A szomszédban lakó Magyar Anya azt mesélte az erkélyen, épp azon gondolkozik, hogy szabadon engedi a kislánya papagájait, mert unja a sok tollat a lakásban. Hogy mit mondana az ordító kisgyereknek, hova lettek a papagájok, ezen vélhetően még nem tanakodott. Nem tudom, az aranyhalakat lehúzta-e már a klozetben. Vagy kidobta-e már a hörcsögöt a kukába. De tavaly a kutyások találtak egy tengerimalackát a közeli parkban, talán azt ő deportálta a lakásból.
És ez csak EGY szülő a sok szülőből kis hazánkban. Akik azt gondolják, mindenképpen valami élő állattal kell a gyerek szeretethiányát pótolni. Akik azt gondolják, majd a gyerek az állat gondozásával elsajátítja a felelősség és a kötelesség szavak jelentését. Aztán egy laza mozdulattal kinyitják a kalicka ajtaját, és husss, a csuri kis papagájok mehetnek, amerre látnak. Leginkább az első, színes madarakat irigyen gyűlölő galambcsapat, vagy éhes városi vércse csőréig. Jól megtanítják a gyereküknek a felelősséget és a kötelességet, mi?!
Felelős vagy a rózsádért… A mai anyukák vajon olvasták még a Kisherceget? De ha nem, akkor szívük, az vajon van még? Hogyan néznek a szeretett gyermekük könnyes szemébe? Édesanya szeret nagyon, ezért kidobta a papagájod… És nem sajnálják azt a kis élőlényt, akit (bocs: amelyet) magukhoz vettek? Aki nem kérte, hogy vásárolják meg a méregdrága kalitkával, etetőkészlettel, tükörrel, párnával, meg a fene se tudja, még mennyi vacakkal egyetemben! Az a kis állat csak megszületett. Pont azért, mert a szerencsétlen szülők egy rakat pénzt kiadnak rájuk. Mert a kereslettől dübörög a kisállatipar! Az élet (igen, egy állat élete is élet!) kutyaközönséges termékké silányult...
Az állat eszik. Szarik. Nap mint nap. És néha hangos. Néha beteg. Foglalkozni kell vele. A halak akváriumát pucolni kell. A gyerek nem fogja. A macska összekarmolja a legszebb kárpitot, akkor is, ha vesznek neki karmolófát. A gyerek nem fogja megstoppolni a biedermeiert. A hörcsög éjjel zörögni fog és rosszabb esetben két héttel a vásárlás után lefial vagy nyolcat, mert vemhesen érkezett a családba. És a gyerek nagyon fog bőgni, ha lehúzzák a vak hörcsögfiakat a vécén. A törpenyuszi sem marad törpe és sokat bogyózik. A gyerek nem fogja takarítani. A teknősnek döglött hal kell, mert a párizsitól felpuhul a páncélja. A gyerek nem fog büdös halat nyesegetni éles késsel. A kutyát pedig akkor is le kell vinni sétálni, ha esik az ónos eső vagy a legjobb sorozat megy a tévében. És a gyerek nem, nem, nem fogja levinni este… Legfeljebb az első hetekben, hónapokban. Utána ezek a dolgok a szülőre maradnak, ha tetszik, ha nem. Kevés az a tudatos, kötelességtudó nyolcéves, aki éveken át ugyanazért a dologért lelkesedik. Mert ilyenek a gyerekek, mindig az új dolgok érdeklik őket.
A szülő egyet tehet: ő gondolkodik felelősen, ezt nem hárítja át a gyerekre.
Végiggondolja, hogy ha beszélgetni sincs ideje a gyermekével, akkor a felelős állattartásra miként fogja megtanítani. És jobb esetben rájön, egyszerűbb, ha évente elviszi néhányszor az állatkertbe.
És van egy rossz hírem: hiába lépkednek a kedves szülők az evolúció fázisait követve. Nem ússzák meg egy hallal, és hiába kotlanak ki magukból egy papagájt – mondván, ezekkel nincs sok gond, és nyaralás alatt rá lehet lőcsölni a nagymamára. Ezekkel az élőlényekkel a gyerekek nem tudnak mit kezdeni, mert nem lehet őket tapizni, ölelgetni. Nekik valami szőrös kell, lehetőleg cuki és értelmes társ. Az ősök meg fogcsikorgatva, de eljutnak a kutyáig, legfeljebb addig megúsztatnak pár alsóbb rendű élőlényt a klozeton.
Hogy jól megtanulja az a büdös kölyök, mit jelent a felelősség…
És hogy megtanulja: a legkegyetlenebb állat az ember.
(Tisztelet a kivételnek.)
(terka)