egy darab rongyot ledobta a földre. Ekkor vett észre.

Felvette a földről és felém mutatta a véres, lógó fejű madarat.

Miután érzékelte, hogy nem köszöntem, beszélgetést kezdeményezett: ” Még a háló alá is bemennek…”

Szoborrá merevedve álltam, nem hittem a szememnek. Egyszerűen fel sem fogtam, hogy mi történt.

Állt velem szemben a könyvelő, kezében a kismadárral, aminek a szemem láttára tekerte ki a nyakát.

Szégyellem, de meg se tudtam szólalni.

A néma csendben egyre hangosabban visszhangzott a rigó sírása.

Azóta tudom, hogy a rigó is tud sírni. A halott rigó is. Könnye végiggördül az arcomon.

 

(terka)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr108228272
süti beállítások módosítása