Autópálya? Vége!
2016. június 29. írta: MagyarTarka

Autópálya? Vége!

Bezzeg, ha a politikáról van szó, mindenki tudja, mit jelent a jobb és a bal. Vezetés közben vajon miért nem?

highway-160824_1280.png150 km 5 óra alatt. Azaz 30 km/h átlagsebesség. Ez volt az eddigi csúcsom Balatonról hazafelé. 30 éve járok autóval a magyar tengerhez, de még mindig képes vagyok agyvérzésig felhúzni magam a kedves tisztelt hazai autóstársak bénasága miatt. A jobbra tarts számukra totál ismeretlen fogalom! Vagy valami nagy genetikai defektünk lehet, ha ennyi kétbalkezes él ebben az aprócska országban! Vagy a keményfejű nemzetünk konok fiainak talán azt kellene mondani, hogy nálunk balra tarts van? És akkor talán képesek volnának jobb oldalon közlekedni? Dafke?

Még emlékszem rá, hogy kisgyerekként a betonkockákból összetákolt „autópályán” suhantunk döcögtünk a vállalati üdülőbe. Érdekes módon akkor még nem volt téma, hogy a jobb oldalra húzódva kell haladni az úton. Egyfelől mindenki Merkúr-csodája az egyensebes max. százat nyolcvanat tudta.  Nem is volt tülekedés. De azóta eltelt több évtized! Miért nem sikerült még elsajátítani a közlekedési szabályokat?

Másrészt volt még valamiféle (érték)rend az utakon is. Ugyanis a közlekedés egyfajta társadalmi, szociológiai és persze pszichológiai tükörképként is felfogható.

A belső sávban százzal cammogó, aki csak azért is megmutatja, hogy bezzeg ő is jut valamire! Ha másutt nem is, de legalább itt! Őt nem fogja holmi ficsúr lenyomni a külső sávba! Nem! Neki joga van ott lenni, hiszen demokrácia van! Őt ne szorítsa ki senki a partvonalra! Az se zavarja, ha villantanak rá, ha dudálnak rá. Vagy ha türelmüket vesztett haladáspártiak végül szabálytalanul, jobbról megelőzik őket. Pofonra pofon a válasz, aztán döntsük el, ki kezdte…

Érdekes módon, nálunk mindig csak a „gyorshajtókat” szívatják a rendőrök. Az indokolatlanul lassan haladókat vajon miért nem kapják ki a forgalomból? A gyorsabbat könnyebb utolérni, mint a lassút? Ne már! Ausztriában bezzeg, ha nem haladsz megfelelő sebességgel, jól megvágnak. Mert az autópálya és az autóút arra való, hogy gyorsan közlekedjenek rajta. Nálunk? Nálunk jobb, ha lassan mész, ha nem ugrálsz.

A rendőrmotoros miért nem divat ma már az autópályán? Tessék őket kiküldeni, dolgozni! Ne csak parádés motorosok legyenek a bármikori hatalomtól megrészegült politikai vezetők fekete autóit kísérgetve! Az Andrássy úton, a Parlamenttől a Hősök teréig vagy Gödöllőig minden kereszteződésre jut egy belőlük!

Tudom én, hogy nagyobb kasza bokorban parkoló rendőrautóból készült fotókkal sarcolni! De esetleg lehetne valamit igazából tenni a közlekedésért is!

arrow-145761_1280.pngBaromi unalmas már, hogy időről időre születik egy hőbörgő poszt (mint ez is), majd nyilatkozik valami okos szűksapkás, hogy bezzeg a mocsok gyorshajtók, blablabla. De valós intézkedés nincs. Illetve, kikerült pár lepedőnyi tábla az út mellé, hogy jobbra tarts. De aki a belső sávban a kormányt elfehéredett kézzel és szűkre szorított szájjal markolja, az nem is veszi észre! Vagy éppen nagyívben tesz rá. Az M7-esen a legviccesebb hely Székesfehérvártól Pest irányába a három sávosra bővített útpálya. Jelentem, felesleges kiadás volt a harmadik sávot hozzácsapni, az maximum a haverközbeszcégek jutalékát növelte, a közlekedés színvonalát semmiképpen. A külső sáv üres, a középsőben néhány autó, a belsőben tömegnyomor.

Nekem nem böhöm terepjáróm van, nem is fekete az autóm. Nem akarok letolni senkit. Pusztán haladni szeretnék annyival, amennyivel lehet. De nem tudok. Hiába fizetem ki az autópályadíjat, jobban járok, ha nem megyek fel a sztrádára. Ugyanis előbb-utóbb valakinél elszakad a cérna, elkezd jobbról előzni, leállósávban haladni. Aztán jön a csattanás és a dugó.

Múlt vasárnap persze eleve nagy volt a forgalom, hiszen sokan haza akartak érni a nyolcaddöntőre. Ez oké. De ettől még lehetne normálisan vezetni, nem? Nem.

Tihanyból átkompoltam kora délután, hogy végigcsűrjek az autópályán. Mert az északi parton a 71-es út reménytelen volt. De Polgárdinál baleset miatt állt a pálya, így nyomás vissza Fűzfő felé a 8-as útra. Várpalotánál megint satufék, egyórás cammogás, mert útépítés folyik. Majd Fehérvárnál vissza a pályára, de nem tovább, mint Velencéig, mert ott újabb baleset, újabb torlódás… És ez így ment 5 órán keresztül. Majdnem lemaradtam a focicsodáról – ami végül elmaradt sajnos.

A balesetek okai nemcsak a száguldozók! Hanem azok is, akik miatt kénytelenek egy idő után jobbról előzgetni, ha haladni akarnak. Magam is láttam egy autóst, aki egy ideig türelmesen indexelgetett, hogy ő biza szeretne menni. Aztán vissza-kettő-padlógáz és szépen elkezdett jobbról szlalomozni. Mit tehetett volna?

Magyarországon autópályát építeni tök felesleges, mert képtelenek vagyunk rendeltetésszerűen használni. Ahogy boldogult Édesapám szokta volt mondani: parasztnak csokoládét…

Bezzeg, ha a politikáról van szó, mindenki tudja, mit jelent a jobb és a bal. Vezetés közben vajon miért nem?

 

 (terka)

 

„Az autópálya jelzőtáblával autópályaként megjelölt osztott pályás út. Ez a legmagasabb besorolású közút, feladata a nagyobb gépkocsiforgalom gyors közlekedésének biztosítása.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Autópálya

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr618855258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

room_101 2016.06.30. 09:50:19

1. Nem, a politikában sem tudni, melyik a bal, meg a jobb. Illetve anakronisztikus.
2. Általában 2 féle hülyével találkozni az úton:
Az egyik a totojázó köcsög, aki lajhárként akadályoz száguldásomban, a másik meg a mögöttem 2 centivel nyomuló türelmetlen köcsög, aki le akar tolni a kifizetett autópályáról.

torró 2016.06.30. 09:50:27

@sas70:
Ez tényleg így van, de a sógoroknál is betartják a szabályokat és a sebesség korlátozást is. Amikor először jártam arra csak néztem, hogy a 20-s táblánál is jött mögöttem a merci és nem akart megelőzni. Itthon lakott területen ha 80-l mész képes megelőzni némelyik.

GQ 2016.06.30. 09:51:18

@wirth6: azért ez sem ennyire fekete-fehér. bele vannak gyakorlatilag kényszerítve, hogy így döntsenek. persze mondhatná, hogy beáll ő is mondjuk 90-nel szüttyögni, de akkor minek fizette a matricát?

fidesz maszop dk egykutya 2016.06.30. 09:52:49

Rendőrök se tudják... 1 hete elémugrott egy szarvas a 2es úton, mikor motorral voltam, szabályosan. Azóta "értesítenek" mikor mehetek a motorért, kabátért, és nadrágért. Egyik se tőrt össze, protektorokat, oda is adták.

zizi77 2016.06.30. 09:58:56

Napi szinten vezetek vidéken és Bp-en is 20 éve. Autópályán viszonylag ritkán szerencsére, de ott be is tartom a jobbra tarts elvét. Viszont vannak olyan szituk, amikor lehetetlen. Pl kamionsor, amikor kilómétereken keresztül nem tudsz biztonságosan lehúzódni, mert konvojban haladnak 10-10 m követési távolságban. Ráadásul hiába megyek a megengedett maximummal, akkor is villog mögöttem, mert neki 160-nal kell haladi, hogy ki ne hüljön a húsleves. Rengetegszer előfordult már.
Aki szerint meg sima közúton nem lehet 70-nel közlekedni, gondolozzon el azon, hogy mi lenne, ha az amúgy is bizonytalan vezető még szaguldozna is. A szabályokat be kell tartani, de hihetetlen sok agresszív idióta van az utakon, akik kizárólag magukra gondolnak.

