Ha kicsit feljebb emeled a tekinteted a cipőd orráról, csodaszép erkélyek látványa tárul eléd. Virágba borult futómuskátlik öltöztetik lilába-pirosba-rózsaszínbe a szürke pesti házakat. A munkában vagy éppen az édes semmittevésben megfáradt lelkek esténként kitelepednek a másfél négyzetméternyi, aszfalt felett lebegő „szabadba”. Lassan elkortyolnak egy pohárka finom vörösbort, kedvesükkel gyertyafénybe burkolózva a csillagfényt csodálják egymás szemében.

Undorítóan idilli kép – fúj!

Ezért a magyar erkélytulajdonosok a lakásukhoz tartozó erkélyeket inkább sufninak tekintik – tisztelet a kivételnek. Az egyik ismerősömnél járva átnéztem a szemben levő házra, ott készítettem ezt a fotót. A temérdek erkélyből kettő (2) olyan akadt, amelyen asztal és szék állt. A többi lomokkal, jobb esetben ruhaszárítóval vagy kerékpárokkal volt telepakolva. Balkonláda, amelyből egyáltalán esélyes lenne kiszaladni a futómuskátli – szintén két helyen látszott. A másik fotót pedig Újlipótváros egyik kis belső terén lőttem: vajon mi ellen emelt falat a banános papírdobozokkal csordultig pakolt erkély tulaja?

Nekem nincs a lakásomhoz erkély. Nagyon szerettem volna, de nem tudtam megfizetni. Sokan vagyunk így ezzel. Viszont úgy tűnik, akiknek meg van, azok nem tudnak vele élni. Lehetséges, hogy az erkélyekre is igaz az élet majd’ minden területére érvényes bölcsesség: kevésbé becsülöd meg azt, amid van, mint amid nincs?

És vajon mire föl ez az általános igénytelenség? Az igénytelenség a környezetünkre, a szabadidőnk minőségére: összességében az életünkre? Miért van az, hogy mindig valahonnan fentről várjuk a megoldást? Nem mosolygunk, mert nem is teremtünk magunknak alkalmat a mosolygásra. Igen, az élet néha szomorú dolgokat produkál. A politika meg olyan, amilyen. A gazdaság úgyszintén – persze dübörög, tudom…

De ami bennünk van, arról elsősorban mi magunk tehetünk! És ha saját magunkban rendet teszünk, meg az erkélyeinken is, valamint összeszedjük a kutyaszart és a szemetet, előbb-utóbb a sok „mini rend-patakocska” összefolyhat, és apránként normális mederbe tudnánk terelni az életünket.

Hogy legyen mivel locsolni a futómuskátlikat az erkélyeken.

(terka)