Élőhalottak napja
2017. november 01. írta: MagyarTarka

Élőhalottak napja

A halál ma már egy távoli, idegen dolog, hiszen az emberek többsége a családtól leválasztva, rideg kórházakban leheli ki a lelkét. Idegen környezetben, egyedül hagyatva a félelemmel - hiszen ki ne félne a haláltól? Így a mai gyerekek, de a felnőttek számára is még inkább érthetetlen és ijesztő a halál fogalma. Persze akadnak örök magányos harcosok, akik az élet minden bajával, így a kaszással is egyedül akarnak megküzdeni. Emlékszem, akkor este Apám már alig volt magánál, mégis erővel küldött el minket: "Menjetek, menjetek..." Hajnalra aztán elveszítette az utolsó nagy csatáját...

halloween-2836387_1920.jpgA Halottak napja ma már mást jelent, mint egykoron. "Hhhhh... és még ki kéne menni a temetőbe is..." Minél nagyobb fejű krizantém, minél drágább mécsesek, vetélkedés a rokonsággal: ki vitt többet, szebbet, nagyobbat. "És képzeld, a Babuci csak egy kis koszorút vitt, pedig az ő apja került utolsónak a kriptába..." Mintha ez számítana. Az örök emberi "értékek", az irigykedés és mások szapulása nem maradhat el. 

Hogy stílszerű legyek: az isten pénze nem elég arra a sok növényre, műanyagra, gyertyára és miegyébre, amit ilyenkor kihordanak a temetőkbe. Mire jó ez? A megemlékezés virága lehet egyetlen szál szerény bármi. A csokor nagysága egyenes arányban van a halállal egyedül hagyott idős szülők, nagyszülők miatt érzett lelkifurdalással? Rossz hírem van: az el nem simított simogatásokat, a ki nem mondott "szeretlek" és "köszönöm" és "bocsánat" szavakat nem pótolhatja megannyi virág sem. A hagyatékokért dúlt dicstelen csaták csorbáinak kiköszörülését is hiába várjuk ettől a pótcselekvéstől. A lelketlen testvéri torzsalkodások tisztázása emberi szóval, nem pedig temetői kapavágások méregetésével történhet. A szeretetet akkor kell adni, amikor még van értelme. Amikor még él az illető személy. A halála után neki már tökmindegy, hogy hányszor és mekkora csokrétával látogatjuk meg a temetőben.

A halottak napja valójában nem a halottak ünnepe. Hanem az élőké. Templomba egyre kevesebben járnak, a perselyekbe dobált adományok helyett a virágárusoknál róják le a penzumot a hiába remélt bűnbocsánatért... Tegnap este végignéztem az összes fontos fotómat. Ha úgy tetszik, számba vettem a veszteségeimet. Elment nagyszülők, elment szülő, nem feltétlenül meghalt, de örökre elveszített jóbarátok... Soha többé nem ölelhető emberek és állatok fotóival próbáltam felidézni az életemből visszavonhatatlanul eltelt éveket. Elsiratott két- és négylábúak emlékével tértem nyugovóra. A halottak napja, ha valamire, akkor erre biztosan alkalmas: halottaink sora által számot vetni az eddigi életünk során nyújtott teljesítményünkkel. Elszámolni legalább önmagunk előtt az elkövetett hibáinkkal. És belátni: az élet véges, hiszen egy-egy halottunk egyben életünk egy-egy fontos szakaszának lezárását is jelképezi.

A halottak napja tehát az önmagunkkal való szembenézés napja. Amikor megtanulhatjuk, mit kellene másként tennünk a jövőben. Már holnap. Vagy még inkább ma, mert lehet, hogy holnap késő lesz! Megbecsülni mindazt, amink van. Amink még van... Tárgyak helyett élményeket kell gyűjteni! Őrült fotógyártási mánia helyett átélni azt, amit ott és akkor láthatunk, érezhetünk! És nem utolsó sorban megfogni még élő szeretteink kezét, szemükbe nézve kimondani azt, ami a lelkünkben van. A fogyasztásközpontú világban vegetáló élőhalott üzemmód helyett éljük meg valódi érzéseinket! Igen, ez sok meló és sok fájdalom. Őszinteséget és időt igényel. De ettől vagyunk emberek! Persze sokkal egyszerűbb tárgyakkal letudni kötelezettségeinket, ajándékokkal elhalmozni a gyerekeket igazi szeretet és odafigyelés helyett. De a majdan a temetőbe vitt virág csak a virágipart gazdagítja, a lelkeinket nem.

(terka)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr3313131948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.