TaliNaim 2016.06.30. 10:00:37

Ahogyan már páran előttem modnták: tarts jobbra! Az, hogy gyorsan megyek, az én dolgom. Hozzád képest lehet, a saját illetve autóm kvalitásaihoz mérten közlekedem. Nyilván ez relatíve üres útra vonatkozik. Dugóban spec tök higgadt és udvarias vagyok. Nem mindegy, hogy ezer vagy ezeregy? Soknak mondjuk nem...
Mellesleg én is jobbra tartok, akkor is, ha senki sincs az úton rajtam kívül, akkor is, ha jóval a határ fölött megyek. Nem a te sebességed dönti el, hogy melyik sávban haladhatsz, ez az egyik. Te mész 150-nel, én 200-zal, akkor, miután megelőzted, akit akartál, húzz ki jobbra, mert ugye amúgy is azt mondja a szabály.

Illetve tessék reálisan fölmérni a saját vezetési tudásunkat illetve, hogy mit bír az autó. Nekem 170 lovas turbódízelem van, feltehetőleg picit jobban gyorsul, mint mondjuk egy jellemzően városi kisautó. Akkor, ha már kihúztam jobbra, hogy megelőzzem őt is meg az előtte menő, nála lassabbat is, ne tessék kiugrani elém. Ilyenkor lehet levenni a lábat a gázról és akkor senkinek sem kell hirtelen fékezni.

TaliNaim 2016.06.30. 10:05:27

@zizi77: első gondolatra: mikor a kamionsort előzöd és mögötted villog, akkor ő ott mögötted egy paraszt. Ha már előtted van valaki, aki lassabban halad mint te, de közben előz, akkor követési távolság betartása és türelmesen kivár, amíg befejezi az előzést aztán repeszt tovább.

második gondolat: én is voltam kezdő, bizonytalan vezető. Kint volt a T betű, mögöttem tudták, miért tötyörgök, illetve, ha tudtam, inkább kihúzódtam, akár megálltam, hogy menjen a sor. Ez is a kultúra része. Nyilván nem minden autónál, de, ha nem tudtak előzni és sokan voltak, akkor első lehetőség stop. Vesztettem 3 percet, na és, amúgy sem rohantam. A T betűsökkel amúgy a mai napig türelmes vagyok

Leylandi 2016.06.30. 10:15:06

Az volt már, hogy aki nyáron, vasárnap késő délután a Balatonról Bp-re jövet a halálra zsúfolt M7-esen megy a töküres mellékutak helyett, az egy kivagyi, ostoba csakazértis-barom?
Az indexen már tavaly volt egy cikk, hogy a pályától északra vagy délre található számtalan kerülőúton csak 20-25 perccel hosszabb a menetidő, mint az ÜRES pályán lenne (tele pálya esetén viszont 2 órával rövidebb).

MagyarTarka · https://www.facebook.com/profile.php?id=100011062750336 2016.06.30. 10:22:24

@ggaborx:
Abszolút igazság... Valóban a stabil 70 - bárhol van egy másik jellegzetességük a belsőben cammogóknak. Azt gyanítom, ebben az is benne van, hogy az autóvezetési képzés sem az, aminek lennie kellene... Olyan emberek kaptak a környezetemben is jogsit, akiket megkértem, hogy inkább ne vezessenek, ha nem muszáj...

vanRob 2016.06.30. 10:23:50

@FlybyWire: ;) (izé, kacsintós smiley)

GQ 2016.06.30. 10:25:26

@zizi77: de aki 70-nel halad, az nem magára gondol kizárólag? ha nem érzi, hogy biztonságosan közlekedik az autóval 90-nel, akkor menjen városon belül, míg nem érzi magát képesnek azon kívüli vezetésre. nyilván rutinja nincs, az az évek során lesz, de nem úgy, hogy folyamatában 70-nel megy. városon kívül, belül.

nekem van egy haverom, aki ezt nyilatkozta az ügyben, mikor erről dumáltunk: ő inkább megy 70-nel, mint 90-nel, hogy biztosan odaérjen, ahová megy.

FlybyWire 2016.06.30. 10:28:10

@Leylandi: erre próbáltam én is utalni.
Főleg most, hogy már van M6-os (mióta is? 10-12 éve?)

Leylandi 2016.06.30. 10:31:42

@room_101: "Általában 2 féle hülyével találkozni az úton:
Az egyik a totojázó köcsög, aki lajhárként akadályoz száguldásomban, a másik meg a mögöttem 2 centivel nyomuló türelmetlen köcsög, aki le akar tolni a kifizetett autópályáról."

Na itt az egésznek a kulcsa!
A zsúfoltság nagyrészt azon múlik, adott országban mekkora a közlekedőkből a köcsögök aránya. Angliában is zsúfoltak a pályák, lassabban is lehet menni, mint nálunk (70 mérföld/ó, vagyis kb 110 km/ó), mégsincs annyi dugó, mert 200 km-enként csak 1-2 (láthatóan más közlekedési kultúrából jött) köcsögöt látni, azok is hamar rájönnek, hogy nem érdemes, mert úgyse engedik őket szakadásig előzgetni. Ott aztán nyomhatja a dudát meg villoghat, amennyit akar, szépen, diszkréten összezárnak előtte, oszt rághatja a kilincset, vagy mehet ki a mezőre! A románoknál viszont még nálunk is több köcsög van (ha lehet ezt mondani), tiszta életveszély is minden ott töltött perc, pedig az átlagos tempó kb. ugyanakkora, mint nálunk.

Szóval itthon legnagyobbrészt nem a kicsit lassabban vagy gyorsabban menők a hibásak a dugókért, hanem az átlag-Európához képest nálunk felülreprezentált eszetlen, béna és/vagy durván gyorshajtó, szabályokra nagy ívben szaró pszichopata szélsőségesek.

MagyarTarka · https://www.facebook.com/profile.php?id=100011062750336 2016.06.30. 10:34:58

@t74:
Nem többel. De annyival igen. Ezért építik az autópályákat, a gyors haladás érdekében. Nem vagyok erős matekos, de a 130 a 100-hoz képest majdnem harmadával több....
Öcskös... :) ez jóóóóóó! köszi! :)

Leylandi 2016.06.30. 10:35:08

@FlybyWire: pláne tavaly még az M7-M6 közti utakat (Seregélyes fele) is marhajól megcsinálták! Sose megyek rá nyáron az M7-esre, még hétköznap se.

MidlifeCrisis 2016.06.30. 10:51:36

Mindenekelott bocsanat az ekezetek hianyaert, az itteni billentyuzet atka...

