Tizennégy láb
2016. február 05. írta: MagyarTarka

Tizennégy láb

Kormos, Pamacs, Panka és én

Nem akartam már több kutyát. Az előző kettőt el kellett altatni.

sirhant.jpg

Kormost egy hajléktalantól vettem, ő lett Közép-Európa legdrágább keverék kutyája, a szó szoros és átvitt értelmében is. Fantasztikusan bölcs kutya volt, sosem tanítottunk neki semmit, mégis mindent tudott. Hét évig élt velünk. Aztán beteg lett. Fél éven át hurcoltam orvostól orvosig, végül az utolsó napon vérátömlesztést is kapott, de már hiába… Nehéz döntés volt, a szívem megszakadt. Olyan fájdalmat még sosem éreztem. Aztán rá 9 napra elénk sétált a régi balatoni úton Pamacs. Megálltunk, kicserkésztük az útmenti bokrok közül. Peckesen beült a kocsiba, mintha világ életében autózott volna. Pedig amúgy teljesen szocializálatlan volt. Nem tudott játszani, nem ismerte a labdát, a pórázt – semmit sem tudott, pedig körülbelül két-három éves lehetett. Az első éjszakai séta két órán át tartott – húzni-vonni kellett, mert fogalma sem volt, miért került a nyakára nyakörv és mit várunk tőle. Egy év múltán, amikor legelőször fogott a szájába egy teniszlabdát, elsírtam magam örömömben. Míg Kormos bölcs kutya volt, Pamacs inkább aranyos. Aprócska szőrgombóc, aki „elnézést, hogy élek” mentalitással élte köztünk életét. Úgy hozzám nőtt, mintha a második gyermekem lett volna. Amikor hazaértem a munkából, szabályosan mesélt nekem, vinnyogva tekergett a kezeim között. Majd az esti tévénézés során a lábamhoz gömbölyödve szuszogott – sokszor előbb ért a tévénézős plédre, mint én… Az első bajok úgy tízéves kora körül jöttek: daganatokat találtak benne. Megoperálták, nagy műtét volt. Együtt lábadoztunk, mert – milyen az élet – nekem pont akkor szakadt el a vádlim, vélhetően a nem kevés stressz tett kényszerpihenőre. Együtt voltunk otthon, minden percet együtt töltöttünk két hónapig. Meggyógyultunk. Meggyógyítottuk egymást. Boldog, problémamentes évek jöttek ismét. Pamacs ugyan öregedett, őszült és kicsit meglassult, de továbbra is jókedvűen válogatott a játékai közül, ami igencsak nagy eredmény volt a kezdeti játéktalanság után. Majd eljött az utolsó nyár. Pamacs szinte egyik napról a másikra omlott össze. Bevizesedett, de annyira, hogy aprócska lábai nem bírták el megfáradt testét. Teljes kivizsgálás több menetben – sehol semmi. Sem a szíve, sem a veséje, sem a mája nem indokolta az állapotát. Vízhajtót kapott meg még számos gyógyszert – mégsem javult az állapota. Tudtam, hogy mi következik. Egy újabb elvesztés, egy újabb szívszakadás.

Nem akartam ebben a méltatlan állapotban túl sokáig éltetni őt önzésből. Amikor megláttam a szemében, hogy eltört a fénye, és amikor bepisilt az ölembe – tudtam, hogy mi a kötelességem. Nem bírtam végignézni. Gyávaság? Önvédelem? Mindegy is… Az első, az altató injekciót megvártam, de a másodikat már nem voltam képes végignézni. Elment. Olyan csendben, olyan békésen, mintha még halála pillanatában is azt mondta volna: elnézést, hogy éltem… Belehaltam. Nem kicsit. Kicsike testét a plédjébe csomagolva elhoztuk. El akartam temetni, tisztességben. Ketten ástuk meg a sírját. A csákánycsapások mindegyike a szívembe vájt. Fizikai fájdalmat éreztem a testemben, a lelkemben, az agyamban. Akkor nyugodtam meg kicsit, mikor pár nappal később beültettem növényekkel a kis dombocskát. Két kék hortenzia és néhány futó örökzöld borul rá paplanként.

Nem akartam több kutyát, soha többé. Hónapokon át a legváratlanabb pillanatokban sírtam el magam, annyira fájt. Nem akartam több kutyát, soha többé. Könnyedén annyi engedményt adtam magamnak és a barátaimnak, akik hasztalan próbáltak vigasztalni, hogy legfeljebb akkor, ha olyan lesz, mint Pamacs volt. Erre nagyjából nulla volt az esély…

Egyszer aztán „véletlenül” rátévedtem egy menhely oldalára, egy cikket olvasva akadtam a linkre. A címoldalon ott volt valaki, aki elképesztő módon hasonlított Pamacsra. Rémülten bezártam az oldalt és nem értettem, mi folyik. Majd kisvártatva újra rámentem és nem hittem a szememnek. Mintha Pamacsot látnám. Összeesküvés. Ilyen nincs! Következő hétvégén elmentem megnézni. Ahogy állt a rozsdás rácsok között, szinte minden apró mozdulata, a tekintete azt mondta: „Elnézést, hogy élek”. Lassan odajött és megszagolta a kezem. Majd megnyalta. Felálltam és gyáván megfutamodtam. Majd kimentem a következő hétvégén is és megsétáltattam. A kis popója pont ugyanúgy vonult előttem a mezőn… Mintha Pamacsot láttam volna. Szinte napra pontosan akkor került be egy évvel azelőtt a menhelyre, amikor Pamacsot el kellett altatni. Ez észbontó, azóta sem értem. De talán nem is kell mindig mindent érteni.panka_blog.jpg

Most itt szuszog a lábamnál.

Nyolc hónapja vagyunk együtt. Két hónapja, karácsony előtt megvakult. Teljes kivizsgálás, két szemspecialista, szívultrahang, vérnyomásmérés, vérkép – mindent, amit lehetett, megnéztek rajta. Ami biztosan kiderült, hogy nem ötéves, ahogy a menhelyen mondták, hanem inkább tíz. És borzasztó magas a vérnyomása. Talán ettől romlott el a szeme. Talán a menhelyi stressz okozta, talán más. Most szívgyógyszert kap és fokhagyma kapszulát, naponta kétszer szemcsepp... Néha lát, néha nem. Nem tudom eldönteni, hogy rossz neki vagy sem. Ha rosszabb kedvem van, azt gondolom, igazságtalan az Élet/Sors/Jóisten, hogy ezt mérte rá, pont akkor, amikor végre lett egy új gazdája és élhetne boldogan. A barátaim azt mondják, pont most szolgáltatott igazságot, mert ha én akkor nem hozom el, ma már valószínűleg semmi esélye nem volna a méltó életre. Talán ez így elfogadhatóbbá teszi számomra a helyzetet. Vigyáznom kell rá, hogy ne essen le a lépcsőn, ne menjen neki a parkolóórának és visszataláljon éjjel az ágyába, miután kiment inni.

Ő pedig vigyáz rám, hogy soha többet ne mondjam azt: soha többé nem akarok kutyát.

Köszönöm, Panka.

(terka)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr298363568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.