Autósok ezrei laza mozdulattal röpítik ki a „rigót” kocsijuk ablakán. Ettől aztán úgy néz ki szeretett fővárosunk, mint egy óriási hamutál. Megértem, a kocsit összepiszkolni snassz, mert nehéz kitakarítani, mert büdös, mert… Mert csak.
Mielőtt elkezdenének megköpködni a dohányosok, jelzem, én is bagózom. Ugyan egy kisebb egészségügyi krach miatt ma már csak 5-6 szálat naponta, de igen. Jólesik a reggeli kávé mellé, egy finom ebéd után, egy kellemes esti beszélgetéshez. Vagy ha éppen valaki felcseszi az agyamat.
Kocsiban dohányozni sokba kerül. Amíg messziről jártam melózni, addig oda-vissza 3-3 szálba fájt az út. Az már 6 – és még hol volt a nap többi része? Aztán ott a szag. Sőt, bűz. A zárt szűk térben, az autókárpitba ivódó dohányfüst maga az okádék. (Jó, én spec amúgy autóimádó vagyok nő létemre, és gyűlölöm azt is, ha a szerelő olajbűzös ruhában ül bele és ettől elmegy az „újautószaga”.) Aztán ott a hamu. Ami akkor is beszáll a hátsó ülésre, ha baromi ügyesnek gondolod magad és manőverezve próbálsz kihamuzni a légterelő szélárnyékában. A hátul ülők így is úgy is az arcukba kapják a hamut, de olykor a parázs egy részét is. Ja? Hogy mások is utaznak az autódban és rágyújtasz? Ez végképp tahóság, de ha valaki beül melléd füstölgés közben, az ő baja. A kisgyerek az más, őt beszíjazod magad mögé és az óvodáig nyomhatod passzívba a tüdejét, úgyse menekülhet.
A leeső parázs pedig tutira a legjobb farmerod gyilkosa lesz előbb-utóbb, aztán majd szépen felkenődsz az előtted fékezőre, mikor éppen a tökeid combod közül próbálod kivarázsolni az égető piros ördögöt…
És a csikk végül huss, repül, és ki tudja hol áll meg! Vagy a mögötted jövő bringás arcában landol – nem baj, úgyis megérdemli, minek tekert el a két kocsisor között… De az is elég, ha csak simán kipottyan az aszfaltra, gyarapítva az út menti szeméthalmokat. Elfér a mekis zacskók, a petpalackok, ízüket vesztett rágók, tépőzárasra fújt papírzsebkendőgalacsinok mellett. Majd összesepri az utcaseprő, örüljön a közmunkának az a léhűtő seprűtámasztó…
Ehhh, nagyon furák vagyunk mi emberek! Fennhéjázva a teremtés koronáinak tartjuk magunkat, miközben nem sokban különbözünk az állatoktól, akik nem piszkítanak a saját vackukra. Nem lehetne, hogy a „saját vackunk” határait kicsit kiterjesszük, mondjuk a kocsinktól néhány méterre? Hogy azt a lezser mozdulatot, amivel kipöcköljük a csikket a kocsink ablakán, feláldozzuk a köztisztaság oltárán?
Majd ha egyszer ezt is kamerával rögzítik majd a közteresek vagy a rendőrök, és elkezdik büntetni, akkor aztán kezdődhet a hőbörgés.
Addig is, meglepődnél, ha valaki beborítana egy halom büdös csikket a kocsid ablakán?
Miért? Ha az zavar, hogy a kocsid büdös a csikkektől, az miért nem zavar, hogy Budapest útjai úgy néznek ki, mint egy mocskos hamutál?
(terka)