A legfárasztóbb sport: szülőnek lenni
2016. november 01. írta: MagyarTarka

A legfárasztóbb sport: szülőnek lenni

orang-utan-449561_1920.jpgTegnap a kalandparkban egy hatévesforma kisfiú elveszítette szüleit. A bejáratnál levő boltban várta a hozzátartozóit, akiket hangosbemondón kerestek. Én már csak arra kaptam föl a fejem, amikor ordítva beviharzott a gyerek apja. Céklavörös arccal kiabált, attól féltem, menten agyonüti a frissen meglelt gyermekét. Mindenki dermedten állt, a kisfiú reszketett, mint a nyárfalevél. Az apuka felháborodásának oka: a gyerek miért kujtorgott el mellőlük - szaftos szitokszavakkal megspékelve ezt az egyszerű üzenetet. Ha nem féltem volna, hogy a gyerkőcnek szánt maflást én kapom, szívesen elmagyaráztam volna a pasinak: neki kellett volna jobban vigyáznia a fiára. A szülő ugyanis azért szülő, hogy zsúfolt helyeken fogja a gyereke kezét. És ne engedje szabadjára például egy olyan idegen emberekkel zsúfolt helyen, mint egy strand, egy pláza, egy kalandpark, vagy az állatkert.

Ugyanis mi szülők, soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a kicsivel nem történik valami rossz. A rossz nem feltétlenül balesetet jelent, hanem lehet akár egy gyermekekre vadászó pedofil is.

A nyáron ismerős kislányokat vittem le a balatoni strandra egy barátnőmmel. A lánykáktól néhány méterre beszélgettünk a vízben, mikor feltűnt, hogy egy átlagos negyvenes férfi – akár egy cápa – egyre kisebb körben úszkál a két kislány körül. Ők vihogtak rendületlenül, nem vettek észre semmit, nekem viszont bekapcsolt a vészjelzőm. Nem vettem le a szemem róluk, és amikor már szinte érintés-távolságra volt tőlük a férfi, gyorsan odacsobbantam. Valami mondvacsinált kérdéssel jeleztem a mocsoknak, hogy a lányok (pechjére) nincsenek egyedül. Érdekes módon az addig módszeresen ott köröző pasas egy szemvillanás alatt felszívódott.

Ugyanazon a strandon egy járni még alig tudó csöppség egyedül járkált kis homokozó vödrével vízért a Balatonba. Napozás közben a szemem sarkból figyeltem a picit – szülő sehol a közelben. Az egyik körnél már kettővel lentebbi lépcsőig merészkedett, ami csúszós volt az algától… Szerencsére a vízből azonnal kiemelte egy jó erőben levő nagymama. Az idegen hölgy lélekjelenléte nélkül elmerült volna – tovább nem is akarom gondolni. Nagyjából ekkor ért oda anyuka, aki irigylésre méltó nyugalommal fejtegette, hogy debizony ő messziről nézte az alig másfél év körüli kicsit, és úgyse lesz semmi baja. Persze, ha épp van ott valaki, aki kihalássza a vízből, akkor nem.

Ma pedig egy háromgyerekes család sétált előttem, a két kisebb fiúcska nagy kedvencemmel, a lábbal hajtós kismotorral száguldott a vakvilágba. A nagyobb gyerek (lehetett vagy hatéves) kapta távvezérléssel a feladatot a szülőktől: „Lucaaaaa… fogd meg a kicsiket, mert legurulnak a járdáróóóól!”

Az megvan, hogy a hatéves kislányra tolta át a kedves apuka a gyerekőrzés terhét...? Ha Luca elég ügyes és megfogja a járda szélén a kismotorral száguldó tesóit, akkor azok nem végzik egy autó kereke alatt. Ha Luca nem képes erre hatévesen, akkor egész életében azzal a lelki nyomorral kell éljen, hogy miatta haltak meg a testvérei.

Mégis hogy gondolják ezt a kedves szülők?

Tényleg én vagyok túl aggodalmas és maradi? Vagy a mai szülők egy része fogyóeszköznek tekinti a ki tudja mi okból összekalapált utódokat? Miért gondolja bárki, hogy az ő gyerekéért mindenki más felelős, csak ő nem? Pont ebben a korcs világban, amikor az emberek többsége nagy ívben tesz a másikra. Amikor a közöny miatt simán elsétálunk egy utcán haldokló embertársunk mellett.

A szülői felelősség ma már nem korszerű fogalom? A videójátékokon nevelődött szülők azt hiszik, a „Game over” felirat után elég megnyomni a piros gombot és újraindul a játék?

Bizony, ha valaki szülővé válik, azzal megszűnik az önző nyugalom: onnantól felelős lesz az apróságért. És egy percnyi kihagyás is tragédiához vezethet. Aztán ha megtörténik a baj, mindenki más hibás… A pláza biztonsági őre, mert kiengedte az utcára; az úszómester, aki nem mentette meg a vízbefúlástól; az állatkert, mert harap a lajhár; a kalandpark, mert leesett a kötélről; az autós, aki elé kigurult a kismotorral…

Tök mindegy, kicsoda, de a kedves szülő az nem. Elvégre ő letudta a dolgát, övé a csúcsteljesítmény: létrehozott egy utódot.

A szaporítószervek használata azonban csak az első és legkevésbé megterhelő menete a szülői sportnak. A neheze 9 hónap után jön – és életünk végéig tart…

(terka)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr4911921891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.