Jomagam, kisebb csapongasok utan bealltam az evi 35 ezer km koruli futasteljesitmenyre, amiben - leven Nemetorszagban telik a hetkoznapjaim tobbsege - relativ sok ingajarat is van, Felso-Bajororszag, es Budapest kozott...
En is az inkabb rateszem azt a bizonyos 10%-ot, es bar az esznelkuli szaguldas, es a tolakodas nem kenyerem, hatarozott, de defenziv sofornek tartom magam, aki ugyel arra, hogy - a sajat, jol felfogott erdekebol kifolyolag is - lehetoleg ne akadalyozzon, vagy tartson fel senkit.
Emlekszem, 16 evesen mar remegtem, hogy vezethessek. Es bar neha ertek furcsa megrazkodtatasok a "rendszer", a mai napig sokszor hasznalom a vezetest arra, hogy lenyugtassam magam - nyilvan nem a nagyvarosi dugokban. Talan ebben is erzem az un. totymorgok egyik alap problemajat. Ezek szerint van olyan, aki kenyszerbol vezet, es fel a sebessegtol, a gyorsan valtozo szituacioktol... nem tudom, nalam ez kicsit olyan, mint a szex... nem tudom elkepzelni, hogy kenyszerbol jol lehessen csinalni. Az teny, hogy az effele emberek, adott esetben nagyon meg tudjak keseriteni azok eletet, akik maskepp elik meg ezt. A felelem ebbol fakadoan nyilvan a hianyzo gyarkorlattal is kez a kezben jar (ld. a fentebb is emlitett tokoles a pirosnal - volt olyan ismerosom, o is alig vezet, aki halal komolyan elkezdte feszegetni, hogy nem erti azokat az embereket, akik a piros lampanal allva, egyesbe kapcsolnak, es kinyomva a kuplungot, varjak, hogy valtson a lampa).
Magyarorszagon alapveto baj van a vezetes oktatassal is. Azonkivul, hogy csak az adott koroket rojak a mazsolak, vagy akarva, akaratlan, bevasarlasokat, es egyeb fuvarokat zavarnak le az oktatoiknak, egy csomo, valos elethelyzetbol kimaradnak - korforgalmak, tobb savos autopalyak, stb. Nemetorszagban pl. kifejezetten vannak orszaguti, es autopalyas orak, ahol kozlik a delikvenssel, hogy "akkor a felhajtast kovetoen, a forgalmi viszonyokat es a JOBBRA TARTAS KOTELEZETTSEGET figyelembe veve, gyorsitsunk fel 180 km/h-ra", hogy "haladas kozben probaljuk tajekozodni, ne csak elore bamulni egy savban, hanem oldalra, az utasokra, a tukrokre, vagy a muszerekre tekinteni". Nyilvan ez eloszor meg azert nem mindig szazas, de a sebesseg uralasa gyakorolhato es tanulhato ugyanugy, mint a nagy sebesseggel vegrehajtott manoverek is...
Mindemellett, mar ebban a tanulasi fazisban is jol jonnenek vezetestechnikai treningek, akar a "rutin" reszhez kotve, ahol valamennyire szinten lehetne modellezni, egy-ket varatlan, akar forgalomtol fuggetlen helyzetet is.
Az emberek egy resze egyebkent nem kepes 3 dimenzioban felfogni a korulotte levo teret. Ez a fajta terlatas-nelkuliseg nagyon komoly hibak forrasa neha. Ha pedig mindez meg egyfajta nemtorodomseggel, vagy szimpla ugyetlenseggel parosul, az tenyleg katasztrofa. Neha tenyleg olyan erzese van az embernek, hogy nehany vezetonek fogalma sincs arrol, mi tortenik korulotte.
Nyilvan mindegyikunk hibazott mar, hiszen emberek vagyunk. De azt gondolom, hogy a kozlekedes egy tarsasjatek, ahol, mondjuk a sakkhoz hasonloan, relativ hamar ki kell tudnunk talalni egy-egy resztvevo szandekat, majd ez alapjan kell, a tobbi resztvevo szamara is megfejtheto donteseket hoznunk es vegrehajtanunk. Csak igy mukodik, maskepp nem. Az a velemenyem, hogy bar hibak mindig vannak, es az effele kepesseg is minden bizonnyal tanulhato, megis relativ konnyen behatarolhatok, merhetok es kiszurhetok azon szarvas hibak, amelyek alapjan kiderul, hogy ki kepes ilyen modon a kozlekedes nevu jatekban reszt venni es ki nem. Aki erre nem kepes, attol pedig sajnos el kellene venni a dokumentet, legalabb abban a pillanatban, amikor majd nehany ev mulva, megjelennek majd, az autonom vezetesi technologiakra epitett car-sharing szolgaltatasok...
Ezen felul pedig egy adott orszag kozlekedesi moraljanak talan legfontosabb befolyasolo tenyezoje, az infrastruktura kiepitettsege, es minosege. Nem csupan Magyarorszagra igaz ez. Nemetorszagban is rengeteg gond van, az idokozben erosen a kapacitasukat meghalado forgalmu utakkal. Odahaza pedig rengeteg elem egesz egyszeruen hianyzik. Harom eve Kretan volt szerencsem, nehany 100 km-t megtenni... Mondjuk ahhoz kepest az M1 vagy az M7 egy komolyabb napon is szanatorium...
A dugokat eloidezo problemak megoldasa viszont epp az elobbiek miatt alapveto ugy. Epp az M7-esen lehetne egy, errefele mar mukodo rendszert alkalmazni, a nyari forgalmi csucsok okozta kaosz enyhitesere: azon tul, hogy legalabb a 71-es lehajtojaig 2x3 sav kellene, a leallo savokat, idoszakosan megnyithatova kellene tenni, legalabb a 68-as ut csomopontjaig. Rengeteget segitene...

Szaz szonak is egy a vege: minimalis erdeklodes, oktatas, infrastruktura... Ha donteshozo lennek, leginkabb ezeken a pontokon fognam meg az altalanos kozlekedesi moral javitasanak temajat... Es nem csupan a gepjarmuvezetok koreben...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.06.30. 10:55:37

@t74: "A belső sávban százzal cammogó, aki csak azért is megmutatja, hogy bezzeg ő is jut valamire! Ha másutt nem is, de legalább itt! Őt nem fogja holmi ficsúr lenyomni a külső sávba! Nem! Neki joga van ott lenni, hiszen demokrácia van! Őt ne szorítsa ki senki a partvonalra! Az se zavarja, ha villantanak rá, ha dudálnak rá."

na...ez rólad szól akkor.

the crow 2016.06.30. 10:59:21

A megoldás az empátia lenne - de már rég kipusztult ez az állatfaj. Próbáljátok beleélni magatokat a körülöttetek lévő helyzetébe.
Csak egy pillantás a tükörbe és látod, hogy jön valaki aki megelőzne, neked meg még van 2 perced, hogy megelőzd aki miatt a belső sávban vagy. Kihúzódsz, elmegy, visszamész és mindenki boldog. Ha megteszed, lehet veled is megteszik legközelebb, ha nem azt is visszakapod. Ugyanígy ha már lehúzódok, akkor elvárhatom, hogy tényleg tempósan menjen már el mellettem, ne szoruljak be a lassabb sávba. És mégegy, nem mindenkinek egyforma a gyakorlata, van akinek egy mozdulat a sávváltás, a tanuló meg rákészül, gondolkozik, biztosra megy - és mindenki volt kezdő.

Szerintem az időszabály lenne a megfelelő: ha nem előzől, kb 30sec és muszáj lenne lehúzódni. Teljesen felesleges feltartani a sort csak azért mert 2 perc múlva valakit leelőznél.

dadddd 2016.06.30. 11:01:35

Az a baj, hogy az ilyen mentalitásúak a 130-cal "cammogót" is éppúgy le a akarják nyomni.

MagyarTarka · https://www.facebook.com/profile.php?id=100011062750336 2016.06.30. 11:01:36

@MidlifeCrisis:
Köszönöm a színvonalas, alapos, értelmes hozzászólást! További jókat!

GQ 2016.06.30. 11:13:02

@the crow: és ezt mégis hogy? ütöd a stoppert, mint sakkban? :D

nem, a helyes megoldás az automatizált közlekedés, ahol az útban, a táblákban, az autókban és egyéb járművekben érzékelők vannak, kommunikálnak egymással és egy központi szerverrel, gps műholdakkal, stb. valami ötvözet azoknak, amin a tesla, a google és mások dolgoznak.

FlybyWire 2016.06.30. 11:15:14

@MidlifeCrisis: Végre kimondta valaki a lényeget: sok ember nem szeret vezetni, és sokan pedig nem tudnak.
A legrosszabb a kettő metszete, na az ilyenektől áll mindenkinek égnek a haja (üres, km-ekre belátható körforgalom előtt állóra fékező, stb.,)

Egész egyszerűen nem mindenkinek való, nem mindenki alkalmas rá, Be kellen ezt látni.
Az sem alkalmas rá, aki nem tudja megítélni, mikor mennyi helye van lehúzódni a külsőbe a gyorsabb elől. Az esetek 99,9 százalékában BŐVEN lenne.
De nem tudja megítélni. Fél.
Nem való a volán mögé, ennyi.

Feleségemen derülök sokat, 3 éve van jogsija, de már az első pár hónap aktív vezetése után tökéletesen megértette, miért és miken húztam fel mellette magam sofőrként mindig.
Mostanra már teljesen egyértelműen vallja ő maga is, hogy pl. a nők jelentős részének semmi érzéke nincs ehhez a dologhoz, mivel nincs térlátásuk, a hiedelem ellenére nem tudnak több mindenre figyelni egyszerre, hajlamosak elbambulni az agyukban kavargó sok dolog miatt, és egyszerűen FÉLNEK. A többség. NEM mindegyik! Ezért nem engednek be előre, nem veszik észre, mi lenne az előzékeny vagy éppen dinamikus megoldás, mikor férnének be BŐVEN valahová vagy lenne BŐVEN helyük/idejük bekanyarodni, stb. stb.
Férfiak között is sok ilyen van, félreértés ne essék, de messze nem ugyanolyan az arány.

Nancsi 2016.06.30. 11:38:34

Remélem postolótól ip cím alapján elveszik a jogsiját, mert ilyen idegbeteg állatnak nem az utakon a helye, hanem gumiszobában.

GQ 2016.06.30. 11:49:20

@Nancsi: gyorshajtottak a bitek?! :D

zizi77 2016.06.30. 11:58:08

@GQ: csakhogy nem biztos, hogy városban él. Mi van, ha vidéken, és ügyet kell intézni a másik faluban? Egyébként jellemzően városban sokkal nehezebb vezetni, mint vidéken, mert ezerszer több dologra kell figyelni. Arról már nem is beszélve, hogy nem is biztos, hogy a rutintalanság miatt megy lassabban. Lehet az autó műszaki állapota is indok/nem mindenki jár max 2 éves Passattal/, esetleg törékeny dolog szállítása. Én akkor megyek óvatosabban, ha a gyerekeim is a kocsiban vannak. Persze nem indokolatlanul lassan, és nem szándékosan feltartva a többieket. De ha a 3-ból bármelyik ott ül, akkor senki kedvéért nem megyek bele veszélyes szitukba.
Egyébként a rutintalan azzal, hogy nem megy gyorsan, téged is véd, mert jellemzően egy balesetben többen is részt vehetnek, nem csak az árokba sodrodhat bele.

zizi77 2016.06.30. 12:01:39

@TaliNaim: sajnos se a T-betűsekkel, se a gyerek a kocsiban matricásokkal nem foglalkozik a többség. Rettentően sokan vannak úgy, hogy mindenki takarodjon, mert jövök.

GQ 2016.06.30. 12:10:09

@zizi77: nem kell állatkodni. normálisan közlekedni.

