"A nőd qrva volt?"
2016. január 10. írta: MagyarTarka

"A nőd qrva volt?"

Vajon a kapatos kantanárból mi hozta ki az állatot az osztálytalálkozón? Vagy minden nebulónak ezt a „laza stílust” adta a ballagó tarisznyába útravalóul?

billiards-494659_1920.jpg

Őszi légyként ténferegve a balatoni négycsillagos wellness hotelben (kuponos, féláras, így még megfizethető hosszú hétvége), a szauna után egyéb elfoglaltságot keresve rátaláltam a mozizásra kiválóan alkalmas közösségi térre. Bár, biliárd, szintetizátor, satöbbi. Egy rosszabb sorsra érdemes szintetizátoros épp a Vuk (!) zenéjét nyomta az alkoholtól már kellően lelkes közönségnek. Nem állítom, hogy esélyes volt a stage-diving, mindenesetre kitágult pupillával, csillogó arccal tapsolták meg a „muzsikust”.

Unatkoztam. A recepcióról kikértem a dákót, hogy megpróbáljam felszántani a zöld posztót. Golyók a helyükre, krétapor a dákó végére – ahogy a nagyok szokták… Zavartalanul bénáskodtam. Már majdnem sikerült ellőni a fekete nyolcast is, amikor borízű hang hasított a levegőbe: „A nőd kurva volt?” Agyam a pihenő fázisból azonnal élesbe váltott. Felemelkedtem, hogy lássam az épületes kérdést feltevő személyt. De leginkább arra voltam kíváncsi, hogy elnyeri-e jól megérdemelt jutalmát, tudniillik egy kiadós maflást. Nos, nem.

Anonim Alkoholista Klubok mintájára körben helyet foglaló osztálytársak szolgaian röhögtek a kérdés hallatán. A megcélzott pasi – amúgy is izzadásra hajlamos macilaci – kissé kínosan igazgatta szűk inggallérját. A kérdező nem eresztette prédáját, még hangosabban ordított: „Szóval? A nőd kurva volt?!”

A pasi kényszeredett mosollyal vágta rá: „Igen, kurva volt.” És ezzel sikert aratott! Talán életében először… Ijedten, zavarodottan nézett körbe. Majd az egykori osztálytársak bugyborékoló nevetésétől megerősödve, belefogott a történetbe, miként csalta meg a felesége, miként váltak el – szaftos és kevésbé négycsillagos részletekkel gazdagon fűszerezve. Büszkén, egyre lelkesebben mesélt, mintha élete követendő minta, példamutató sikertörténet lenne…

Ledermedtem. Nem állítom, hogy jómagam néha nem szorulnék rá egy alapos szappanos szájöblítésre. Azonban az ember életének kudarcát ilyen otromba módon világgá kürtölni még sosem hallottam. A kacagó hiénafalkaként örömködő egykori osztálytársak, a tanítványa egykori szívszerelmét csuklóból lekurvázó pedagógus stílusa annyira gyomron ütött, hogy onnan kezdve képtelen voltam a biliárdra koncentrálni. A leginkább megdöbbentő az volt, hogy az osztálytársak közt néhány nő is helyet foglalt. És még ők sem érezték szükségét, hogy azt mondják: Srácok, ezt így nem kéne…

Körbenéztem a társaságon. Tipikus magyar negyvenesek. Pocakon szétfeszülő ingek, zsírtól fejre tapadó tonzúrás férfihajkoronák, menőnek hitt, de inkább ápolatlanságot sugalló borosták, kitudjamitől feketés körömágyak. És szemlátomást egyik egóbajnok sem érti, Angelina Jolie miért nem őt választotta Brad Pitt helyett.

A Nőd Kurva Volt?

Minden ott van ebben a kérdésben. A Nőd? Kié? A tiéd, te paraszt? Miért is? Megvetted örökáron egy aranygyűrűvel? Kurva? Azért mert miután odaadta a sört meg a távirányítót, és cserében egy kedves szót sem kapott, másnál kereste a boldogságot? Kurva? Mert nálad többre vágyott, te szerencsétlen alkesz? Igen! Hiszen minden nő kurva! Nagyon felhúztam magam, de egyre jobban érdekeltek.

Leültem melléjük és végighallgattam a mintaosztály körbemutatkozását, amit egyébként annyira gyűlölök minden osztálytalálkozón. Legyél jópofa, legyél sikeres(nek tűnő), legyél fiatalos(abb, mintha nem épp tíz évvel néznél ki többnek a valós korodnál). Öt perc népszerűség minden lúzernek jár, igaz?

Ritka sikeres osztály volt. Felülmúlták a magyar átlagot. Majdnem minden felszólalónak „kurva volt a nője” – azaz elváltak. Ugyanakkor mindegyikük büszkén strigulázta az új kapcsolatait (lásd még: a falu bikája…), valamint az üzleti, munkahelyi sikereit („Ismered a Bélát, na, avval csiná'tuk a céget, birizeljük a stafnit a' izéhoz…”)

Szánalmas összképet mutattak. Teljesítmény: nulla. Érzelmi intelligencia: nulla. Az értelmiről kár beszélni, mert aki így nyilvánul meg élete egykori szerelméről, gyermekei anyjáról, illetve teli szájjal röhög mindezen, az bizony nem lehet egy agysebész.

Lassan éjfél. A négycsillagos szintibetyár már a végét járta: a lambadát nyikorgatta.

Az osztály kevéske nőtagja a vezérhímtagok oldalán elvonult a lift irányába.

Hogy a srácok majd róluk is elmondhassák sommás véleményüket a következő osztálytalálkozón…

 

(terka)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr238258494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.