GQ 2016.06.30. 12:13:28

@GQ: továbbá ha nem megfelelő az autó műszaki állapota, mit keres az úton? azzal is veszélyezteti saját magát és a közlekedő társait. legalább elakadásjelzőt tegyen ki.

senki nem kéri senkitől, hogy állat módjára vezessen, csak hogy tartsa be a szabályokat. ha lehet menni 90-nel, akkor nem 70-nel menjen városon kívül, ha mégis erre kényszerül, és gyűlik mögötte a sor, húzódjon ki jobbra, hogy látni lehessen tőle, ha tud, álljon félre, hogy elengedjen 10+ autót.

de aki városon kívül és belül is stabil 70-nel közlekedik, az szimplán egy fasz, és meg kéne rúgdosni ott helyben.

zizi77 2016.06.30. 12:13:37

@GQ: persze, csak ez nem mndenkinek jelenti ugyanazt. :)

zizi77 2016.06.30. 12:24:30

@GQ: azt azért nem kell ecsetelnem, hogy egy 20 éves mondjuk suzuki, meg egy 1-2 éves audi között mekkora a különbség? Mindkettő átmegy a műszakin, csak az egyikben ugyanannál a sebességnel halálfélelmed van, míg a másiknál észre se veszed, hogy halad az autó. Nos van aki nem engedheti meg, hogy a 20 éves suzukijat lecserélje, mégis muszáj közlekednie. Én egy biztonságos autóval járok, de nem mindenki ilyen szerencsés, főleg vidéken.
Közúton semmilyen szabály nem mondja ki, hogy 90- nel kell menned, csak, hogy maximum mehetsz annyival. Lakotterületen viszont vegye le a lábát 50-ig, ha valamiért eleve lassabban tud menni a normálisnál.

user friendly 2016.06.30. 12:30:43

ne bonyolítsuk túl: az jobbra tarts alapvetően intelligencia kérdése.

GQ 2016.06.30. 12:44:15

@zizi77: a normális közlekedés a szabályok figyelembentartását jelenti elsősorban.

Treff Bubi 2016.06.30. 13:04:25

Dudálni kell mint az állat, a legtöbben észreveszik magukat és lehúzódnak.

user friendly 2016.06.30. 13:07:05

@Treff Bubi: apámnak az volt a módszere, hogy beállt belső sávban a lassan haladók elé még lassabban. erre azok kihúzódtak jobbra és jó esetben ott is maradtak. az más kérdés, hogy hányszor kellett emiatt menekülnünk, mert volt aki nem viselte el a tanítást :)

MR2 Sándor 2016.06.30. 13:29:42

@t74:
És te olvastasd a KRESZ-ben azt, hogy ha mögötted szabályosan gyorsabban jön valaki, azt kötele vagy elengedni?
A te 100-adhoz képest a 130 kurva gyors, és még bőven szabályos.

A hozzád hasonló barmoktól el kellene venni a jogosítványt, mert folyamatos veszélyforrást jelentetek az úton.

omegaline 2016.06.30. 13:31:20

@Luke SW: Nagyon jót írtál! F.I.

MR2 Sándor 2016.06.30. 13:31:58

@abcd1234:
Na, még egy KRESZ-t nem ismerő idióta...
Amit írsz, az csak lakott területen belül érvényes, lakott területen kívül NEM mehetsz el a külső sávban a belső sávban haladó mellett.

A hozzád hasonló, a jogosítványukat lopó idióták okozzák a baleseteket.

t74 2016.06.30. 13:45:35

@MR2 Sándor: Jó napot. Ön a Barom. Én egy Porsche Cayenne tulajdonosa vagyok, mégis betartom a közlekedési szabályokat, mert nem csak az én életem foroghat veszélyben. A sokat emlegetett "jobbra tarts" szabály hogyan várható el, ha a sebességhatárt nem tartják be?

t74 2016.06.30. 13:47:22

@FILTOL: 23 éve vezetek balesetmentesen, és nem csak hétvégén, nem csak Magyarországon. Ez szól rólam.

FlybyWire 2016.06.30. 13:56:26

@omegaline: csak kár, hogy baromságot.

FlybyWire 2016.06.30. 13:58:24

@MR2 Sándor: Te vagy a hülye, mert bárhol elmehetsz a külsőben a belsőben szötymörgő helyett, ahol párhuzamos közlekedésre alkalmas az út.

Elhaladás: nem váltasz sávot közben
Előzés: sávot váltasz

Kizárólag az utóbbi tilos, te nagytudású nagypofájú gyökér.

FlybyWire 2016.06.30. 13:59:19

@t74: sokan vigyázunk ám nap mint rátok, eddig szerencséd volt.

Vitalij 2016.06.30. 14:08:07

Két autó van a családban, egy 50 és egy 55lovas. és mindkettő tud menni min 140et, úgyhogy sajnos, aki nem megy annyival az paraszt...
De nem járok autópályán.

Viszont Bp-ről Velencére gyakran járunk le, de már lassan nyugtatót kéne szednem, hogy kibírjam az utat. A sok gyökér miatt nem merem az asszonynak adni a kormányt, így még sörözgetni sem tudok, a sok sok sok gyökér miatt!!

Általában a sor elején megy egy random autó 60km/h-val (random autó=BMW, MERCEDES, SUZUKI stb...), lakott területen kívül, 1100ccm-el kénytelen vagyok előzgetni, mert agyvérzést kapok. De semmi gond legalább nekem van rutinom...

Viszont könyörgöm azoknak akik kifordulnak valaki elé, azok kéremszépen padlózzák le az autójukat, vagy legalább mondjanak egy bocsit, mert előbb utóbb valaki nagyon megveri őket, és nem kérünk több ledolgozós közmunkást!!!!

Geza16V 2016.06.30. 14:30:50

En nem csinalok ebbol problemat. Nem gyorshajtok, autopalya fix 130 tempomattal, viszont:
- ha valakirol latom, hogy ugy fog megelozni 131-gyel, hogy nekem lassitanom kell, hogy az elottem halado kamiont meg tudjam elozni, problemazas nelkul bemegyek ele
- ha valaki a belsoben/kozepsoben szarakodik 130 alatt, ahol hely van, akar jobbrol, akar balrol elmegyek mellette (ha latom, hogy az illeto direkt nem akar beereszteni, akkor a leallosavot is igenybe veszem, egyebkent azt nem szoktam)
Szokott lenni neha mutogatas meg villogas/dudalas, de ez nem az en problemam. Evi 70e km-t vezetek, nincs elvesztegetni valo idom a balfaszokra.
Az osztrakokrol meg inkabb ne beszeljunk, naluk a genekbe van kodolva a gyorshajtas (mindenhol legalabb +15-20 km/h, varosban is) es a fek- es gazpedal binaris hasznalata. Piros-sarganal csikorgo kerekkel indulnak el, padlogazzal gyorsitanak, jonnek a seggedbe esz nelkul, aztan ha lassitani kell, ugyanigy fekeznek. Kigurulos motorfekes lassitast hirbol sem ismerik, neha az az erzesem, az IQ-juk egy bogar szintjere sullyed, ha kocsiba ulnek...

xclusiv 2016.06.30. 14:39:31

@Irbisz: "mert nem ilyen csira frusztral emberek ülnek a volan mögött mint te vagy ggaborx, akiket agyverzes kerülget 3 perc "idövesztesegtöl"."

Már bocsánat, de egyrészt nem 3 percről van szó, hanem naponta sokszor 3 percről. De még ha csak napi szumma 3 perccel számolunk is, ez évi 200 nappal számolva már 600 perc, 10 óra évente.
10 óra amit nem a családjával tölt, nem a gyerekével tölt, nem a kutyájval, nem a hobbijával tölt, ahogy amúgy szeretné. Nem, hanem ül egy kib... autóban, más hülyesége miatt.

Értem én hogy neked más ideje ingyen van, de azért na!

Irbisz 2016.06.30. 14:40:04

@FlybyWire:
es? mit akarsz ezzel mondani, mi a konkluzio?
nök, öregek, es nem fitt allapotu (esetleg csak ovatos) ferfiak ne vezessenek?
akkor mar lehetne tovabbmenni, reakcioalapu meres, elörelatas es gondolkodas kepessege testelese, amin elhasalna az itt menözö soförök nagy resze is, akik azt hiszik azert tudnak vezetni, mert nehez a talpuk es nyomjak a pedalt mint süket a csengöt, de egy vezetesbiztonsagi treningen mar pörögne ide-oda meg kacsazna a nagy arcaval ki a palyarol.
Ehelyett sokkal egyszerübb lenne odafigyelni a masikra, inkabb a biztonsagos közlekedesre összpontositani mintsem a masfel perccel hamarabbi odaeresre, valamint nem örjöngeni hogy "veszit" 100 km-en 2,34 percet.
a többi közlekedövel valo megertest, empatiat mar nem is emlitem egy olyan közlekedesi kulturaju (kulturalatlansagu) soförtarsadalomban, ahol mar egy primitiv cippzar-elvü közlekedes sem tud müködni, ha lat ilyet az ember azt fel kell jegyezni a naptarba ...

t74 2016.06.30. 14:48:03

@FlybyWire: Én biztosan vigyázok, és vannak még jó páran mások is, akik betartják a törvényeket. Ez a te szerencséd is.

Irbisz 2016.06.30. 14:50:00

@xclusiv:
volt olyan ev hogy netto 36-38 munkanapot autoban ültem, gyerekem is van, szoval tudom jol mit jelent sietni haza a csaladhoz, de ez enm indok senkinek arra, hogy masokat veszelyzetessen.
idöveszteseg vs. veszelyeztetes- lehet hogy neked nem egyertelmü a döntes, meg ahogy olvasom a legtöbb embernek szinten nem, de akkor a ti fejetekben kellene rendet rakni, mar csak is hogy az ertekrend a helyere kerüljön.

ja, en is mentem ahol lehetett ahogy a csövön kifer (egyszer a hatvani MOL-kuttol delutan 5-töl Pecs Belvarosaba leertem alig több mint 2 ora alatt :)), de a lenyeg, hogy ott ahol lehetett, eközben masokat nem villogtam le, nem dudaltam le, nem mentem 30 centire a seggetöl mint sok önjelölt es közveszelyes hamilton ...

xclusiv 2016.06.30. 14:50:26

@Fodor Balázs: "Mondjuk nyilván az a része jogos a hozzászólásoknak, hogy a jobbra tartási kötelezettség rohadtul benne van a kreszben és nem valami titkos fogalom, de veretes baromság elvárni, hogy a közlekedés minden résztvevője profi sofőr legyen, meg ne legyen kezdő, meg minden egyes helyzetben olyan optimális módon vezessen, ami mindenkinek a lehető legjobb és semennyi kellemetlenséget nem okoz."

Nem hogy veretes baromság elvárni, hanem tudnia _kell_ és így _kell_ közlekednie.
Bocsánat, a közlekedés veszélyes üzem _ÉS_ társasjáték. Tessen betartani a szabályokat legalább ott, ahol mások is közlekednek. Ha nincs ott senki akkor senkit nem érdekel ha a faluvégi földúton nem irányjelzőzik amikor leparkol a háza előtt, vagy ha épp a bal oldalán megy az útnak mert ott kevesebb a kátyú. De amint mások is vannak az úton, akkor minden sofőrnek kutya kötelessége tudni és betartani szabályokat.

Amúgy a jobbratartással kapcsolatban én kicsit "elhajló" vagyok. Pl. M5-ös bőven Kecsó után, külső sávban pár kilométerenként pár kamion, a belsőben pedig csak én, na ott pl. én nem "szlalomozok" hanem haladok folyamatosan a belsőben. De rendszeresen belenézek a tükörbe, és ha látok valakit messze mögöttem akkor kisorolok. Nem kell villognia, dudálnia, fékeznie pláne nem, mint ha ott se lennék úgy tud menni.

torró 2016.06.30. 14:55:49

És akkor azokról nem is beszéltünk, akik folyamatosan telefonálnak menet közben. És bolyong az úton , rohadtul nem figyel. És úgy fordul eléd balra, hogy a hűtőig nyomod a fékpedált. Index nélkül természetesen. Vagy mi akartunk balra fordulni középről, és egy fiatal anyuka gyerekkel a hátsó ülésen durrantott belénk ez miatt. Azt hittem rögtön felpofozom. Nem az autó miatt mert a hátsó ajtót tolta meg, de karosszériás lévén nekem null problémó. A csaj kocsiját autómentővel kellett elvinni.

xclusiv 2016.06.30. 15:10:12

@Irbisz: "volt olyan ev hogy netto 36-38 munkanapot autoban ültem, gyerekem is van, szoval tudom jol mit jelent sietni haza a csaladhoz, de ez enm indok senkinek arra, hogy masokat veszelyzetessen.
idöveszteseg vs. veszelyeztetes- lehet hogy neked nem egyertelmü a döntes, meg ahogy olvasom a legtöbb embernek szinten nem, de akkor a ti fejetekben kellene rendet rakni, mar csak is hogy az ertekrend a helyere kerüljön."

Nincs szó veszélyeztetésről. A belső sávba "beragadó" majom veszélyeztet. Ha jobbról elmész mellette az nem sokban különbözik attól, mintha balról előznéd meg, szabályosan, már ha hagyná. Városi párhuzamos közlekedésnél is előfordul hogy jobbról mennek el melletted.

Szóval ha ez számára veszélyhelyzet, akkor hősünk nem képes arra, hogy biztonságosan vezessen.

xclusiv 2016.06.30. 15:12:28

@t74: "Az autópályán megengedett legnagyobb sebességet ismered öcskös? A jogszabályok szerint a 100 nem annyira cammogás ahhoz képest..."

De, a belső sávban igenis az. Pláne ha van forgalom, tőled gyorsabban mennének, és te indokolatlanul vagy a belső sávban.
Ugyanis autópályán nem csak "megengedett legnagyobb sebesség" van, hanem jobbratartási kötelezettség is.

2016.06.30. 15:19:12

Nos, valóban vannak a belső sávban tötymörgők. Igazi, kirobbanthatatlan tahóval mondjuk azért ezer km alatt 1x vagy 1x sem találkozik az ember. Bezizzent villogós-letolóssal, aki nem képes 15 másodpercet várni arra, hogy az előtte haladó befejezze az előzést, ellenben sűrűn. "Mit bánom én hova, húzódj a kamion alá, útban vagy és kész, baromarc!" A szokásos balatoni kocsisorban meg kb. minden huszadik sofőr rózberghemiltoni képességeit haladja meg, hogy nem 1 autó áll az útjában a céljáig, hanem sorfolytonos 15 ezer, és mind tötymörög. Ez van, sokan vagyunk az úton és sokfélék, statisztikai alapon a népesség fele mentálisan gyengébb az átlagnál.

Kicknick 2016.06.30. 15:21:33

A baj ott van hogy mindenki kaphat jogositványt, csak pénz kérdése. Aztán az úton meg teli van a gatya, meg fogalma sincs. Na az ilyenek miatt van az 50-90-130-as korlátozás, de ezek még ezt se tudják tartani.
Én már nem baszom fel magam rajtuk. A külső sávban igen jól lehet haladni, legyen az városban vagy kivül. Gondoltam hogy irok majd egy könyvet "Élet a külső sávban" cimmel, de nem jó mert akkor kijön oda a sok f@szkalap...

t74 2016.06.30. 15:26:56

@xclusiv: A jobbra tartási kötelezettség teljesen egyértelmű, ahogyan a sebességhatár betartása is. Nincs csak ez, vagy az.

FlybyWire 2016.06.30. 15:37:27

@t74: Akkor lenne szerencsénk leginkább, ha többet sosem vezetnél.
Fogalmad sincs, mi történik körülötted, gyanítom a sok kritikus helyzet elkerüléséről (amivel mások megóvták az épségedet) nem is tudsz, ezért hiszed hogy tudsz vezetni.

Cayenne-el 100-zal a belsőben? Most tényleg?
Lásd be, ez szatírának gyenge, valóságnak pedig igen-igen riasztó!

FlybyWire 2016.06.30. 15:38:38

@Irbisz: Nagyjából ez lenne a megoldás, igen.
A vezetésre nem alkalmas emberek szerencséjére nemsokára itt vannak az önvezető autók, tehát a probléma megoldása közeleg.

t74 2016.06.30. 16:13:54

@FlybyWire: Egyetlen szóval sem állítottam, hogy 100 km/h sebességgel haladok párhuzamos közlekedés esetén az autópályán a bal oldali sávban (bár a 130 km/h sebesség túllépésével szemben a jogszabály Magyarországon ezt nem tiltja) és nem tartom be esetenként a jobbra tartás szabályát. Neked fogalmad sincs az értő olvasásról, ami a KRESZ vizsga letételének egyik alapkövetelménye.

Mentol frász 2016.06.30. 16:25:39

Én azzal kezdeném, hogy a jelenlegi sebességhatárokat mikor, milyen alapon definiálták?
Esetleg, nem kellene ezt felülvizsgálni, új határokat megszabni? Amelyek még tán a jelenleg közlekedő járművek képességeivel is összefüggnek?

Egyed_embere 2016.06.30. 16:25:46

A közlekedési kultúránkról mindent elmond, hogy az elmúlt száz hozzászólás közül kb. 80-ban megmagyarázzák, hogy miért kell és lehet az autópályán gyorsabban haladót szabálytalanul feltartani.

No comment...

...elmúlik... 2016.06.30. 16:43:51

Rájöttem, hogy nálunk a futballon kívül a közlekedéshez ért a legjobban mindenki. Csak éppen gyakorolni nem tudjuk. (megkövetem a jelenlegi válogatottat, mert ők legalább megcsillantották a reményt :)

FlybyWire 2016.06.30. 16:44:44

@t74: LOL mekkora öngól, ismét :)
Kreszről meg értő olvasásról okoskodsz, majd leírod ezt: "hogy 100 km/h sebességgel haladok párhuzamos közlekedés esetén az autópályán a bal oldali sávban (bár a 130 km/h sebesség túllépésével szemben a jogszabály Magyarországon ezt nem tiltja).

Dehogynem tiltja, amennyiben a külső sáv üres.

FlybyWire 2016.06.30. 16:47:32

@Mentol frász: Amíg IFÁkat látni a mellékutatok is akár, meg Suzuki Stiftek erőlködnek a pályákon is, addig nincs értelme.
Bérautóként kaptam egyszer utóbbit, hát komolyan abban a 130 is nyaktörő kaszkadőr-élmény (az újakban is).
És akkor mennyi a régi, plusz Matiz nagypapák, meg Alto meg ilyen bevásárlókocsik, Skoda Fabia ésatöbbi.. az érdi dombra nem tudnak felmenni 90nel. Hagyjuk már....

t74 2016.06.30. 16:51:15

@FlybyWire: Melyik külső sáv? :) Szerintem csak kötözködsz egyébként, ez az egész pedig nem erről szól.

hozé bubó 2016.06.30. 16:57:54

én is jobbról szoktam előzni (autópályán óra szerint 140-el, ami ugye 130a valóságban), már ott tartunk hogy biztonságosabb mint egy hosszú kigyóba ráállni egymás seggére 20centire.
De a büntetést azt nem értem, a 3sávoson az utóbbi időben egyre több a középső sávra satuzó büntető idióta, ami ok, addíg amíg a szélsőben nincs senki, de 140-el bocs de nem megyek ki a kamionok közé 5mp-re, hogy valami hülye tempomatos elmenjen mellettem 140,3-al. nyilván ha töküres, és van egy 200m szabad akkor takarodás kifelé, de a másik véglet sem teljesen 100as, az igazi példás hülye aki cikkcakkozik 2ki, 2-t be.

Vitalij 2016.06.30. 16:59:26

@FlybyWire: Erre csak annyit írnék, hogy az érdi dombon van kapaszkodó sáv...

Plusz meg kéne tanulni vezetni, és rá kéne jönnöd, hogy 3ezer fölé pörgetni nem bűn az autót, és ha erre rájössz akkor hidd el fel fog menni a Fabia is meg a többi is....

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.06.30. 18:05:58

1, a 130 tudtommal nem kötelező sebesség az autópályán mifelénk, hanem a maximális sebességhatár.
2, irigylem azt akinek az a problémája, hogy üres a külső sáv belül meg cammognak ezért ki kell mennie a külsőbe gyorshajtani. Én azzal szokok találkozni, hogy a külsőben megy 100körül a kamionsor, bentebb meg az aki gyorsabban szeretne haladni. Nyilván a 200al sietősek ugy képzelik, hogy a 120-130-al haladók majd minden városiHamilton kedvvért visszalassitanak 100ra és beállnak 2 kamion közé, hogy ne kapjanak idegrohamot a versenyzők.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.06.30. 18:12:48

@Kicknick: "A külső sávban igen jól lehet haladni," amire te gondolsz az a leállosáv, a külső az ami tele van teherautóval...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.06.30. 18:16:50

@MR2 Sándor: " lakott területen kívül NEM mehetsz el a külső sávban a belső sávban haladó mellett."

Erre azért jó lenne valami forrás.

TappancsNyuszi 2016.06.30. 19:50:43

@zizi77: tény, mondjuk én ilyenkor leveszem a lábamat a gázròl. Mármint, ha tùl közel jön. Aztán hisztizzen. Ez városban, azon kìvül egyaránt igaz.

Irbisz 2016.06.30. 20:26:02

@xclusiv:
Jokora tevedes. Csak en ismerek 2 embert, akik jol, es biztonsagosan vezetnek, de valamiert felnek 100 fölött vezetni, a 110 az abszolut hatar nekik.
Nem a koruk, fizikai allapotuk a gond, csak valaki a pokoktol fel, mas a mumustol, ők meg a a sebessegtől. Ez meg teljesen egyenfüggő, 250-nel lehet en is felnek, vagy legalabbis bizonytalanul ereznem mar magam.
Az elved szerint nem vezethetnenek, holott 20-ad akkora esellyel okoznak balesetet, mint a belső savban fekezes nelkül szaguldozni akaro idegbeteg barmok.
meg kellene erteni vegre, persze erre nulla esely van az itteni komenteket olvasva, az ember nem egyedül van a közlekedesben, es a biztonsagos celbaerkezes fontosabb mint a villamgyors celbaerkezes.
akit meg annyira idegesit a tötymörges mint itt par idegbeteg menöjenönel olvastam, az jarjon jogara, transzcendentalis meditaciora vagy szedjen nyugtatot, mert a sok felesleges es közveszelyes idegeskedese masok eletebe kerülhet. inkabb az ilyeneket kellene eltiltani a vezetestöl, ez a veszelyes, nem a lassu vagy bizonytalan soför.

ui. Norvegiaban, ahol pedig "kicsit" jobb az autopark allapota, kivancsi lennek mit csinalna ez a sok nagyszerü soför, biztos föbe löne magat ket nap utan, mert annyira ideges lenne:
".. Max. sebességhatárok (szgk): lakott területen belül: 50 km/h, autópályán, gyorsforg. utakon:90 vagy 100 km/h, egyéb utakon: 80 km/h A gyorshajtást szigorúan büntetik: már 5 km/h sebességtúllépésnél is 600 NOK a bírság!"
autoklub.hu/content/norv%C3%A9gia

DocBulywood 2016.06.30. 21:41:12

"150 km 5 óra alatt. Azaz 30 km/h átlagsebesség. Ez volt az eddigi csúcsom Balatonról hazafelé. 30 éve járok autóval a magyar tengerhez, de még mindig képes vagyok agyvérzésig felhúzni magam."

Teljesen feleslegesen. A saját hülyeséged, h a Balatonról egyrészt egyszerre indulsz el a tömeggel - miért nem hétfőn hajnalban? -, vagy ha nem bírod ki, h a tömeggel együtt közlekedj, akkor meg miért nem hajtottál le a régi 7-re?

Tényleg, miért mindenki egyszerre indul el haza? Ez valami népszokás?

Ja, fel kell kelni, ez gondolom gondot okoz. Vagy nem szeretsz hajnalban vezetni.

Hát komám, akkor szívj a tömegben. Ennyi.

Nem, ehelyett nyavalyogsz. Nevetséges vagy.

Jankove 2016.07.01. 00:48:32

@Egyed_embere: „A közlekedési kultúránkról mindent elmond, hogy az elmúlt száz hozzászólás közül kb. 80-ban megmagyarázzák, hogy miért kell és lehet az autópályán gyorsabban haladót szabálytalanul feltartani.”

Magyar mentalitás. Itt mindenki csak azokat a szabályokat tartja be, ami neki szimpatikus, a többit leszarja, és/vagy szubjektíven jogértelmezi, úgy hogy a végeredmény mégis szimpatikus legyen. Ilyen például az a téveszme, hogy ha 130-cal haladunk a belsőben, akkor azzal kapásból megszűnik a jobbra tartási kötelezettség. (merthogy ennél úgysem haladhat senki gyorsabban) De sokan ezt is kimagyarázzák, persze jogszabályt már nem tudnak mutatni. A jobbra tartási kötelezettség Kresz alapvetés. Nincs rajta mit érteni, és nincs rajta mit mérlegelni. Párhuzamos közlekedésnél jobbra kell tartani és kész. Lakott területen kívül kötelező, lakott területen belül indirekt módon kötelező (itt lehet haladni folyamatosan a belső sávban, de csak úgy ha ezzel nem tartjuk fel a gyorsabban haladót)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.07.01. 00:54:26

@Jankove: "Párhuzamos közlekedésnél jobbra kell tartani és kész." Gondolom ez érvényes arra is aki 200al akarja letolni a belső sávot, ö is minden kamionpáros közé kiáll aztán ujra kiteszi az indexet és megvárja a sorát a következő előzéssel, merthát jobbra kell tartania és kész.

Jankove 2016.07.01. 00:58:39

@DocBulywood: "Ja, fel kell kelni, ez gondolom gondot okoz. Vagy nem szeretsz hajnalban vezetni."

Nem mindenkinek adatik meg, hogy két hétre menjen nyaralni, számtalan ember jár 1 napra, pl én is; vasárnap reggel mentem, este jöttem, mert többre nem volt idő. Egyébként meg semmi köze nincs a tárgyhoz, ki mikor kel fel. A cikkben egy általános jelenségről írnak, hogy kis hazánkban -bár szabály tiltja- mindenki kényszert érez hogy a belső sávot igénybe vegye tartós bérletre, sőt mi több, ott kirándulótempóban közlekedjen. Nem kell ehhez balatonra menni, bármelyik pályán, bármelyik napszakban fennáll a probléma, csak jellemzően itt csúcsosodik ki.

Jankove 2016.07.01. 01:03:38

@eßemfaßom meg áll: Röviden és tömören: Mindenkire, minden körülmények között érvényes. A kreszben nem olvashato olyan, hogy ha sok kamiont látsz, akkor megszűnik a jobbra tartási kötelezettséged. Egyébként egy átlagos hétköznap, amikor a kamionsor budapesttől miskolcig ér a hármason, ne legyen már normális, hogy 189 kilóméteren keresztül feltartasz mindenkit, mert kényelmetlen besorolni két szerelvény közé.

Jankove 2016.07.01. 01:12:51

@Kicknick: "A baj ott van hogy mindenki kaphat jogositványt, csak pénz kérdése. Aztán az úton meg teli van a gatya, meg fogalma sincs. Na az ilyenek miatt van az 50-90-130-as korlátozás, de ezek még ezt se tudják tartani."

Egyetértek. Sajnos elértük azt a legalávalóbb szintet, hogy a jogosítványszerzésnek gyakorlatilag nincs feltétele. Úgy osztják, mint a reklámkiadványokat. Ezért jut minden kilóméterszelvényre 3 halálos baleset, mert nemhogy a szabályokat nem ismerik, nem uralják a gépjárművet, de azzal sincsenek tisztában, hogy a járművezetés veszélyes üzem, nem játék, teljes odafigyelést, és felelősséget kíván. A hatóságok alanyi jogon adják a jogsit, aztán elszörnyednek a baleseti statisztikától, és kétségbeesetten szopatják az idióta korlátozásokkal, és sebességmérésekkel azt is, aki egyébként korrekt sofőr lenne. Mi lenne, ha végre nem a lécet igazítanánk a hülyékhez, hanem lenne egy nívó, ami alatt nem adható jogsi.

Jankove 2016.07.01. 01:42:09

@the crow: "nem mindenkinek egyforma a gyakorlata, van akinek egy mozdulat a sávváltás, a tanuló meg rákészül, gondolkozik, biztosra megy - és mindenki volt kezdő."

A tanulókkal/kezdőkkel nincs baj, - kék T betűt ki kell tenni, nem szégyen- és máris 1000 autósból 999 helyén fogja kezelni, és biztosan türelmes, és segítőkész lesz. A probléma nem ezzel van, hanem azzal, akinek már 20 éve van jogsija, de még mindig nem érzi magát biztonságban 130 -nál. Sajnos az autóvezetés nemcsak abból áll, hogy "valahogy" elvergődjünk A-ból B-be, folyamatosan mások odafigyelésére és segítőkészségére utalva. Fel kell nőni a feladathoz, elfejlődni arra a szintre, hogy a megengedett legnagyobb sebességgel, biztonságosan tudjunk közlekedni. Ehhez még nem kell kolin mekrének születni. A sebességhatárok úgy vannak megállapítva, hogy átlagos autóvezetői képességekkel, átlagos autóval gond nélkül abszolválható legyen. Csak sajna a hazai sofőrállomány stabil 60%-a nem átlagos, hanem csapnivalóan SZAR pilóta, és erre a szintre sosem lesz képes eljutni. Tehát: Inkább szopjon mindenki, minthogy előszűrjünk, és szigorítsunk a jogosítványszerzés feltételein.

FlybyWire 2016.07.01. 08:23:59

@Vitalij: az M7-esen? Légyszi mutasd már meg, mert én minden nap arra megyek haza, és még sosem láttam...

Irbisz 2016.07.01. 08:27:30

@Jankove:
bocs, nem bantani akarlak de ez netto ostobasag.
Elöször is, nezz mar utana, nalunk mas orszagokhoz viszonyitva mar igy is igen szigoruak a jogositvanyhoz jutas feltetelei- de megis sok, sokkal lazabban gondolkodo orszagban sokkal jobbak a baleseti statisztitkak. Es miert?
Mert mas a gondolkodasmod, beallitottsag, a vezetesi kultura, az emberek kepesek felfogni, nem lehet az a cel, hogy masokat beterrorizalva, levillogva, agressziven eljussunk akadalyoztatas nelkül a celunkig.
Persze az ilyen, fejekben törtenö atallitas meg nehezebb mint a gyengeket megfelelö szintre felhozni, mert az ilyen hazai amokfutok (akik ezt a topikot olvasva fölös szamban leteznek) nincsenek azon az ertelmi, erzelmmi szinten, hogy ezt megertsek, aki meg meg is erti, az pont leszarja, nem erdekli.

" A sebességhatárok úgy vannak megállapítva, hogy átlagos autóvezetői képességekkel, átlagos autóval gond nélkül abszolválható legyen."
Itt a lenyeg, az atlag azt jelenti, hogy az emberek elmeletileg felenek (valojaban ennel kisebb hanyadanak) mar gondjai vannak, helyesebben lehetnek ezzel. Mivel ma mar vezetni szinte letfontossagu dolog, ritka nagy diszkrimnacio lenne öket a vezetesböl kizarni, es nem engedni öket vezetni.
Arrol nem is beszelve, attol hogy valaki csak nyomni tudja pedalt mint egy önjelölt forma egyes pilota, attol az nem feltetlenül tud vezetni, lehet hogy csak elvezi az adneralinfröccsöt, masokat meg leszar közben- na az ilyeneknek nincs semmi keresnivaloja a közlekedesben, mert sokkal veszelyesebbek, mint az, aki nem mer 110-nel többel menni.
Persze akkor aztan besertödne, es sirna rina, "de hat en tudok vezetni, 1 ora alatt leerek Zuglobol Siofokra"

"Csak sajna a hazai sofőrállomány stabil 60%-a nem átlagos, hanem csapnivalóan SZAR pilóta, és erre a szintre sosem lesz képes eljutni. "
Na, azaz maris cafoltad hogy atlagos kepessegek elegek ehhez.

TaliNaim 2016.07.01. 08:47:45

@Jankove: Nagyjából összefoglaltad a lényeget. Én mondjuk végigcsináltam kreszt, stb hozzá, forgalomban elsőre megbuktatta, mert csináltam 1 hibát. Amit aztán meg is magyaráztam, hogy szerintem miért bukóhiba. Másodszorra tökéletesen vezettem, a vizsgabiztos viszont várta, hogy lefizessem. Az oktatóm szólt neki, hogy ő is ott van és nagy szarban lesz, ha ezt komolyan gondolja. Viszont ismerek olyat is, nem keveset, aki kapsából lefizetett mindenkit, csak legyen. Egy része közben megtanult vezetni, a nagyja azonban továbbra is paraszt, bizonytalan, abszolúte figyelmetlen. A balesetek jórészt pedig a nem figyelek, indexem nincs, jobbra nem tartok történetből erednek, nem abból, hogy 50 helyett 60-nal megyek, ha a forgalom engedi. Azt max a tárcám bánja. Anyám tipikus női vezető, pl. Nem indokolt, mégis 40-nel caplat, nézelődik, beszél, bizonytalan, zebra előtt lassít, de a gyalogost nem engedi el, stb. Ő az, aki azért nem szenvedett még balesetet, mert körülötte figyelnek. Meg vagyok én, szintén nő, aki pörgősen, ugyanakkor körültekintően vezet. Tanulóra figyelek, az index használata, a jobbra tartás, gyalogos, busz elengedése - ha mögöttem is jön a sor - pavlovi reflex. Aztán eszem a kefét azok miatt, akik számára ezek ismeretlen dolgok.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.07.01. 09:14:05

@Jankove: erre térjünk vissza, ha az is magára érvényesnek veszi aki le akarja tolni a belső sávot és ha nem tud előrehaladni akkor szépen beáll a kamionsorba annak ahogy az a dolga

Leylandi 2016.07.01. 11:49:47

@Jankove: "Csak sajna a hazai sofőrállomány stabil 60%-a nem átlagos, hanem csapnivalóan SZAR pilóta"

Tévedés! NEM a képességekkel, hanem a HOZZÁÁLLÁSSAL van a baj!
Nem azért okoz a sok tahó 200-zal száguldozó, levillogó fószer balesetet, mert 130-cal, NORMÁLIS hozzáállással nem tudna balesetmentesen vezetni! Hanem mert NEM AKAR! (Nem a 80-nal menő gyakorlatlan vezető okoz balesetet, hanem a miatta 2 mp alatt idegbajt kapó száguldó állat.) És ez nem az oktatáson meg a képességeken múlik! Hanem azon, hogy az autópályán, ahogy az átlagnál nagyobb vagyonnal rendelkezők közt is, felülreprezentált a törtető, szabályokat semmibe vevő pszichopata drogos stricik meg egyéb kéteshírű újgazdagok aránya.
Ez egy ilyen nép, ahogy az Irigy Hónaljmirigy is megmondta: "jók a pogramok, csak sok itt a köcsög!"
A nép úgy vezet autót, ahogy dolgozik, él, amilyen kormánya van, amilyen szakmunkásai, orvosai, betegápolói, szolgáltatói, rendőrei, tanárai, politikusai. Ezt ugyanis egyben úgy hívják: NÉP. Ezekből tevődik össze. Ez a nép egy balkáni-szláv vegyesfelvágott, améket a szél fútta össze a Kárpát-medence olvasztótégelyében.
Olyan is.

Jankove 2016.07.02. 01:06:56

@Irbisz: Engem különösebben nem érdekel mi van más országokban. Engem az érdekel, hogy a hazai sofőrképzés nívója folyamatosan züllik, és mára kritikán aluli vált, korábbi önmagához képest is. Az oktatás egészéről is ugyanez elmondható. Szerinted szigorúak a jogosítványszerzés feltételei? Ember! Tisztában vagy te azzal, hogy pl; a 90-es években hogyan, milyen feltételekkel, milyen vizsgák után adták oda a jogsit? A mai rendszer kész röhely ahhoz képest, a totózós elektronikus vizsgával, a hülyékre szabott műszakival, (10 sofőrből 7 egy szimpla kerékcserét sem képes megcsinálni) meg az eltörölt rutinvizsgákkal együtt, úgy szar ahogy van. Pontosan az történik, ami egyébként tendencia: levisszük a követelményeket, és mindenki számára elérhetővé tesszük az autóvezetés élményét. Minthacsak a vidámparkba adnánk ingyenbelépőt. Közben meg ijesztő, hogy emberek halnak meg, pusztán azért, mert valahol valaki úgy döntött: a vezetés nem igényel sem fizikai, sem mentális képességeket, és intelligencia sem kell hozzá.

„Mivel ma mar vezetni szinte letfontossagu dolog, ritka nagy diszkrimnacio lenne öket a vezetesböl kizarni, es nem engedni öket vezetni.”

Diszkrimináció? Röhögnöm kell. Holnap kimegyek ferihegyre, és kiverem a balhét ha nem adják oda a 747 jumbót egy körre. Nehogy már diszkrimináljanak bazze, én is szeretnék repkedni budapest felett egyet. Te úgy látszik nem értetted meg! Emberéletekről van szó! Fogod? Vágod? Meg kell(ene) hozzá ütni a mércét. Hidat sem tervezhet bárki, vadászrepülőt sem vezethet bárki, sérültet sem műthet meg bárki. Diszkrimináció ide, vagy oda, ahol emberéletek múlnak, ott követelményeket kell teljesíteni. Az autóvezetés is ilyen: „veszélyes üzem” így kezdődik minden kreszkönyv. Ha teljesíted a követelményeket mehetsz, ha nem akkor sorry, metrózzál.

Jankove 2016.07.02. 01:20:48

@TaliNaim: +1

Szerintem a balesetmentes közlekedés kulcsa 90%-ban a figyelés. Figyelni, radarozni körbe-körbe folyamatosan, hol, ki, merre, mit csinál, előre gondolkodni, forgatókönyveket gyártani a forgalmi szituációkra, minden idegszállal ottlenni az úton. Az a legnagyobb poén, hogy a rutinnal, ezek a képességek a tudatalatti részévé válnak, ahol már szinte figyelni sem kell, automatikussá válik.

Ha erre képes vagy, száguldozhatsz 200-zal is. Miközben a figyelmetlen sofőr kettesben andalogva is rommá töri magát, meg a másikat.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.07.02. 10:31:32

@Jankove: " Az a legnagyobb poén, hogy a rutinnal, ezek a képességek a tudatalatti részévé válnak, ahol már szinte figyelni sem kell, automatikussá válik. Ha erre képes vagy, száguldozhatsz 200-zal is."

Ezért is nem történt baleset pl az F1-ben az elmult 50 évben, hiszen ott igazán megvan a rutin, a képességek, automatizmus.

Jankove 2016.07.02. 11:02:11

@eßemfaßom meg áll: Amíg emberek vezetnek autókat, hibák lesznek, ezzel nem tudsz mit csinálni. De azért tegyünk különbséget a határon autózás, meg a hétvégi mazsolák gurulászása közben bekövetkezett balesetek között. Egyébként kérdezd meg magadat, melyik taxiba ülnél szívesebben: amit egy licenszes autóversenyző, vagy amit az évente 2x telekre leguruló (és akkor is balesetező) hétvégi mazsola vezet.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.07.02. 13:55:52

@Jankove: mert 200al tépni egy nemversenyautóval nemverenypályán forgalomban az szerinted nem "határon autózás"

Irbisz 2016.07.02. 16:08:51

@Jankove:
ugy latszik te nem vagod, csak harsogsz embereletekről, miközben azt legjobban nem a mazsolak vezetik, hanem a 200-al szaguldo menöjenők, akiknel az a vezetestudas ismerve hogy a feket, elsöbbsegadast, szabalyok be nem tartasaval mit sem törödve nehez labbal csak nyomjak a gazpedalt, mint süket a csengöt

xclusiv 2016.07.02. 21:49:17

@Irbisz: "Jokora tevedes. Csak en ismerek 2 embert, akik jol, es biztonsagosan vezetnek, de valamiert felnek 100 fölött vezetni, a 110 az abszolut hatar nekik.
tl;dr"

Szalmabábozz mással. Semmi olyat nem írtam, hogy ők nem vezethetnének. De, vezethetnek. Csakhát egyrészt az autópálya nem kötelező, mehetnek máshol is.
DE!
Mehetnek pályán is persze, csak akkor célozzák meg a külső sávot, és ne tartsák fel a belső sávban a többieket _folyamatos_ haladással. Jobbra tarts, ennyi.

"akit meg annyira idegesit a tötymörges mint itt par idegbeteg menöjenönel olvastam, az jarjon jogara, transzcendentalis meditaciora vagy szedjen nyugtatot, mert a sok felesleges es közveszelyes idegeskedese masok eletebe kerülhet. inkabb az ilyeneket kellene eltiltani a vezetestöl, ez a veszelyes, nem a lassu vagy bizonytalan soför."

Az ilyeneket _is_ el kellene tiltani.
De az akkor se normális, hogy autópályán a belső sávban nem lehet csak 90-100 körül haladni, _csak_ _azért_ mert hősünk ott érzi jól magát.
Még egyszer: nem arról van szó, hogy mondjuk a külső sávból bemegy megelőzni egy tőle lassabb kamiont, majd visszasorol és hagyja közlekedni a tőle gyorsabbakat. Hanem arról, hogy a belső sávban halad mert úgy tartja úri kedve, erre semmilyen forgalmi ok nem kényszeríti, egyszerűen csak ehhez van kedve, a jobbra tartási kötelezettségre pedig szarik.

Jankove 2016.07.02. 22:50:50

@Irbisz: ha szoktad olvasni a balesetekeről szóló cikkeket (én rendeszeren olvasom, mert ebből is tanulhat az ember) akkor nagyjából szűrhető, hogy halálos közúti baleset leggyakrabban előzési hibáknál, (frontálpuszi) elsőbbség megnem adásból, figyelmetlenségből következik be, nem a pályán száguldozásból, ettől függetlenül NEM támogatom a 200-zal való száguldozást a pályán.

Jankove 2016.07.02. 22:51:24

@eßemfaßom meg áll: nem tudom mire akarsz kilyukadni.

DocBulywood 2016.07.05. 12:49:55

@Jankove:
"Nem mindenkinek adatik meg, hogy két hétre menjen nyaralni, számtalan ember jár 1 napra, pl én is; vasárnap reggel mentem, este jöttem, mert többre nem volt idő. "

Vasárnap reggel 5-kor tűz, 7-re kényelmesen a Balaton legtávolabbi csücskébe is el lehet menni. Este meg nem kell a birkanyájjal jönni, mert mindenki egyszerre akar hazajönni.

A rendőrség pedig ahelyett, h legalizált pénzbeszedő maffia-szolgálat lenne, kivezethetné a jobbra tartásra képteleneket egy-egy parkolóba két-három órára pihenni, gondolkozni és KRESZ könyvet olvasni.

De sajnos a rendőröket nem ezért tartják, hanem a költségvetési hiány befoltozására.

Vitalij 2016.07.13. 21:26:00

@FlybyWire: 6os,7es főútról beszéltem, de hogy neked mit kéne megmutatnom azt nem tudom...

Irbisz 2016.07.14. 10:22:16

@Jankove:
Es miert nem gondolkozol miutan a sok cikket elolvasod? Elsö eszrevetelem ehhez az lenne, eleve autopalyan nagyon nehez frontalis ütközest barkinek elerni … de az elsöbbsegadas meg nem adasa sem tipikus veszelyforras ott.
Viszont abba meg mar nem gondolsz bele, hogy alighanem eleg szoros a korrelacio az autopalyan esztelenül szaguldo menöjenök es a normal közutakon hasonlo mod szaguldozo, es az eletveszelyes elözesekbe belemenö es vegül frontalis balesetbe kerülö idiotak között. No meg ök azok akik szarnak az elsöbbsegre is, netan cikaznak index nelkül asavok között, a legkisebb szük helyre is bevagva. Szoval joreszt a szaguldozok okozzak azokat a balesetek amelyekre hivatkozol, csak mivel az autopalya a legbiztonsagosabb utfele (kiveve a 30 km-es lakoövezeteket :)), ott megusszak, mashol meg mar ez annyira nem biztos.